Skip navigation

17. Festménynegatívok, komplementer színvariációk


A színek, színkontrasztok, színharmóniák szerepe a külső és a belső világ ábrázolásában. Látszat és valóság. A komplementer színek használatának lehetőségei.


Az igazán jó tájkép nem csupán a külső, hanem a belső világ képe is. Gondoljunk például Van Gogh tájképeire. Annak érdekében, hogy mi is megkíséreljünk elindulni ezen az úton, meg kell próbálnunk elszakadni a közvetlen látványtól. A művészet célja soha nem a valóság szolgai másolata. Az alábbi feladatok, egyszerű tájképeken mutatnak be színvariációkat, a komplementer színek, illetve színpárok segítségével.

1. Elkészíthetjük festményünk átiratát, úgy, hogy csak egy, tetszőlegesen megválasztott komplementer színpárt használunk. Tudjuk, hogy a komplementer (kiegészítő) színek egymással keveredve a színes szürkék megannyi variációját adják. Használjuk ki ezt a tulajdonságukat! A színpár egymással történő keveréséből származó színes szürkéken túl, természetesen használhatjuk a komplementer párok tiszta színeit is, valamint a fehéret.

2. Megfesthetjük a képet oly módon is, hogy az eredeti alkotásunkon szereplő valamennyi színnek komplementerét használjuk. Ne felejtsük, a színkörön egymással szemben levő színek komplementerei egymásnak! A földszínek esetében az adott színben levő uralkodó színárnyalat komplementerét keressük meg, például vörösesbarna esetén zöldesbarna színmodulációt használjunk!

113. ábra – Tájkép. vízfesték – tempera. Hallgatói munka. Festészet – grafika fakultáció II.
113. ábra – Tájkép. vízfesték – tempera. Hallgatói munka. Festészet – grafika fakultáció II.

114. ábra – Festmény átirata lila – sárga komplementer színpárral. vízfesték – tempera. Hallgatói munka. Festészet – grafika fakultáció II.
114. ábra – Festmény átirata lila – sárga komplementer színpárral. vízfesték – tempera.
Hallgatói munka. Festészet – grafika fakultáció II.

115. ábra – Festmény átirata komplementer negatívra. vízfesték – tempera. Hallgatói munka. Festészet – grafika fakultáció II.
115. ábra – Festmény átirata komplementer negatívra. vízfesték – tempera.
Hallgatói munka. Festészet – grafika fakultáció II.

116. ábra – Tájkép, vízfesték. Hallgatói munka. Festészet – grafika fakultáció II.
116. ábra – Tájkép, vízfesték. Hallgatói munka. Festészet – grafika fakultáció II.

117. ábra – Festmény átirata komplementer negatívra. vízfesték. Hallgatói munka. Festészet – grafika fakultáció II.
117. ábra – Festmény átirata komplementer negatívra. vízfesték. Hallgatói munka. Festészet – grafika fakultáció II.

A kötetre így hivatkozzon: Németh Tamás (szerk.): Gáspárdy Tibor: Festészet – Grafika. Soproni Egyetem Kiadó, Sopron, 2021.
A szerkesztés lezárva: 2021. november 2. | Licenc: CC BY-NC-ND 4.0, Nevezd meg! – Ne add el! – Ne változtasd!