A három legfontosabb, jelenleg is folyamatban lévő, "ortodox" SETI program leírása következik. Közös sajátosságuk, hogy figyelembe veszik az 1. fejezetben ismertetett alapelveket, bár stratégiájuk ezen belül több szempontból különböző. Az is jellemző mindhármukra, hogy két-három fejlődési lépcsőn keresztül, több évtized alatt jutottak el a jelenlegi szintig úgy, hogy közben többször változott a technikájuk, a szakmai és pénzügyi háttér, sőt az elnevezés is. Az a rádiótávcső is gyakran cserélődött, amelyen a méréseket végezték. Mégis fejlődésük folyamatossága lehetővé teszi, hogy egységes programnak tekintsük mind a SERENDIP-et, mind a META-BETA-t, mind a NASA programot, amely - immár a NASA segítsége nélkül - Phoenix néven működik. E három amerikai megfigyelési program képezi jelenleg a világon a SETI gerincét, erre csatlakoznak, vagy éppen ezzel versenyeznek azok az újabb projektek, amelyekről a következő fejezetekben lesz szó. Mielőtt egyenként ismertetnénk történetüket, műszaki megoldásaikat és az alkalmazott megfigyelési és adatfeldolgozási stratégiát, foglaljuk össze egy táblázatban a jelenlegi helyzet legfontosabb paramétereit! E táblázatban a BETA, és annak korábbi, jelenleg Argentínában működő változata, a META-II külön oszlopban szerepel.

5. táblázat Legfontosabb működő SETI programok

Program->	BETA	META-II	Phoenix	SERENDIP-IV
Hely	Oak Ridge	Buenos Aires	Green Bank	Arecibo
Csatorna (millió)	250x8	8.4	2x28.7	168
Antenna átmérő (m)	26	30	43	305
Spektrális felbontás (Hz)	0.5	0.05	1,2,4,8	0.6;1.2;2.4...600
Sávszélesség (pillanatnyi MHz)	40	0.4	2x10	100
Sávszélesség (teljes MHz)	320	1.2	2000	180
Érzékenység (W/m2)	3x10-24	8x10-24	10-25	10-24
Églefedés (%)	70	50	néhány	30
Jeltípus	C, SC	C	C, CH, P	C, CH, P

• C - folyamatos jel, vagyis lényegében egyetlen frekvencián beérkező elektromágneses hullám
• SC - olyan nagyon keskenysávú jel, amelynek frekvenciája lassan csúszik
• CH - olyan monokromatikus jel, amelynek frekvenciája az idő függvénye
• P - olyan jel, amely időről-időre ki-bekapcsolódik

Kezdjük a kaliforniai Berkeley Egyetemen Stuart Bowyer és Dan Werthimer által kifejlesztett SERENDIP-pel! Az elnevezés egyrészt betűrövidítés: Search for Extraterrestrial Radio Emission from Nearby Developed Intelligent Populations, vagyis közeli, fejlett, értelmes populációk Földön kívüli rádiósugárzásának keresése, másrészt mint angol szónak önálló jelentése is van, mert serendipity körülbelül annyit jelent, mint szerencsés módon, véletlenül, érdekes, vagy értékes dolgokat találni. A programot Bowyer professzor még a hetvenes évek közepén kezdeményezte. Műszakilag a lényege egy egyre több csatornából álló, korszerű jelanalizátor, a stratégiai alapötlet pedig az, hogy a berendezést "serendip módon" egyszerűen rá kell függeszteni egy független rádiócsillagászati programot végrehajtó, nagy rádiótávcsőre. Ez más szóval azt jelenti, hogy ennek a SETI programnak a keretében nincs lehetőség a célpontok önálló megválasztására. A rádiócsillagász folytatja szokásos megfigyelési programját anélkül, hogy ügyet vetne a "parazita módon" rácsatolt SERENDIP berendezésre; a beérkező rádiósugárzás egy meghatározott tartományát a SERENDIP az asztrofizikai kutatástól függetlenül analizálja.

