A vizualitás fogalma. A szem és a látás. A vizuális művészet és a kép. A mágikus kép. A látvány mint a véleményalkotás forrása. A vizuális művészetek megítélése.
Vizuális (lat) mindaz ami a látással kapcsolatos vagy látási érzeten alapszik – írja a Bakos Ferenc által szerkesztett Idegen szavak és kifejezések szótára. (Bakos, 1976. p. 900.) A vizuális művészet fogalma széleskörű. Magában foglalja a síkművészeti alkotásokat, például a grafika különböző fajtáit, az eltérő eszközökkel létrehozott rajzi alkotásokat, a megannyi különböző festészeti eljárással alkotott festményeket, de ide sorolhatjuk a szobrászat, és egyáltalán a térbeli művészetek fajtáit, beleértve természetesen az építészetet, de a fotót és a filmet is.
A vizuális megismerés, a vizuális művészet létfontosságú eszköze a szem. Fontosságát, értékét valamely drága, ha nem a legdrágább kinccsel való egyenértékűségét még nyelvünk is őrzi „az értékes mint a szeme világa”, vagy a „vigyázott rá, mint a szeme világára” kifejezésekkel. Arnold Gesell gyermekpszichológus írta: „...A csecsemő előbb ragadja meg a világot a szemével, mint a kezével – ami rendkívül jelentőségteljes tény. Életének első nyolc hetében a keze többnyire ökölbe van szorítva, míg a szeme és agya nézelődéssel, bámészkodással, fürkészéssel s ha kezdetlegesen is, a megértéssel foglalatoskodik.” (id. Arnheim, in. Szemelvények a vizualitásról, 1991. p. 79.)
Az ámulatunk tárgyait képező okostelefonokba szerelt 10-12 megapixeles kamerákat látva jogos a kérdés, milyen felbontású a szemünk? Felveheti-e a versenyt az egyre tökéletesedő technikával? Hiszen vannak már 48 megapixeles telefonkamerák is. [...] Az emberi szem természetesen nem igazán hasonlítható össze a kamerával, többek közt azért sem, mert állandó mozgásban van és a látványt is folyamatosan dolgozza fel, ráadásul mindjárt kettő is van belőle a térbeli látás igényének okán. Roger N. Clark neves bolygókutató, a digitális képalkotás szakértője matematikai úton bizonyított gondolatkísérlete alapján 576 megapixeles eredményre jutott. Ezzel csak a nagy felbontású síkfilmes kamerák tudnak vetekedni. (Nagy Attila Károly: Hány megapixeles a szemünk? (Index.hu, 2018.10.13. 06:54) URL: https://bit.ly/3mpt5q3)
„A látás a szem munkafolyamata. A kép felépítése nem egyéb, mint a különböző optikai momentumok – színárnyalat, tónusérték, telítettség, texturus, helyzet, forma, irány, távolság, nagyság – lemérése és összefüggésük megteremtése a szem neurómuszkuláris tevékenysége révén.” – vélekedik Kepes György a Látás nyelve c. nagyhatású művében. (Kepes in Szemelvények a vizualitásról, szerk. Sánta 1991. p.14.)
Annak ellenére, hogy mint tudjuk, a vizuális művészet közel sem csupán a két dimenzió világában nyer értelmet, a szerző megfigyelése szerint mégis, köznapi értelmezés szerint leginkább a kép valamely formájában ölt testet. Képek formájában látjuk a valóságot (vagy a valóság illúzióját) képekben látjuk álmainkat (vagy vágyainkat). „A kép külön kicsi világ a nagy világon belül, ugyanúgy térben él. Tér és felület egyszerre – különös kettősség uralkodik benne. A képet néző szem óvatosan végigtapogatja mélységeit és a fényben megvillanó kiemelkedő pontjait.” – írja Karátson Gábor a festés mestersége című könyvében. (Karátson, 1971. p. 9.)
