|
Egészlen kétségben végre estem vólna,
|
|
Ha csak már az Echo engem nem biztatna.
|
|
| Ámbár nékem nincsen kincsem, |
| Kiért semmi kedvem sincsen, |
| Hogy lész nékem szivem, hivem! |
|
| Most is aztat szánom s bánom, |
| Szived hogy titkon kívánom; |
| Ne hagyj igy szenvednem! nem! nem! |
|
| Áldott ilyen képnek, épnek |
| Kedvében van ki ily szépnek, |
| De vajjon ki lesz az? igaz! |
|
| Dobog bár mindenem bennem, |
| Árnyékért hogy köll szenvednem, |
| Szabad még remélni, élni. |
|
| Eleget biztatsz reménnyem, |
| Elhunyt csillagomat, fénnyem! |
| Nincs már benned kétség! hüség! |
| vagy: De jaj talán hűség: jég! ég. |
|
|