Mi ennek a stratégiának az előnye, illetve a hátránya? Előnye természetesen az, hogy hozzájut a világ legnagyobb rádiótávcsöveihez (elsősorban az areciboihoz) anélkül, hogy annak programjait megzavarná, mert önálló távcsőidőt kérnie nem kell. Bowyer ezzel kapcsolatban többször kifejtette, hogy szerinte a SETI célpontok kiválogatása meglehetősen önkényes, nincs igazán okunk "kitüntetett irányokban" keresgélni. Ha nem is tervszerű módon, de az asztrofizikai programok kapcsán minden rádiótávcső végső soron eljut az egész égbolt lefedéséig, csak türelemmel kell folytatni a SETI programot. Kétségtelen, hogy ez a program, mivel nem igényli egy nagy rádiótávcső önálló működtetését, végső soron olcsóbb és egyszerűbb, mint a többi. Hátránya viszont, hogy egy-egy váratlanul fellépő, ígéretes "jel" utólagos ellenőrzését vagy igazolását sokkal nehezebb megoldani, mert a rádiótávcső nem állítható vissza azonnal a kérdéses irányba. Ugyanezen okból nehezebb kiszűrni a földi eredetű rádióinterferenciát is. Bizonyos programok esetében a SERENDIP csapatnak azonban mégis sikerült elérnie, hogy távcsőidőt kapjon a különösen ígéretes jelek helyének utólagos vizsgálatára.

A SERENDIP-I 1980 és 1982 között 100 csatorna felbontással működött a Goldstone és Hat Creek obszervatóriumokban. Az 1986-tól 1988-ig alkalmazott SERENDIP-II már 65000 csatornát analizált másodpercenként. Ezt az akkor nagyon korszerűnek nevezhető berendezést az NRAO 100 m-es rádiótávcsövére szerelték fel. 1992-re készült el a SERENDIP-III. Ennek analizátora már 4,2 millió csatornát elemzett 1,7 másodpercenként. A berendezést az areciboi 305 m-es, mozdulatlan rádiótávcsőre akasztották, amelynek látómezeje a csillagos ég forgása következtében 20 másodpercenként változik. Ezalatt a SERENDIP-III egy 12,6 MHz-es frekvenciasávot fedett le úgy, hogy miután elvégezte egy-egy 2,5 MHz széles sáv elemzését, az analízist a szomszédos frekvenciatartományokban folytatta. Areciboban a SERENDIP-III-mal mintegy 70 billió mérést végeztek, egyszer vagy többször lefedve az onnan látható égbolt 92%-át. A berendezés automatikusan kiszűrte a felismerhetően földi eredetű zajokat (amelyek forrása láthatólag nem forog együtt az éggel), és a megmaradt, mintegy 400 jelet külön-külön elemezték. Egyik sem bizonyult Földön kívüli civilizációk üzenetének, de azért pozíciójukat publikálták, hogy mások is utána nézhessenek e gyanús jelenségeknek. Eloszlásuk a 9. ábra tanúsága szerint egyenletes volt az égbolt lefedett részén. Végül a táblázatban szereplő SERENDIP-IV segítségével 1997 óta a felújított areciboi távcsövön dolgoznak. A berendezés adatai a táblázatban megtalálhatóak.

A másik egyetemi program, amely életképesnek bizonyult, a META. A betűrövidítés a Megachannel Extraterrestrial Assay (sokcsatornás földönkívüli vizsgálat) nevet takarja, de "meta", mint görög szó, gyakori bizonyos szóösszetételekben, s ilyenkor "túl"-t jelent (pl. metafizika). A legújabb berendezés a BETA nevet kapta, ahol a "B" a billió (magyarul milliárd) csatornára utal.

A program mögött a Harvard Egyetem és személy szerint Paul Horowitz fizika professzor áll. Ő konstruálta meg az első META berendezést 1985-ben a Planetary Society segítségével. Pontosabban az első lökést Spielberg, a híres filmrendező 100 ezer dolláros adománya jelentette, amely elegendő is volt az induláshoz. Azóta karolta fel a programot a Planetary Society nevű, hatalmas amerikai társadalmi egyesület, amely - tagjai áldozatkész adományai révén - folyamatosan nyújt hozzá anyagi támogatást.

