A Drake-formula utolsó két (más felírásban három) faktora annyira összetartozik, hogy véleményem szerint egyenként nem, csak összevontan tárgyalható. Bár már az élet (szükségszerű? véletlen?) megjelenésével kapcsolatos valószínűségi becslések sem állnak megfigyelési alapon, hiszen mindeddig csak egyetlen egy életet ismerünk (vagyis a földit), de a bizonytalanság csak fokozódik mihelyt az értelem, illetve a kommunikatív technikai civilizációk kifejlődésének valószínűségét kellene megbecsülnünk. Legcélszerűbb becsületesen bevallani, hogy ma még semmi reális alapja nincs annak, hogy valaki e tényezők értékét "megbecsülve" számszerűsítse a kommunikatív civilizációs számának, illetve sűrűségének N_c értékét (lásd 1. fejezet). A Drake-formula első felírása óta eltelt évtizedek e tekintetben lényeges változást nem hoztak, az álláspontok inkább polarizálódtak, és az N_c-re vonatkozó mindkét szélsőséges megközelítés teret nyert.

Ez természetesen összefügghet a SETI kutatások eddigi eredménytelenségével. A korunkra annyira jellemző türelmetlenség mindkét szélsőség (egyedül vagyunk, illetve itt hemzsegnek körülöttünk) táborát növelte, hiszen a legtöbb ember egyszerűen nem tekinti elfogadhatónak, hogy egy fontos alapkérdésre ne legyen elfogadott tudományos álláspont. Ilyenkor persze sikerre számíthat mindenki, aki azt hirdeti, hogy ismeri a választ (például találkozott már földönkívülivel), különösen akkor, ha sejteni engedi, hogy szemben áll a "hivatalos tudománnyal", amely "az igazság eltitkolására törekszik". A másik szélsőséges álláspont érvei szerint a Földön kívül technikai civilizációk egyáltalán nincsenek, ezért a SETI kutatások értelmetlenek. A tudományos kutatók egy jelentékeny része, amely tárgya miatt eleve gyanúval szemléli a SETI tevékenységet, és konkurenciának tekinti a fogyóban lévő pályázati pénzekért, állami támogatásért, szívesen elfogadja ezt az érvelést. Így azután a tájékozatlan kormányzatok világszerte nem túl nagy szimpátiával tekintenek a SETI-re, mint vállalkozásra, noha mindenkit érdekel maga az alapkérdés: egyedül vagyunk-e az Univerzumban. E könyvben éppen arról szeretném meggyőzni az olvasót, hogy egyik szélsőségnek sincs igaza, a SETI pedig olyan csodálatos lehetőség, amelyet félbehagyni, beszüntetni látomások, illetve nem túl szilárd alapon álló spekulációk miatt nagy balgaság lenne.

A Drake-formula utolsó, nagyon fontos faktorainak megfejtéséhez ugyanis csak az N_c kísérleti, pontosabban megfigyelési meghatározásán, vagyis a szélesen értelmezett SETI kutatásokon keresztül vezet az út. Sőt ez a megoldás segíthet a megelőző, az élet létrejöttének valószínűségét tartalmazó tényező értékének meghatározásában is, különösen, ha az élet keresésében el kell hagynunk a Naprendszert. A csillagok közötti távolságokat figyelembe véve nincs sok remény arra, hogy csillagászati módszerekkel életet fedezzünk fel egy bolygón, amely egy idegen csillag körül kering. Legfeljebb közvetett érveket szolgáltató megfigyelésekről lehet szó (például egy bolygó légköri összetételének meghatározásáról színképelemzéssel), aminek értelmezésén azután évtizedekig el lehet vitatkozni. De egy technikai civilizáció jelenlegi vagy egykori létének bizonyítéka egyúttal idegen élet kifejlődésének bizonyítéka is (fordítva persze nem igaz!) és, mint említettük, egy technikai civilizáció éppen aktivitása, például rádiósugárzása miatt sokkal messzebbről felismerhető.

