A problémakör annyira alapvető, hogy a SETI kutatásokkal, stratégiával kapcsolatban korábban többször is említettük már. Érdekes módon a SETI közösség tagjai e tekintetben két táborra oszlanak. általában a csillagászattal, fizikával, matematikával és kémiával foglalkozó kutatók vélik úgy, hogy a probléma megoldható, a kölcsönös megértés viszonylag könnyen fog menni. Optimizmusuk alapja az, hogy a fizikai-csillagászati-kémiai környezet lényegileg azonos, a matematika fogalmai pedig annyira univerzálisak, hogy ezekre akár közös nyelvet is lehet építeni. Ezzel szemben a bölcsész diszciplínák képviselői, szociológusok, filozófusok, nyelvészek, antropológusok szinte mind pesszimisták a kommunikáció lehetőségét illetően. Egyik fő érvük, hogy az ember még a földi állatvilág legintelligensebb képviselőivel sem képes igazán társalogni, pedig velük nemcsak a környezet azonos, de a biológiai alapok is. Hogyan lehetne akkor egyetlen közös gondolatunk "velük", akik mindenben alapvetően különbözhetnek tőlünk, és valószínűleg messze maguk mögött hagyták már a bennünket foglalkoztató problémákat.

Vannak azonban kivételek, vagyis olyan nyelvészek, pszichológusok és a humán tudományok más művelői, akik megpróbálnak tudományos alapon hozzászólni az érdekes kommunikációs problémához. A Földön kívüliekkel való kapcsolat nyelvének kérdése már akkor felmerült, amikor valamikor 360 évvel ezelőtt(!) először írtak erről a lehetőségről. Francis Godwin Ember a Holdon című 17. századi regényében a Hold lakói a zene nyelvén érintkeznek egymással és a földiekkel. (Íme Karinthy Frigyes Utazás Faremidoba című fantasztikus regényének előzménye!) Később, mint említettük már, többször felmerült az ábrákon keresztül történő, vizuális kapcsolat lehetősége (lásd Gauss és Littrow javaslatait a 7. fejezetben). Először a múlt század végén gondoltak arra, hogy az ábrákat fény-távíró rendszeren keresztül el is lehetne küldeni az idegen civilizációknak, amelyet akkor még a közeli Marsra képzeltek. Egy Neovius nevű finn katonatiszt 1875-ben svédül kiadott könyve foglalkozott elsőként az optikai kommunikáció lehetőségével. Neovius 22500 darab lámpa felállítását javasolta Dél-Amerikában, és kidolgozott egy szimbolikus nyelvet is képek továbbítására. Ismertebb az amerikai Nieman 1920-ból származó javaslata egy teljes szöveg kisugárzására hasonló módszerrel. Ez az ötlet akkor tett szert igazi jelentőségre, amikor Frank Drake, az OZMA projekt vezetője, 1961-ben a nevezetes Green Bank-i konferencián bemutatta, hogy hogyan lehet egy ábrát kódolt formában csillagászati távolságokra eljuttatni - természetesen rádióhullámok segítségével. Drake az 551 darab 1-es számból és 0-ból álló üzenetet, mint rejtvényt adta át a konferencia résztvevőinek. (23. ábra) A legenda szerint egyedül Bernard Oliver volt képes megfejteni, aki rájött, hogy az 551-et két prímszám, a 19 és a 29 szorzatára felbontva, és a számjegyeket ennek megfelelő sorokba és oszlopokba rendezve, diagramok jelennek meg a Naprendszerről, a fontosabb elemekről stb. Oliver válaszul maga is készített egy 1271 számból álló, hasonló diagramot és elküldte Drake-nek.

Ugyanez a Drake-féle ábra volt az, amit - mint a 6. fejezetben említettük már -1974-ben Arecibóból kisugároztak az M13 gömbhalmaz irányába. Képek vagy ábrák közvetítése a kommunikáció egyik lehetősége, amely azonban feltételezi, hogy "azok" is látnak. Ennek a feltételezésnek van bizonyos alapja. A szem az az érzékszerv, amely a földi biológiai fejlődés során több eltérő módon is kialakult, és a látás nyilvánvalóan előnyt jelent a létért való küzdelemben. A képek továbbítása azért előnyös, mert közvetlen kapcsolatot jelent anélkül, hogy "meg kellene tanítani" a bemutatott tárgyak, vagy alakzatok nevét. Bonyolultabb, elvont fogalmak közlésére azonban nem alkalmas, ehhez nyilván valamiféle általános nyelv kell.