A META-I Oak Ridge-ben, a Harvard 26 m-es távcsövén működött éveken keresztül. Összesen ötször pásztázta végig az eget a 21 cm-es és a 10,5 cm-es hullámhosszak környékén (az utóbbi a nevezetes hidrogén vonal második felharmonikusa). Összesen 37 olyan érdekes rádiójelet találtak, amely földi interferenciával nem volt magyarázható. Minthogy Oak Ridgeből csak az északi égbolt egy része látható, a +60^o-tól a -30^o deklinációig, felmerült a gondolat, hogy működtetni kellene egy META-t a déli félgömbön is. Erre, ugyancsak a Planetary Society segítségével, 1990-től volt mód, amikor az argentin Rádiócsillagászati Intézet Buenos Aires melletti obszervatóriuma megkezdte a SETI észleléseket a Horowitz útmutatásai alapján kifejlesztett META-II berendezéssel. A 30 m-es rádiótávcső ma is naponta 12 órán keresztül pásztázza a déli égboltot a -10^o és -90^o közötti deklinációtartományban. A 8,4 millió csatornás analizátor a 21 cm hullámhossz környékén működik, és 20 másodpercenként veszi sorra valamennyi csatornát, hogy kiszűrje az érdekes jeleket. Öt év alatt összesen 29 ilyet talált.

A META a beérkezett jeleket három inerciális koordinátarendszerbe transzformálva teszi vizsgálat tárgyává: az első a Tejútrendszer központjához kötött, a másik egy helyi nyugalmi rendszer, a harmadik pedig az a koordinátarendszer, amelyben a kozmikus háttérsugárzás izotróp. A program arra kíváncsi, hogy a beérkező "vonal" nyugalmi helyzetű-e valamelyik koordinátarendszerben, vagy van valamilyen maradék sebessége.

A "gyanús jelek" ellenőrzésére egyetlen rádiótávcsővel elég kevés esély van, azért a két META berendezés, amennyire lehet, összedolgozik. Ugyanis hetente két napig a Harvard és az argentin rádiótávcső teljesen azonos program szerint, párhuzamosan észlel a -30^o és a -10^o deklinációkörök közötti zónában. Csak azt a jelet tekintik érdemlegesnek, amely mindkét távcsőben egyidejűleg, azonos irányból jelentkezik.

Azóta a Harvardon elkészült a még tökéletesebb berendezés, a BETA. A jelenleg is folyó észlelések gyakorlatilag a "vízablakra" korlátozódnak. Egy minden irányban mérő másik antenna párhuzamosan észlel, hogy a földi eredetű interferencia biztosabban kiszűrhető legyen.

A harmadik nagy amerikai programnak van a legviharosabb története, amely visszanyúlik a hetvenes évek elejéig, amikor Billinghamnek és másoknak sikerült meggyőzniük a NASA egyes vezetőit a SETI program fontosságáról. Az Oliver és Billingham vezette csapat kidolgozta a Cyclops tervet (lásd 1. fejezet), amelyet a NASA ugyan nem fogadott el, de a hetvenes évek során megrendezett konferenciák javaslataként elkészült egy reálisabb program is. 1976-ban a NASA Ames kutatóközpontjában létrejött egy SETI programiroda, és bekapcsolódott a tervezésbe az amerikai bolygószondákat készítő és irányító Jet Propulsion Laboratory (JPL) is. Ezzel kezdetét vette a NASA SETI programja, amelyet kezdettől fogva két részre osztottak: a célzott kutatások (TS) tervezése az Ames-ben történt, az egész ég felderítéséért (SS) a JPL volt felelős. Az "ortodox" filozófiájú NASA program fő technikai kihívása a sokcsatornás spektrumanalizátor (Multi-Channel Spectrum Analyser, MCSA) megalkotása volt.

Elsősorban a Tipler és Hart fellépése nyomán felmerült aggályok (lásd 4. fejezet) következtében a programnak meg kellett küzdenie minden egyes dollárért az amerikai kongresszusban. 1978/79-re megvonták a SETI program költségvetését, de a NASA akkor még talált módot a belső finanszírozásra. Gőzerővel folyt a MOP (Microwave Observing Project - mikrohullámú észlelési projekt) majd később HRMS (High Resolution Microwave Survey - nagyfelbontású mikrohullámú felmérés) "álnéven" a költségvetésben elbujtatott program előkészítése, hogy a rendszert 1992. október 12-én, Kolumbusz utazásának 500. évfordulóján be lehessen kapcsolni. Az ünnepélyes indítás a kijelölt napon meg is történt, Areciboban a célzott kutatások programrészé, Goldstone-ban pedig az ég általános feltérképezéséé - igaz, ez utóbbi csak egy kisebb, ideiglenes berendezéssel. A perspektívák zavartalannak látszottak. A NASA tíz évre tervezte a 108 millió dollár költségvetésű SETI programot, amely a széles körben terjesztett propaganda szerint már az első percekben több információt szolgáltat, mint az összes többi SETI program együttvéve. A két programrész által együtt lefedett tartomány a "fázistérben", vagyis a frekvencia, a határérzékenység és az objektumszám által kifeszített térben látványosan múlta felül a többi programét (10. ábra). Ekkoriban Jill Tarter és Gulkis vezetésével 65-en dolgoztak a programon. Az 1984-ben létrehozott kaliforniai SETI Intézet "kívülről", társadalmi úton támogatta a NASA erőfeszítéseit.

