Az első dokumentum, amely a Nemzetközi Asztronautikai Akadémia (IAA) SETI Bizottságának határozataként 1987-ben született, "A Földön kívüli intelligencia felfedezését követő lépések alapelveire vonatkozó deklaráció" címet viseli. "Első deklarációként", vagy "első protokollként" is emlegetik. Egy rövid bevezetésből és kilenc ajánlásból áll, amelyeket az alábbiakban tömörítve közlünk:

1. Bármely egyén, intézmény vagy hivatal, amely úgy véli, hogy jelzést, illetve egyéb bizonyítékot talált Földön kívüli intelligencia létére, törekedjen arra, hogy - még mielőtt bárkit tájékoztatna - egyértelművé tegye annak nem természetes, és nem a mi civilizációnktól származó eredetét.

2. Mielőtt a nyilvánosság értesülne arról, hogy a Földön kívüli intelligencia felfedezése megtörtént, a felfedező sürgősen tájékoztassa az ezen deklarációt elfogadó kutatókat és szervezeteket, hogy azok független módon igazolhassák a felfedezést, illetve megtervezhessék a jelzés vagy jelenség folyamatos figyelését. Az érintett felek tartózkodjanak az információ nyilvánosságra hozatalától mindaddig, amíg hitelesen nincs megerősítve a Földön kívüli intelligencia felfedezése.

3. Ha a felfedezés hiteles, akkor a világ csillagászai kapjanak részletes tájékoztatást a Nemzetközi Csillagászati Unió táviratainak hivatalán keresztül. Az ENSZ és más, érdekelt nemzetközi szervezetek is kapjanak tájékoztatást.

4. A hiteles felfedezésről teljes nyilvánossággal kell tájékoztatást adni a tudományos élet csatornáin és a sajtón keresztül.

5. Minden, a felfedezésre vonatkozó adatot a tudományos közvélemény elé kell tárni.

6. A felfedezésre vezető megfigyeléseket, adatokat gondosan kell tárolni, és hozzáférhetővé kell tenni más elemzések számára.

7. Ha a felfedezés elektromágneses jelzés, akkor nemzetközi egyezménnyel biztosítani kell a kérdéses frekvencia védelmét.

8. Semmiféle válasz nem küldhető megfelelő nemzetközi konzultáció nélkül.

9. Szakemberekből létre kell hozni egy nemzetközi bizottságot, amely szükség esetén munkába kezd, és foglalkozik a felfedezésre vonatkozó mindenféle megfigyelés és bizonyíték elemzésével és értékelésével.

Mint látható, az első deklaráció a kutatások nyilvánosságára és az eredmények hozzáférhetőségére helyezi a hangsúlyt. Maga a dokumentum a SETI kutatóknak szól, mert feltételezi, hogy ők lesznek azok, akik előbb-utóbb eljutnak a nagy felfedezésig. Elsősorban az ő aláírásaik kerültek a dokumentum alá, vállalva a teljes ellenőrzést és a teljes nyilvánosságot. Az már inkább a dokumentum tekintélyének növelésére szolgált, hogy több érdekelt szakmai testület (IAA, IISL, COSPAR, az IAU 51. bizottsága, az URSI J bizottsága) megvitatta és elfogadta.

Melyek a legfontosabb ellenvetések e dokumentummal szemben? Vannak, akik egyetértenek az alapelvekkel, de kétségbe vonják végrehajthatóságát kritikus helyzetben. Shostak például célzatosan említi, hogy egy alkalommal alig egy-két nappal azután, hogy gyanús jelet észleltek a Phoenix program keretében, telefonhívást kapott egy nagy napilaptól, amelyben a "jel" után érdeklődtek. Ez annak ellenére történt, hogy a deklaráció 1. pontjában előírt titokvédelmet betartották. Az illetékes újságírók mégis azonnal értesültek "a felfedezésről". Shostak szerint az ilyen eseteket megakadályozni gyakorlatilag lehetetlen.