Az első olyan nyelvet, amelyet a Földön kívüliekkel való kapcsolatra terveztek, 1960-ban publikálta Freudenthal holland matematikus LINCOS (lingua cosmica) néven. Bár a LINCOS-t azóta is sűrűn emlegeti a SETI irodalom, igazi hatása nem volt, mivel egyrészt túl bonyolult, másrészt túlságosan az indoeurópai nyelvek gondolkodásmódján alapul. 1990-ben DeVito javasolt egy másik, a formális logikán alapuló kozmikus nyelvet. De valóban lehet-e matematikán alapuló, bárhol érthető, univerzális nyelvet alkotni? A vélemények megoszlanak. A matematika és az írott nyelv olyan szimbólumokat használ, amelyek kapcsolata a tárgyakkal csak konvención alapul, és nem biztos, hogy ez "számukra" megfejthető. A szkeptikusok arra hivatkoznak, hogy a félreértés esélye igen nagy, mivel nincs közös tapasztalatunk. Ezzel szemben Morrison rámutat arra, hogy maga az üzenet az, ami összeköt bennünket, és ez nem kevés. Csak arra kell ügyelni, hogy a jel mennél közelebb álljon a jelenséghez, amelyre vonatkozik, mennél kevesebb legyen benne a konvenció. Javasolták például, hogy ha a számunkra fontossággal bíró kémiai elemekre akarunk utalni az üzenetben, akkor ne az adott elem "modelljét", hanem a jellegzetes színképvonalainak megfelelő frekvenciákat építsük be közvetlenül - esetleg egyszerű frekvencia-transzformáció után. (Hasonló javaslat szerepelt már a 6. fejezet végén.)

Tegyük fel, hogy valahogy sikerült megoldani a közvetítő nyelv problémáját! De mi legyen a válasz tartalma? Mi kerüljön a Föld és az emberiség első, ünnepélyes üzenetébe? Elég nyilvánvaló, hogy mindenekelőtt békés, barátságos szándékainkról és jóindulatunkról kellene biztosítani "őket", abban a reményben, hogy ez viszonzásra talál. De figyelembe véve, hogy az üzenetváltás, ha egyáltalán lehetséges, valószínűleg évtizedekig vagy inkább évszázadokig tart, célszerűtlen lenne csupán ilyen közhelyekre szorítkozni. Az igazi problémák ott kezdődnek, hogy egy ilyen, az egész emberiséget képviselő, hosszabb üzenet megfogalmazásának előfeltétele a nemzetközi egyetértés, amire sajnos kevés esély van. Amíg csak a természettudományok mindenki által ismert és elfogadott alapelveiről van szó, addig kormányok tiltakozására talán nem kell számítani. De egy ilyen "bemutatkozó nyilatkozatból" aligha maradhatnának ki olyan kényes kérdések, mint a vallás, a politika vagy a művészetek, és ezekben már sokkal nehezebb lenne nemzetközi egyetértésre jutni. (A Voyager szondákra került "önéletrajzot" mindössze néhány ember állította össze, nemzetközi egyeztetés nem volt.) A legjobbnak látszó megoldás Heidmann francia csillagásztól származik, aki 1993-ban "Küldjük el nekik a teljes enciklopédiát!" címmel írt cikket erről a problémáról. Ebben rámutatott, hogy technikailag nincs akadálya egy teljes, sokkötetes enciklopédia kisugárzásának néhány óra alatt. Előnye, hogy logikus felépítésű, teljes képet ad az emberiség múltjáról és jelenéről, beleértve a kultúrát is. Kérdés persze, hogy egy ennyire bonyolult szöveget lehet-e egyáltalán megfelelően kódolni.

Vakoch viszont azt mondja, hogy ne riadjunk vissza többféle, esetleg részben ellentmondásban lévő üzenet-csokor kisugárzásától sem, mert ez tükrözi legjobban földi életünk sokoldalúságát. Egymás mellé helyezve a többféle látószöget segíthetünk "nekik" abban, hogy belelássanak világlátásunkba, és eligazodjanak életünkben. Nagyon fontosnak érzi az üzenet esztétikáját is. Szerinte még a közvélemény támogatását is meg lehetne nyerni egy olyan feladathoz, hogy közösen, előre fogalmazzuk meg üzeneteinket.