A rendszer fő elemei a következők voltak: két polarizációban szélessávú méréseket végző vevő, alacsonyzajú erősítő, korszerű frekvenciaátalakító, digitális spektrum analizátor és a jelelemző számítógépi program. Az MCSA volt a műszaki fejlesztés legfontosabb terméke. Ennek először egy 74000 csatornás változata készült el, majd a végleges, amely 8,7 millió csatorna kiolvasása után gyors Fourier transzformációt hajt végre. A jelelemző programot, amely kiszűrte a keresett keskenysávú jeleket és kiküszöbölte a földi rádióinterferenciát, a születése óta vak Ken Cullers készítette el.

A TS részprogram az 1-3 GHz sávon halad végig 20 MHz-enként. A berendezés 300-1000 másodpercig észlel egy-egy megcélzott csillagot. A felbontás 1 és 28 Hz közötti, az érzékenységgel Areciboban elérték az 5.10^-27 W/m² küszöbértéket. Az SS részprogram célja az volt, hogy kisebb távcsövekre szerelve 1-10 GHz tartományban tapogassa le az egész eget. A csatornaszélesség 20 Hz. Az észlelés minden irányba csak néhány másodpercig tart, így a küszöbérzékenység jóval kisebb. Úgy tervezték, hogy legalább 7 év kell az égbolt teljes feltérképezéséhez. Erre azonban sajnos már nem került sor.

Az történt ugyanis, hogy alig egy évvel az ünnepélyes start után, 1993 októberében, egy nevadai szenátor felszólalása után a kongresszus nemcsak megvonta a támogatást a HRMS programtól, hanem egyenesen megtiltotta, hogy a NASA bármilyen formában SETI kutatásokat támogasson! A példátlan döntés katasztrofális következményekkel fenyegetett. A JPL által vezetett SS programot azonnal be kellett szüntetni, tulajdonképpen még mielőtt igazán megindult volna. A TS programrészt Phoenix néven csak azért lehetett folytatni, mert a kormánytól független SETI Intézet magánszemélyektől összeszedte a szükséges támogatást. A poraiból feltámadt Phoenix 1995-ben Jill Tarter vezetésével (akiről később a Kapcsolat című film hősnőjét mintázták) Ausztráliába költözött, ahol megkapta a 64 m-es Parkes rádiótávcsövet, sőt még bizonyos fejlesztési elképzeléseket is megvalósíthatott. Részben a földi interferencia kiszűrését, részben a "gyanús jelek" ellenőrzését szolgálta egy második, a Parkestől 200 km távolságban lévő, kisebb (22m-es) rádiótávcső párhuzamos használata. A Parkes-Mopra távcsőpár 16 héten keresztül a déli égbolt 209 kiválasztott csillagát észlelte. 1996 októberében a Phoenix visszatért az Egyesült Államokba; a berendezést felszerelték az NRAO 42 m-es rádiótávcsövére, és ugyancsak találtak hozzá egy 30 m-es ellenőrző távcsövet. Végül, 1998 nyarán, a berendezést áthelyezték Areciboba, ahol a halványabb északi források megfigyelése a cél.

A három legfontosabb program mellett - részben azokhoz csatlakozva, részben függetlenül - a Föld más országaiban is folynak rendszeres, rádiós SETI megfigyelések. Ezek rendszerint a nemzeti rádiócsillagászati obszervatóriumok programjaiba illeszkednek. Az argentin Rádiócsillagászati Intézet 1986 óta folytat SETI kutatásokat egyik 30 m-es rádiótávcsövével. 1990 óta, mint említettük, egy, a távcsőre szerelt META berendezéssel működik. Újabban optikai SETI észleléseket is végeznek.

