Munkám végbevivém, mellynek az érceken |
Tartóssága kitesz, s a faragott gulyák |
Égignőtt tetején. Sem dühödött szelek; |
Sem rút fergetegek, sem siető napok, |
Sem végetlen idők meg nem emésztik azt. |
Nem fog venni halál rajtam egész erőt: |
Testem sírba leszáll, fennmarad a nevem: |
Énrólam soha nyelv szólani nem szűnik, |
A Főpap valamíg a Kapitóliom |
Dombján, s Vesta kegyes gyermeke felmenend. |
Majd amerre lefut zajjal az Aufidus; |
Majd amerre paraszt népet igazgatott |
Szűkös vízre szorúllt Daunus: az híre ki |
Fog szágódni, hogy én a görög ajkra mért |
Verset bévezetém Róma vidékire. |
Fordítsd rám szemeid, nézd jeles érdemim: |
Delfusból eredő zöld koszorút arass, |
És önként fejemet, Melpomené, kerítsd. |
|