Kezdettől fogva nyilvánvaló volt, hogy ezen "társadalmi" faktorok megfejtése nem csupán tudományos érdekesség, hanem közvetlen hatással is lehet az emberiség fejlődésére. Elvégre a jövőnkről van szó. Senki sem tudja még, hogy reálisan milyen jövőre számíthat egy olyan technikai szupertársadalom, mint a földi, amely az elmúlt száz évben minden vonatkozásban szédületes átalakulásokon ment keresztül, sok paramétere pedig exponenciális növekedést mutat. Meddig folytatható ez a "begyorsuló fejlődés"? Zsákutcába, netán általános katasztrófába torkollik, amely rövid időn belül és szükségképen véget vet az emberiség e nagy kísérletének? Vagy van megoldás, létezik a fenntartható fejlődés, amely sok ezer, sok tízezer, sok százezer évig, vagy akár örökre biztosítja az emberiség fennmaradását? Ehhez esetleg szükségszerű a technikai civilizációk kirajzása a világűrbe, űrkolóniák alapítása, amelyek azután új erőforrások bevonásával végtelenül kiterjesztik az élet színpadát térben és időben egyaránt?

Ezekre a fontos kérdésekre a földi tudomány ma még nem tudja a választ. Egyedül a dús fantáziájú sci-fi írók mozognak egyforma biztonsággal a jövőben és a csillagközi térben, az elképzelt Galaktikus Klubban és a csillagok között vonuló seregekben. De az ő válaszaik szükségképp eltérőek és ellentmondásosak. Márpedig, aki valóban tudja, vagy legalább sejti a jövőt, az behozhatatlan előnnyel rendelkezik a fennmaradásért folyó küzdelemben: megerősítheti a védvonalakat ott, ahol legnagyobb a fenyegetettség, tartalékokat gyűjthet a nehéz időkre, megteheti a szükséges intézkedéseket egy katasztrófa elkerülésére stb. (Itt szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a fenyegetettség, mint közérzet most, a XX. század végén jogosabb, mint korábban bármikor a történelemben. Minden újságolvasó ember látja, hogy mennyire megszaladt a technikai fejlődés, jóra és rosszra egyaránt használható szupereszközök születtek, ugyanakkor tudatilag az emberiség alig fejlődött, semmiképpen sem annyit, mint amire egy ilyen kiélezett helyzetben szüksége lenne. Egy polgár a múlt században még biztos lehetett abban, hogy fia vagy unokája hol, milyen körülmények között fog élni; panaszkodott ugyan ezekre az életkörülményekre, de el sem képzelhette a száz évvel későbbieket, s a fejlődés okozta új veszélyeket. Ez a helyzet azonban a XX. században, úgy tűnik visszavonhatatlanul megváltozott. Félni kezdtünk önmagunktól.)

Racionálisan szerintem egyedül a SETI eredményétől remélhető valamiféle konkrét válasz, valamiféle útmutatás civilizációnk jövőjére. Elképzelhető természetesen más megoldás is, tudniillik valamiféle túlvilági kinyilatkoztatás, vagy misztikus kapcsolat a jövővel (jóslatok!), ahogy ebben sokan hisznek is itt a Földön. A két válasz között a különbség mindenekelőtt abban rejlik, hogy a SETI egy józanul átgondolt, racionális tudományos program, amelynek keretében mód nyílik jobb, vagy kevésbé célravezető eszközöket, módszereket és stratégiát választani, egyszóval tenni valamit a cél érdekében. A másik megoldás csak passzív lehet, melynek lényege a hit és a várakozás a kinyilatkoztatásra, a látogatásra. Nyilván képzettség, világszemlélet és vérmérséklet kérdése, hogy ki melyik utat választja, de a nagy lehetőség a XX. század végén éppen az, hogy választani lehet. Korábban soha nem volt reális esély arra, hogy sikerrel kecsegtető keresési programba fogjunk. Utólag, ha valóban megtörténik az idegen civilizációk felfedezése, biztosan sorozatos tévedéseken alapuló nevetséges botladozásnak tűnik majd a SETI kutatások egész eddigi története, de ezek az erőfeszítések mégis történelmi jelentőségűek maradnak éppen azért, mert az emberiség első, tudományos kísérletét jelentik társaink megkeresésére és a jövő megismerésére.