Matthias Bunge művészettörténész szerint a képek egyrészt képeznek, vagyis alakítanak, másrészt leképeznek, de ez a leképezés a műalkotás esetében nem merül ki a szolgai képmás fogalmában. (Bunge, Matthias: Képkategóriák a 20. század művészetében : Fogalmi behatárolás-kísérletek a határait veszített kép láttán. Balkon 2003/10. sz. URL: https://bit.ly/3BuIhq6) „Mediális értelemben véve a képek messze túlnőnek a vizualitás birodalmán. A nyelv szóképeket közvetít, mikor a szavakat saját belső képeinkké változtatjuk” – fogalmaz Hans Belting. (Belting, Hans: Kép, médium, test: az ikonológia új megközelítésben. Apertura, 2008/ősz. URL: https://bit.ly/3EvrC7F)
Mint arra Vilém Flusser is figyelmeztet, helytelen a képekben csupán „megfagyott eseményeket” látni. Hiszen miközben a képfelületet pásztázó tekintet az egyik elemet a másik után ragadja meg, időbeli kapcsolatokat létesít közöttük. Tetszőlegesen cserélhet azelőttöt azutánra és viszont. Ugyanakkor a tekintet jelentésbeli kapcsolatokat is létesíthet a képelemek között. A szemlélődésnek nincsenek objektív időkorlátai. „A képnek ez a saját térideje, nem más, mint, a mágia világa, egy olyan világ, amelyben minden ismétlődik, és minden részt vesz egy jelentésteli kontextusban. Az ilyen világ szerkezetileg különbözik a történeti linearitástól, amelyben semmi sem ismétlődik, és mindennek oka van és következményei lesznek.” – írja. (Flusser, Vilém: A fotográfia filozófiája. Tartóshullám – Belvedere – ELTE BTK, Budapest, 1990. URL: https://bit.ly/3moirQd)
A kép segítségével ugyanakkor manipulálhatóak is vagyunk. „Akkor hiszem, ha látom” – mondjuk gyakorta, önkéntelenül és keresetlenül felruházva a képet a bizonyíték, illetve a bizonyíthatóság erejével, feltételezve, hogy az általunk látott képek készítőit minden esetben az objektív valóság bemutatásának igénye vezérelte. Pedig hányszor csalódtunk már, mikor a katalógusból kiválasztott termék nem csupán funkcióban, hanem látványban is alatta maradt a vártnál, a képi ígéretnél. Bizony, ahogy egy másik szólás tartja: „A látszat néha csal”.
Tudomásul kell vennünk, hogy a vizuális művészet jelentősége felbecsülhetetlen tudatunk formálásában. A különböző médiák által közvetített virtuális nevelés egyre inkább úgy tűnik, minden másnál radikálisabban nevel, akár gyermek akár felnőttkorban. Eszköze pedig a kép, mind statikus, mind mozgó alakjában. A kép, a képi úton érkezett üzenet rendkívüli módon befolyásolja gondolkodásunkat, alakítja ítéleteinket, személyiségünket és ezáltal pedig az eljövendőt. „Úgy látunk ahogyan a festők, szobrászok, építészek, fényképészek és reklámgrafikusok látni tanítanak bennünket. A kép társadalmi jelentősége abban áll, hogy a látás új normáját közvetíti számunkra.” – fogalmaz Kepes György. (Kepes in. Szemelvények a vizualitásról, szerk. Sánta 1991. p. 18.)
A vizuális művészetre vonatkoztatva többek közt Paul Klee a festő így vall: „A művészet nem a láthatót ábrázolja, hanem láthatóvá tesz.” Ha elfogadjuk, hogy gyakorlással tudunk a legjobban tanulni, készségünket fejleszteni, be kell látnunk, hogy a vizuális nevelés kulcsfontosságú a fentiek fényében. Pont, vonal, folt, szín a virtuális világ is ezekkel az eszközökkel, tolmácsolja mondanivalóját, fejezi ki magát, igaz, leggyakrabban nem statikus módon. Joggal feltételezhetjük, ha aktív gyakorlati kapcsolatba kerülünk a képi világgal, akkor passzív módon is sikeresebben igazodhatunk el benne. Természetesen mikor vizuális nevelésről beszélünk, egy a napjaink problémáira érzékenyen reagáló, a kortárs művészet eszköztárát felhasználó és nem kizárólagosan az akadémiai rajz- és festeni tudást, a látszat szerinti ábrázolást értékelő oktatásra gondolunk. Ez nyilván nem jelenti a klasszikus mesterség, a vizuális nyelv szavainak és nyelvtanának, valamint esztétikumának elvetését, de igenis más képalkotó, illetve kifejezőeszközöket is egyenlő értékűnek ismer el az ízlés és a vizuális gondolat jegyében.