A déli féltekén nem Argentínában, hanem Ausztráliában kezdődött a SETI művelése. Rövidebb ideig tartó SETI megfigyelések ugyanis már 1966-ban és a hetvenes évek végén is folytak. 1986-tól kezdték meg a rendszeres megfigyeléseket az Australia Telescope National Facility 64 m-es rádiótávcsövével a 4,46 GHz frekvencián. A Western Australia Egyetemen nagyon aktív SETI csoport működik, önálló kutatási stratégiával. A NASA program beszüntetése után, mint említettük, Ausztrália adott helyet a Phoenix programnak, és ez az együttműködés nagy mértékben fellendítette az ausztrál rádiócsillagászok tevékenységét is.

Európában Franciaországban és Olaszországban vannak rendszeres SETI megfigyelések. A franciákét, pontosabban a Nancay obszervatóriumot említettük már; itt a rádiós megfigyelések 1970-ben kezdődtek, és jelenleg is folynak. 1981 és 1988 között célzott megfigyeléseket végeztek 370 kiválasztott csillagról. Nancayban a SETI jelenleg is elfogadott program, amely a távcsőidő 25%-a fölött rendelkezik. Várják a berendezések érkezését, hogy bekapcsolódjanak a Phoenix programba.

Az olasz érdeklődés újabb keletű. A Bologna melletti Medicina rádióobszervatórium 32 m-es VLBI antennáján 1998 óta működik egy 4 millió csatornás SERENDIP-4 modul az 1,4 és 43 GHz közötti frekvenciákon. Ezt egyrészt fel akarják javítani 24 millió csatornára, másrészt be akarják kapcsolni a SETI kutatásokba a többi olasz rádiótávcsövet, így az északi Kereszt elnevezésű 600x600 m-es antennát, illetve a Szardínián épülő 64 m-es rádiótávcsövet is. Arecibon kívül jelenleg csak Olaszországban folyik "serendip" módon, vagyis a rendes észlelési programot nem zavarva, a SETI kutatás.

Indiának még nagyobb tervei vannak. Mint erről az indiai rádiócsillagászok többször beszámoltak már, 80 km-re Punetől felépült egy 30 darab 45 m-es antennából álló, hatalmas rádiótávcső, amelynek összfelülete az areciboival csaknem azonos (27 000 m²). Főképp rádiócsillagászati műszer ugyan, de SETI programokban is részt vesz majd egy több millió csatornás vevővel, amely 38 és 1420 MHz között hat frekvenciasávban üzemel.

Végül a szovjet rádiócsillagászat egykori SETI programjairól is említést kell tenni, bár jelenleg - tudomásunk szerint - nem folyik SETI célú rádiócsillagászat Oroszországban. Rádiójelek keresését 1969 óta végezték különböző kisebb rádiótávcsövekkel, de még a Marsz-7 űrszonda fedélzetéről is. 1978-ban még a hatalmas RATAN-600 rádiótávcsövet is használták néhány napig SETI megfigyelésekre. A szovjet kutatók elvi alapon előnyben részesítették az 1,7 mm körüli hullámhossztartományt, ahová a kozmikus maradványsugárzás intenzitásmaximuma esik. A SETI kutatások folytatódnak ugyan Oroszországban és Ukrajnában is, de ezek nem hagyományos rádiós programok.

E néhány példával szerettem volna érzékeltetni, hogy a SETI program korántsem annyira amerikai ügy, mint ahogy a sajtó gyakran bemutatja. Csupán az intézményeket említettük, pedig ezek a programok elsősorban néhány hozzáértő rádiócsillagász lelkesedésén és kitartásán nyugszanak. Colomb és Lemarchand Argentínában, Ekers, Blair, Wellington, Norris Ausztráliában, Heidmann és Biraud Franciaországban, Montebugnoli Olaszországban és Swarup Indiában hozta létre, és viszi a SETI programot. Teszik ezt annak ellenére, hogy a legtöbb országban a SETI még ma sem számít komoly kutatásnak, már csak azért sem, mert az erőfeszítések ellenére eredménytelennek látszik. Kíváncsi vagyok, hogy így lesz-e ez a jövő században is, vagy egy esetleges siker hatására egy pillanat alatt megváltozik a hozzáállás?

