Az őszi lárma

Első megjelenés: BN Esti lap 1907. augusztus 11. XII. évf. 191. sz. 2. – Ady Endre – („Uj versek” főcímmel  A fiaim sorsa, a Megcsókolom Csók-kisasszonyt és a Ha a szemem lefogták c. versekkel együtt elsőként.) – További megjelenés: Szil 1907. augusztus 29. XXV. évf. 35. sz. 2. – Tárca – Ady Endre – Kötetben: VA₁ (1908) (A Halál rokona ciklus) 27.; VA₂ (1910) 18.; VA₃ (1910) 18.; VA₄ (1918) 18.; VA₅ (1919) 23. – Gyűjteményes kötetben először: AEöv-1 [1930] 47.

Alapszövegünk a VA₃-ből.

A VA₁ korrektúrájában (PIM A. 126/1.) Ady a 2. sorban az Őszszel-t Ősszel-re javította. A VA₃ korrektúrájában  (OSzK Fond. Hung. 1731.) a 6. sor végére pontot tettek.

A vers sejtelmes, babonás hangulata nem előzmény nélküli Ady írásaiban. Otthoni, érmindszenti élmények-tapasztalatok rejtőznek a látszólag elvont motívumok mögött: „Ősz volt, s az Ér vidékén záros pajtákba került a szárított dohány […] Ködöltek az éjszakák, s tompa dobbanások érkeztek néha a Nóva-kertek felől. Babonás, titkos és veszedelmes némely magyar vidéken az ősz […] Néha jársz a tarlókon, s mintha kongó, ó, végtelen palotában járnál […] Csapódnak a ajtók az ismeretlen palotában, s különös, testetlen ütésektől porzik a rémítő csönd. Az éjszaka pedig egy nyugtalan, idegen rekviem, kórussal és árnyakkal.” (Bodrog. BN 1907. febr. 23., AEön 628–31.)

De a vers másik összetevő eleme, a halála után szétnézni vágyó ember motívuma is fölbukkant. E gondolat magja megtalálható Ady Magdolna grófnő tévedése c., a BN 1907. júl. 14-i számában megjelent cikkében. A grófnő halott barátját kívánta felkeresni a temetőben, de eltéveszti a sírt, és egy idegen síron szörnyethal. „És e pillanatban fölszólt a sírból a halott. Száraz hangon beszélt, mint egy kereskedő. De keserűen és virágosan, mint egy megcsalt költő: […] Tisztelettel, alantfekvő nem vagyok gróf, s ön engem nem csókolt, sőt nem is látott soha […] vágytam mindig egy nagy, teljes, egész szerelemre. Valami végzetesre, valami olyanra, amelynek hősnője egy álomasszony, egy, a nőfajtát megistenítő asszony lett volna. Zörgő, fázó férgektől kikezdett csontokkal vallom be: hasztalanul vágytam.” (AEÖPM VIII. 265.)

Benedek Marcell szerint „Az őszi lárma roppant erejű hallucináció: saját halála utánról. (Benedek II. 140.) Földessy is megállapítja: „[…] bizonyos, hogy Ady az ő halála-utáni visszajáró-magára gondol, a volt csillagtalan egű, minden jajt összefogó ember nyöszörgésében önmagát akarja hallatni.” (Földessy: Amt 54.) E motívumot Barta János általánosabban értelmezi: az antik világnak azzal a hiedelmével hozza kapcsolatba, hogy azoknak lelkei, kik az életet nem élték igazán, a halál után nem tudnak nyugodni, mert szomjaznak az igazi életre, és ezért kísértet formájában élők képében visszajárnak, s élni akarnak. (Barta 288–89.) Sík Sándor a miszticizmus lényegének meghatározása után megállapítja: „Ady sejtelmessége egészen más: az ösztönösen panteista mítosz-képzeletnek és a dekadens lélek ideges vibrálásának egyberezgéséből keletkező egyéni hangulat […] Íme egy kis vers, amely ellenállhatatlan erővel ragad magával ebbe a kísérteties, babonás hangulatba”. (Sík 244.)

Benedek II. 140.; Sík 244.; Barta 288–89.; Földessy: Amt 54.; Varga 232.