A vázlat és a fotó szerepe a tájképfestésben. Tájkép tanulmányok. Fényviszonyok a tájképen. A látvány és a festmény. Színvariációk, komplementer negatívok készítése.
A csendélet műfajához hasonlóan szintén a barokk kor találmánya, bár sokan vitatkoznak azon, mikor jelent meg először a tájkép a művészet történetében. A legtöbben Giorgione a Vihar című festményére voksolnak, mely alkotás ugyan a reneszánsz korban keletkezett, mégis az ábrázolt környezet, a táj sejtelmessége egyenértékű az ábrázolt figurák titokzatosságával. A mai általános értelemben vett tájkép szélesebb konszenzus eredményeként a barokk kor holland mestereihez köthető (Jacob van Ruisdael, Meindert Hobbema).
Kétségtelen, hogy Munkácsy óta van tudomásunk a fényképnek vázlatként, tanulmányként történő alkalmazásáról, felhasználásáról, ugyanakkor a festészetben a szabadban történő alkotást a látvány elvű festészet terén semmi sem pótolhatja. A nem egyszer kellemetlen körülményekért, fáradozásunkért (az állvány, a festőeszközök elhelyezése, a nézőpont optimálisan közös nevezőre hozása, stb.) viszont a valóságot kapjuk cserébe. Sok esetben azonban a festmény elkészítése műtermi körülményeket kíván és kénytelenek vagyunk a fotó eszközéhez (is) folyamodni. Szeretnénk ugyanakkor nyomatékosítani, hogy lehetőség szerint ne érjük be pusztán a fotóval, készítsünk vázlatokat a helyszínen, mert a fotó – lévén önálló vizuális kifejezésforma –, saját nyelvére fordítja a valóságot. Másképpen fogalmazva már egy módosult, mágikus világ lesz festményünk alapja. E kérdésről az első fejezetben részletesen írtunk.
A fotó használata a festmény kiindulási pontjaként tehát nem probléma, vagy elvetendő megoldás a már említetteket figyelembe véve.
Lehetőség szerint mindig az ég legyen tájkép festményünk kiindulási alapja, hiszen az égbolt fénye – legyen az a kelő napé, a vakító délelőtté, vagy éppen az izzó napnyugtáé – adja a festmény világítását, melyet tovább modulál az adott időjárási állapot, ragyogó napfény, vagy éppen köd, az eső után felszálló pára, esetleg szemerkélő eső, vagy sűrű havazás. A felsoroltak hasonlatosak egy film forgatásának helyszínéhez, ahol a fényviszonyok helyes megválasztása éppen ilyen kulcsfontosságú kérdés. Persze nem árt tudnunk, hogy csupán a példa okán, hiszen a valóságban a festmény volt a film tanítómestere és nem fordítva. Talán elég Caravaggio festészetére hivatkoznunk.
A mellékelt alkotások természetesen magukban hordozzák a későbbi lépések, további festmények lehetőségeit a kiteljesedés felé, jelen megoldásaikra azonban elsősorban mint tanulmányokra tekintsünk.
111. ábra – Tájkép. vízfesték - tempera. I. éves óvodapedagógus hallgató munkája
112. ábra – Soproni házak (Festőköz). akvarell. I. éves óvodapedagógus hallgató munkája