Donald Tarter és mások viszont egy ellentmondásra hívták fel a figyelmet a dokumentum 5. és 8. pontja között. A nyilvánosság tájékoztatása érdekében a dokumentum elvárja a SETI kutatóktól a teljes és részletes beszámolót mindarról, amit a beérkezett jelről vagy üzenetről tudni lehet. A 8. pont ugyanakkor azért tiltja bármiféle válasz küldését, nehogy bizonyos felelőtlen csoportok saját érdekeiket és szélsőséges nézeteiket egy gyors üzenetben megfogalmazva, megelőzzék az emberiség nemzetközileg egyeztetett, hivatalos válaszát. (Erről később lesz szó.) De ilyen kiélezett helyzetben hogyan lehetne ezt másképpen megakadályozni, mint bizonyos alapvető adatok (irány, frekvencia) időleges visszatartásával? Ezért Tarter azt javasolja, hogy a részadatok publikálására csak bizonyos idő elteltével, a hivatalos választ követően kerüljön sor.

Ezzel el is jutottunk az egyik legvitatottabb témához, a válaszadás feladatához. Mint látjuk, az első deklaráció 8. pontja kategorikusan tiltja válasz küldését nemzetközi konzultáció nélkül. A 6. fejezetben az aktív SETI programok kapcsán említettük már a kialakult ellentmondásos helyzetet, amelyet a válaszadást külön szabályozó, "második deklarációnak" sem sikerült feloldania. A SETI Bizottság, amikor 1990-ben nekilátott a válasz küldésének eljárási alapelveit szabályozó dokumentum kidolgozásának, tudta, hogy ezúttal sokkal bonyolultabb jogi és eljárási problémákról van szó, mint az első deklaráció esetében. Amíg ugyanis az első deklaráció címzettjei és aláírói kollegák, a SETI közösség nagyjából hasonlóan gondolkodó tagjai voltak, addig ez a deklaráció egy sokkal nehezebb, ellentmondásosabb körnek szól. A válaszadás ugyanis nem műszaki vagy tudományos, hanem társadalmi, jogi és politikai kérdés. "Ki beszélhet a Föld nevében?" - ez volt az amerikai Goldsmith 1988-ban írt nevezetes cikkének címe, amely jól kifejezi a probléma lényegét. Ugyanez Billingham részletesebb megfogalmazásában:

"Küldjön-e az emberi faj üzenetet a Földön kívüli civilizációnak? Ki dönti el? Léteznek-e indokok arra, hogy az emberiség ne válaszoljon? Kié a döntés joga? Ha a válasz mellett döntünk, akkor mit mondjunk? Ismét ki döntheti el? Küldjön az emberiség egységes választ, vagy inkább az egyes nemzetek és szervezetek külön-külön? Kíséreljük meg a válasz előzetes megfogalmazását, vagy várjunk a felfedezésre, mielőtt fogalmazni kezdünk? Egyáltalán tudhatunk-e választ alkotni a beérkező jel analízise nélkül?"

A Billingham és Michaud (egy amerikai diplomata) vezetésével kidolgozott "második deklaráció" 10 pontból áll, és lényegében azt mondja ki, hogy a válasz elkészítésével kapcsolatos döntésekbe az ENSZ-en keresztül be kell vonni "az egész emberiséget". Ezért ezt a dokumentumot, amelyet már jóváhagyott az IAA és az IISL, valahogy az ENSZ elé kellene terjeszteni jóváhagyásra. Ez azonban a nemzetközi jog értelmében csak úgy lehetséges, ha egy kormány felvállalja az ügyet, és javasolja megtárgyalását az ENSZ Világűrbizottságában, a COPUOS-ban. A SETI Bizottság évek óta próbálkozik előre lépni ebbe az irányba, de sikertelenül. Egyetlen kormány sem vállalja, hogy képviselje a SETI közösség javaslatát. így a tárgyalásra nem kerülhet sor. E nélkül viszont nincs remény arra, hogy olyan ENSZ közgyűlési határozat szülessen, amely - legalább ajánlásként - felhívja a kormányok figyelmét a válaszadás koordinációjának szükségességére. Ezért a második deklaráció további sorsa bizonytalan.

