Éjtszaki szeleknek süvöltő zúgása, |
Halovány erdőknek levele hullása |
Jelentik, hogy nincs már ősznek maradása, |
És hogy télre hajlik esztendő forgása. |
|
Hideg ködök ülnek bércek tetejére, |
Hó-harmatok szállnak rétek zöldségére, |
Pán siet telelő barlang fenekére |
S sziklás tanyájának nyugovó helyére. |
|
Nyögő Driádesek bújdosva lézengnek, |
Tiszta patakokat mindenütt keresnek, |
De múlató helyet sehol sem lelhetnek, |
Ők is majd menedék-helyekben rejteznek. |
|
Az ősz búcsút vévén szőlő-hegyeinkről, |
Utolsó koszorút von még kertjeinkről, |
S nem lévén mit gyüjtsön meddő mezeinkről, |
Könnyes szemmel indul puszta völgyeinkről. |
|
A tél pedig ülvén jeges fellegekre, |
Elébb birodalmát terjeszti hegyekre, |
Onnét fagyot küldvén lapályos térekre, |
Halált látszik hozni egész természetre. |
|
E változás képe rövid életünknek, |
Melyben, végét érvén hanyatló őszünknek, |
Hó fedi tetejét fonnyadott fejünknek, |
S meghűl minden része aggott tetemünknek. |
|
Alig emlékezünk tavasz rózsáiról |
S múlt nyáron aratott mezők kalásziról, |
Csak álmodunk éltünk legszebb napjairól, |
Midőn csókot szedtünk Chlóris ajakirúl. |
|
De mely kínos árnyék bágyasztja lelkemet? |
Múlt idő s jövendők fárasztják elmémet, |
Mert ha megvizsgálom valóban szívemet, |
Csak a jelen-való tészi életemet. |
|
|