Egy szép öreg, bölcs, mint Aesopusz; kellemes, |
Víg, mint Anacreon, midőn meghallaná, |
Hogy a magyar literátorok versengenek, |
Ezt a mesécskét költé – nagyon értelmesen: |
| Egy gyermekecske, akinek Vinczlér vala |
Az apja, legelől látta a bort forrnia. |
Apám! kiálta rémülten, jere csak hamar, |
Hamar, mivel mindjárt kiugrik a borod, |
Úgy szökdösik, már a karikát is fellöké. |
Szerencse! ha csak azt lökte fel édes gyermekem, |
Szerencse! mond az öreg, – nem is fogjuk tehát |
Lefojtni többé, hagyd pesegje ki jól magát, |
Eddig csak édes volt, de már erős leszen. |
|