Amade László
Ah már egyszer engeszteld meg…*

Szép szóra s zengésre ki nem fog hajlani,
Annak vagy angyalnak vagy kőnek kell lenni.
Ah már egyszer engeszteld meg
 Kőkemény szivedet!
Ámbár csak bár egy punktumban
 Biztasd reményemet;
Tekints, érted mint kinlódom,
Mint hó naptul, elolvadom,
 Engedd, hozzád leborulnom,
 Szerelmet kódulnom.
Mindent immár, többet ne várj,
 Érted elkövettem,
Én szivemet szerelemnek
 Kockájára tettem;
Megesküdtem az egekre,
Tudod, az nagy istenekre,
 Kész is vagyok mindenekre,
 Hódolj már ezekre.
Az tengernek szélvész után
 Habjai apadnak,
Az egeknek fölhők után
 Csillagi ragyognak:
Én szívem is már habozott,
Fénycsillagom homályozott;
 Juttasd már partjához,
 Égő fáklyájához!
Dicsérem azt, minden szélre
 Mint nád nem hajlottál,
Égéretre s komplementre
 Mindjárt nem hódóltál:
De már látván hivségemet,
Válaszd ki az én szívemet,
 Ki kemény s állandó,
 Mint viasz hajlandó.
Eztet végre; már én többre
 Nem is kinszeritlek,
Ebbül érthedd, szivre vehedd,
 Miért késérgetlek;
Nem kivánok szabad lenni,
Sőt mint rabod még kinlódni,
 De élni és nem remélni,
 Jobb inkább nem élni!



Hátra Kezdőlap Előre