Vannak azonban egyéb, meglehetősen alapvető problémák is ezzel az egész üggyel és a deklaráció szövegével kapcsolatban. A SETI közösség sem ért már teljesen egyet a kilencvenes évek elején született megfogalmazással. Azt korábban többször említettük már, hogy az "aktív SETI" szószólói mindenképp ellenzik azt a merev álláspontot, amely SETI ügyben a Földet teljes passzivitásra ítéli mindaddig, amíg üzenetet nem kapunk. Lehet, hogy ez egyáltalán nem a sikerre vezető stratégia? Az üzenet megfejtésének problémájával kapcsolatban Vakoch amerikai pszichológus vetette fel azt a fontos gondolatot, hogy talán mégis a fejletlenebb civilizációnak kellene először üzenettel jelentkeznie? Arra hivatkozik, hogy egy nálunk jóval idősebb és fejlettebb társadalom, amely valamikor régen átesett fejlődésének azon stádiumán, ahol mi most tartunk, viszonylag könnyen megértheti üzenetünket - de fordítva ez nem fog sikerülni. (A példa, amit említ, Einstein és Arisztotelész párbeszéde. Arisztotelész aligha érthetné meg Einstein gondolatait, de Einstein nyilván meg tudja fejteni, fel tudja fogni Arisztotelész szövegének minden mondatát.) Mivel pedig az emberiség csak a közelmúltban lett egyáltalán technikai civilizáció, minden idegen társadalom, amivel kapcsolatba léphetünk, lényegesen fejlettebb nálunk. Ezért tekinti Vakoch az üzenetküldést az egyetlen olyan stratégiának, amely idővel eljuttathatja az emberiséget a kozmikus párbeszédig.

Napjainkra erősen vitatottá vált a második deklarációnak az az alapkövetelménye is, hogy az egész emberiséget képviselő válasznak egyetértésen alapulónak kell lennie. Nem szólva a szinte leküzdhetetlen diplomáciai, politikai stb. nehézségekről, amelyek egy ilyen nemzetközi megállapodáson alapuló nyilatkozat elé tornyosulnak, vannak jelentős társadalomtudósok, akik így érvelnek: "Az emberiség távolról sem egységes. Hamis képet festenénk magunkról a Föld egységes, hivatalos és szükségképpen steril üzenetével, hiszen éppen világunk sokszínűsége hiányozna belőle."

De milyen kép alakulna ki "bennük" az emberiségről, ha bármely ország, nép, felekezet, sőt szekta külön-külön üzenetekkel bombázhatná az idegeneket úgy, hogy mindegyik a saját dicséretét zengi és sérelmeit sorolja (sőt esetleg segítséget kér)? A második deklaráció elsősorban éppen ezt szeretné megakadályozni. Vannak, akik szerényebb célt tűzve maguk elé csak annyit szeretnének elérni, hogy legalább az első válaszüzenet a Földről a békés szándékú emberiség közös levele legyen. Mivel az elektromágneses hullámok a világűrben nem képesek megelőzni egymást, ez azt jelenti, hogy az első üzenet menjen az emberiség nevében - a lehetséges maximális sugárzási teljesítménnyel. Erre vonatkozott Donald Tarter előbb említett javaslata az alapvető információk ideiglenes visszatartásáról. Mások viszont azt javasolják, hogy a SETI közösség mihamarább kezdje meg az "emberiség válaszának" megfogalmazását, hogy adott esetben haladéktalanul cselekedni lehessen. Úgy vélem, hogy ez túl nehéz, szinte megoldhatatlan feladat mindaddig, amíg nincs "tőlük" üzenet, amire válaszolni kell.

Ezzel el is jutottunk a válasz tartalmának kérdéséhez, ami természetesen összefügg egész sor alapvető, kommunikációs problémával. Úgy is megfogalmazható, hogy van-e remény egyáltalán arra, hogy "ők" és "mi" meg tudjuk érteni egymást? Megfejthető-e az üzenetük? Miféle nyelvet használhatnak, és miféle nyelven kommunikáljunk velük?