Skip navigation

21.1. Térmobilok készítése

A feladat felfogható játékkészítésnek, de tekinthető a festészetről, a látszat szerinti ábrázolásról tanultak parányi összefoglalójának is, hiszen ebben a szó szoros értelmében dobozba zárt világban együtt van minden, találkoznak egymással színkontrasztok és színharmóniák, a perspektíva, az előtér, háttér problematikája és még sorolhatnánk.

Természetesen először magával a technikai megoldásokkal, azok terveivel kell dűlőre jutnunk. Feladatunkhoz választhatunk szinte bármilyen dobozt, a kicsitől a nagyig. Példáinkon főként sajtos dobozokból készült variációkat mutatunk be, tekintve, hogy ezzel a dobozzal majd minden háztartásban sűrűn találkozhatunk, méreténél fogva pedig akár ajándéktárgyként is szolgálhat. Anyag és eszközigénye nem támaszt semmi rendkívülit. Térmobilunknak nevéhez méltóan valamiképp mozgathatónak kell lennie, ehhez a bábjátékokból kölcsönzött zsinóros megoldáshoz folyamodhatunk, melyet esetünkben egyszerű cérna helyettesít. A mozgatható rész lehet bármi, vitorlás hajó vagy domboldalról lecsúszó szánkó, csakúgy mint a madárijesztő előtt elrepülő vetési varjú. A festést vízfestékkel bátran megoldhatjuk, de keverhetjük a technikához a temperát, illetve az akvarellceruzát is. Vigyázzunk, a dobozok papírminőségét nem festésre tervezték, ezért célszerű jobb minőségű a festészeti kívánalmaknak megfelelő papírt beragasztanunk, legalább a háttér festéséhez. Megfesthetjük a doboz belső, határoló oldalát, oldalait is, hiszen némi csalódást kelt, ha nem folytatódik a megalkotott kisméretű világ illúziója.

A külső megoldásokat se hanyagoljuk el, színespapír ragasztással, vagy ráfestéssel rejtsük el a dobozon található eredeti utalásokat! Törekedjünk arra, hogy a külső kép színvilága harmonizáljon a belsővel, mintegy csomagoljuk be az évszakokat!

145. ábra – A madárijesztő és a varjú. Térmobil. II. éves óvodapedagógus hallgató munkája
145. ábra – A madárijesztő és a varjú. Térmobil. II. éves óvodapedagógus hallgató munkája

146. ábra – A műugró. Térmobil. II. éves óvodapedagógus hallgató munkája
146. ábra – A műugró. Térmobil. II. éves óvodapedagógus hallgató munkája

147. ábra – A horgász. Térmobil. II. éves óvodapedagógus hallgató munkája
147. ábra – A horgász. Térmobil. II. éves óvodapedagógus hallgató munkája

148. ábra – A fecske. Térmobil. II. éves óvodapedagógus hallgató munkája
148. ábra – A fecske. Térmobil. II. éves óvodapedagógus hallgató munkája

149. ábra – Szarvasbogár. Térmobil. II. éves óvodapedagógus hallgató munkája. Felvonó. Térmobil. II. éves óvodapedagógus hallgató munkája
149. ábra – Szarvasbogár. Térmobil. II. éves óvodapedagógus hallgató munkája
Felvonó. Térmobil. II. éves óvodapedagógus hallgató munkája

150. ábra – Lepke Térmobil. II. éves óvodapedagógus hallgató munkája
150. ábra – Lepke Térmobil. II. éves óvodapedagógus hallgató munkája

A kötetre így hivatkozzon: Németh Tamás (szerk.): Gáspárdy Tibor: Festészet – Grafika. Soproni Egyetem Kiadó, Sopron, 2021.
A szerkesztés lezárva: 2021. november 2. | Licenc: CC BY-NC-ND 4.0, Nevezd meg! – Ne add el! – Ne változtasd!