Gyakran megfigyelhetjük, hogy azok, akik büszkén, vagy éppen lemondóan jelentik ki, hogy sem a rajzoláshoz, sem a festéshez nem értenek, – mint az esetek legtöbbjében fogalmaznak: nincs kézügyességük – milyen kategorikusan vallják magukat, szintén gyakori szófordulattal vizuális típusnak. Kétséget kizáróan igazuk van, hiszen az emberek túlnyomó többsége számára valóban a képi világ meghatározó. Napjainkban a vizuális nyelvet alapfokon mindenhol egyformán beszélik. El kell fogadnunk azt a meglehetősen nyilvánvaló tényt, hogy a reklámok leghatásosabban vizuális úton hatnak ránk, de a TV és egyéb monitorokon megjelenő agresszió is jórészt ezen a módon fejti ki hatását, méghozzá nagy hatásfokon és magas színvonalon. Az új, egyre uralkodóbb, lassan szinte kizárólagossá váló kommunikációs forma megtestesítője az „okostelefon” sem nélkülözi az említett monitorok valamelyikét. A vizualitás nem beköltözött napjainkba, nem csupán napjaink részévé vált, hanem bátran kijelenthetjük lényegévé.
A vizuális művészetek – úgy tűnik – még a többi művészettel szemben is hátrányosabb helyzetben vannak. A szerző kutatásai a Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karán legalábbis ezt mutatták. A megkérdezettek (60 fős minta) 83%-ra értékelték a képzőművészeti tárgyak oktatásának fontosságát az iskolarendszerben, mégis a legalább öt képzőművész megnevezését firtató kérdésre csak 68%-ban tudtak válaszolni. A zeneszerzők ugyanakkor 90,3%, míg az írók/költők már 91%-os eredménnyel büszkélkedhettek. Tegyük hozzá az utóbbi sem ad okot felhőtlen örömre.
| Intézmény | Zeneszerzők | Írók, költők | Képzőművészek |
| NYME BPK | 90,3% | 91,0% | 70,0% |
| NYME KTK | 87,3% | 88,0% | 63,7% |
| BME GPK | 82,0% | 78,3% | 55,0% |
| ÖSSZESÍTVE | 86,5% | 86,0% | 63,0% |
Érdekes lehet ezzel összevetnünk a kérdőíven található, játékos kérdést is. A kérdés így szólt: Ha hosszú ideig távol volna kedvesétől, mit vinne magával leginkább, hogy rá emlékeztesse: egy kedvenc zeneszámát, egy fontos, vagy emlékezetes levelet tőle, vagy a fényképét?
| Intézmény | Zeneszám | Levél | Fénykép |
| NYME BPK | 13,3% | 10% | 76,7% |
| NYME KTK | 18,4 % | 10% | 71,6% |
| BME GPK | 32% | 15% | 53% |
| ÖSSZESÍTVE | 32% | 11,7% | 67% |
Forrás: saját szerkesztés
Talán nem kell hangsúlyoznunk, hogy e banális, de a mindennapi élettel kapcsolatos kísérletben (gondoljanak a tárcák ezreiben lapuló fényképekre!) a vizuális emlék, vagyis a foto sikere elsöprő volt 67%, szemben a zene (32%) vagy a levél (11,7%) százalékarányaival. /összesített/ (Gáspárdy, 2011)
Noha az Európai Parlament 2009. március 24-i állásfoglalása a művészeti tanulmányokról az Európai Unióban kiemelt fontosságúnak ítéli a művészeti oktatást, ugyanakkor sajnálkozva állapítja meg, hogy a tagállamok túl gyakran gazdasági követelmények miatt kényszerítve érzik magukat arra, hogy átfogó oktatási politikájukban csökkentsék a művészeteknek biztosított teret. Sajnos hazánkban is a tárgyi és anyagi feltételek hiánya mellett elsősorban a kevés óraszám szab gátat a vizuális oktatásnak. A téma avatott szakértője, Bodóczky István felhívja a figyelmet, hogy erre a problémára a szaporodó művészeti iskolák magas óraszáma sem ad gyógyírt, hiszen azon túl, hogy az előnytelen korai szelekciót segítik, a többség számára ez az út járhatatlan marad. A rajzolás, festés és minden más vizuális produktumot létrehozó tevékenység nem csupán manuális, hanem legalább annyira szellemi tevékenység is, és mint ilyen, mindenki számára tanítható és gyakorolható.
Kis Virág Ágota szakdolgozatában közreadott felmérés, melyet több óvodában készített óvodapedagógusok és szülők körében, tanúsítja, hogy maguk az óvodapedagógusok, valamint a szülők szemében a vizuális nevelés fontossága meg sem közelíti a sportét, de még az ének zene is nagyobb jelentőséggel bír.
2. ábra – Vizuális tevékenység, Sport, Énekfoglalkozás, Külső világ
megismerésével kapcsolatos tevékenységek
/környezeti nevelés/. (Kis Virág, 2018.)