| | Músám! kinél tört út már régen Pindus útja, |
| | S tudod jól, hol fakad a szűzek rúgott kútja*, |
| | Sőt játszottál is te nádsípon verseket, |
| | Végy mármost trombitát, kezdj hangosb éneket. |
| Írj Árpádról: írd meg, hol volt első hazája; |
| | S új honra vágyó nép vezérévé mint lett? |
| | Beszéld el útjait, számláld elő, mit tett |
| S hogy hódolt meg végre a négy folyóvíz tája. |
|
| | Egy országfoglalás nem lágy elméknek míve, |
| | Árpádnak is bizony mellyében bátor szíve |
| | Helyén volt, noha sok veszély s halál közt járt, |
| | De mint a roppant tölgy, melyben nem tehet kárt |
| A legpusztítóbb szél, akármint ostromolja, |
| | Mert hordja levelét csupán a fergeteg; |
| | Ő fennáll, ő kevély fejét nem hajtja meg; |
| S nincs oly kegyetlen szél, amely tövét kitolja. |
|
| | Szint’ illyen volt Árpád. Hijában gyüjtött népet, |
| | Mind számost, mind erőst, mind fegyverére szépet |
| | Amaz bolgár Salán; hijában állott még |
| | Népéhez a görög és a tót nemzetség; |
| Mert valahányszor ők megállni harcban mertek: |
| | Mindannyiszor a harc gyalázatjokra lett, |
| | S az ott reménylt dicső diadalom helyett |
| Csak ocsmány szaladást s rút mészárszéket nyertek. |
|
| | O! Austriai Ház legdrágább, legszebb fénye! |
| | O! József! ó! magyar nemzetnek nagy reménye! |
| | Kit nem tud eléggé dicsérni a jó hír: |
| | Ne bánd, ne bánd, hogy most pennám Árpádról ír. |
| Ne bánd ez egyszer most, mert lesz, ha még én élek, |
| | Bizony lesz oly idő (add Isten érnem el!), |
| | Melyben triumphusid az égig viszem fel, |
| S virtusidról ennél készültb verssel beszélek. |
|
| | Sőt mintha látnám már elmémben még előre, |
| | Mint szalad a kevély ellenség nyakra-főre; |
| | S miként virágzanak a tudományok, és |
| | Mint gyökeresedik s nő a kereskedés. |
| S az hasznos kézi-mív mely bőv s jól készült lészen. |
| | Meglesz ez mind: de te füled most nékem add, |
| | S hallgasd Árpádom meg és az alatt magad |
| E jövendöltetett nagy dolgokhoz tartsd készen. |
|
|
