Szűnjetek már ércből ordító mennykövek, |
Királyok játéki, – pusztító eszközök! |
Térjen szelíd gazda vissza mezejére, |
Vigyen kénkő helyett jó trágyát földjére. |
Elűztétek szegényt messze kunyhójából, |
Ágyú-színt tettetek búzás pajtájából. |
Egyik fiát viszik Cyclopsok magokkal, |
A mást anyja látja menni lovasokkal, |
Leányi, ha szűzek, csuda, mert már vének, |
Nincs fi a vidékben, férjet nem lelének. |
Ősz hajra szegezték kínos pártájokat, |
Meddőség foglalta hült nyoszolyájokat. |
Egész Európa ilyen nyavalyában |
Fetreng, és romlását neveli magában, |
Több a hadakozó, mint a szántó-vető, |
Több a pap és here, mint a kereskedő. |
Ez lőn vége büszke királyok dolgának, |
Kik önnön-kényöknek mindent áldozának, |
Két fortéllyal bírják földnek gyermekeit, |
Vasbékóba tették országok kezeit: |
A szegénység első, második a rabság, |
Azzal tűnt az erő, ezzel a szabadság! |
Mindenütt erőszak szörnyű vesszejével |
Sétál, s agyarkodik éles fegyverével. |
De mikor Jupiter nyögő nemzetekre |
Teként, porban tapadt kínos emberekre, |
Mikor a természet önnön igazságát |
Visszakéri megint ember szabadságát, |
Akkor fut Lycaon farkas-társaival |
S menedéket keres erdők vadaival. |
|
|