A jelenleg folyamatban lévő "ortodox" SETI programok áttekintése után röviden kitérnénk a jelek kiszűrésének mindegyik programban szinte azonos, vagy legalábbis hasonló megoldásaira. Az előző táblázat utolsó sorában betűrövidítések utalnak arra, hogy a berendezés milyen jelek kiszűrésére van beprogramozva.

Egy igazi jel, mint látvány úgy jelenne meg például a META program ellenőrző képernyőjén, ahogy azt a 11. ábra G-vel jelölt része mutatja. Könnyen felismerhetően más jellegű a különféle földi interferenciáktól származó (C, D, E részek), illetve a processzor hibájából származó (F) zavar.

A jelenlegi ortodox SETI programok legfeljebb e négyféle jel kiszűrésére alkalmas szoftverrel rendelkeznek. Ezektől eltérő jelzés észrevétlen marad akkor is, ha valóban Földön kívüli rádióállomásról érkezik. (Ezért is tartom mindenképp elhamarkodottnak azokat a kijelentéseket, amelyek az eddigi SETI kutatások eredménytelenségére hivatkozva tagadják Földön kívüli civilizációk létét kozmikus környezetünkben.) A jelek kiszűrése a zajból a különböző programokban némiképp eltérő, de azért a Phoenix programban alkalmazott eljárás lényegében valamennyire jellemző.

A két távcsövet összekapcsolva "álinterferométerként" működtették. Az első lépésben két frekvenciaspektrum készült 1 Hz felbontással mind a 28 millió csatornán úgy, hogy a két spektrum átfedje egymást. A második lépésben a program átnézi az eredményt, és összehasonlítja a korábban észlelt, és az adatbázisában tárolt, egyértelműen földi interferenciától származó jelekkel. A harmadik lépésben a kiszűrés után megmaradó gyanús jeleket a két távcső közös elemző programja (FUDD - Follow-up Detection Device) analizálja. Megvizsgálja, hogy mekkora a Doppler eltolódás, származhat-e a jel egy a Föld körül keringő műholdtól. Ha ez a teszt is negatív, vagyis nem talál ésszerű magyarázatot a jelenségre, csak akkor szólal meg a riasztó jelzés az irányítópultnál. Ilyenkor az ügyeletes észlelő visszaforgatja a távcsövet a kérdéses irányba és megnézi az eredményt. Ha a jel olyankor is látszik, amikor a megfigyelt csillag nincs is a látómezőben, akkor nyilván nem onnan érkezik, hanem földi eredete van. Ez a négyfokozatú szűrés igen hatékonyan működik, például a Phoenix program során Ausztráliában összesen csak 39 riasztás volt, de egyik sem bizonyult "az igazinak".

Végezetül az ortodox SETI programok áttekintésének lezárásaképpen tekintsük át néhány ábrán a mennyiségi fejlődést az OZMA projekttől napjainkig! A 12. ábra a szimultán megfigyelt csatornák számát adja meg az idő függvényében. Látható, hogy a csatornaszám növekedése évtizedenként mintegy százszoros. Ez a meredek növekedés valószínűleg nem fog folytatódni, de a jelek digitális elemzésében a fejlődés töretlen maradhat. A 13. ábra a használt rádiótávcsövek átmérőjének növekedését mutatja. Arecibo, amely még a hatvanas években épült, a mai napig a legnagyobb, de már tervezik az ún. 1 km-es távcsövet, és várható, hogy a közeljövőben viszonylag olcsón nagy rádiótávcsövek épülnek. Végül a 14. ábra a programok "relatív hatékonyságát" ábrázolja az OZMA projekthez viszonyítva egészen 1993-ig. Ekkor mutatta be ugyanis Drake ezt az ábrát egy kaliforniai konferencián. Akkor azt állította, hogy a SETI programok hatékonysága 250 naponta megkétszereződött, és ma 10¹⁴-szer jobb, mint 1960-ban. Ezt az optimista képet némiképp megkérdőjelezte a NASA program erőszakos leállítása. De a folytatás, vagyis a BETA, a SERENDIP-IV és a Phoenix sikere kétségkívül az ortodox SETI kutatások életképességét bizonyította a kilencvenes években. Az is kiderült azonban, hogy ezek a programok - mint az Előszóban is említettük - a SETI feladatát többnyire "erőből", a műszerek teljesítőképességének minden határon túli fokozásával kívánják megoldani. Vannak kutatók, akik ezt másképp képzelik el.