Ének a Visztulán

Első megjelenés: VÚ 1907. június 9. 54. évf. 23. sz. 454–55. – Ady Endre – Kötetben: VA₁ (1908) (A Holnap elébe ciklus) 181–82.; AH (1908) 61–62.; VA₂ (1910) 101–02.; VA₃ (1910) 101–02.; VA₄ (1918) 101–02.; VA₅ (1919) 137. – Gyűjteményes kötetben először: AEöv-1 [1930] 83.

Alapszövegünk a VA₁-ből. A hetilap és a későbbi kötetkiadások szövegében gyakori az esetleges szövegeltérés. A VA₁ publikációja egyetlen javítás révén hiteles alapja a főszövegnek. A VA₁ nyomdai levonatában (PIM A. 126/1.) a 10. sor végén Ady a vesszőt pontra javította.

• 8 A szűlnek szó hosszú ű-jét a ritmikailag indokolatlan nyújtás miatt és a szó 16. sorbéli írásmódjával egyezően  rövid ü-re javítottuk.

Az 1905-ös orosz forradalom idején Lengyelországnak az orosz fennhatóság alá tartozó részén is felkelés tört ki. Ady 1906. jan. 5-én ezt írja a BN-ba: „Lemberg nem fogadja ez évben Karnevált. Farsangolni nem fognak sehol Lengyelországban.” (Jegyzetek a napról. III. Lemberg farsangja. AEÖPM VII. 89.) 1906. febr. 14-én a következő hír olvasható a BN-ban: „Lemberg, február 13. Egy itteni lapnak írják, hogy a citadella mellett a Visztula folyóból halászok 16 iszonyúan megcsonkított holttestet fogtak ki. Majdnem valamennyinek keze-lába hiányzott, arcuk szurokkal volt leöntve, nehogy rájuk lehessen ismerni. A varsói rendőrség szigorúan megtiltotta a halászoknak, hogy rémes felfedezésükről beszéljenek. A kifogott holttestek minden bizonnyal forradalmároké, akiket a citadellában kivégeztek és a Visztulába dobtak.” (AEÖPM VII. 407.; Lemberg akkor a felosztott Lengyelországnak Monarchiához csatolt részéhez tartozott.) A lap ugyaneznapi számában jelenik meg Ady A cár halai című cikke, melyben reagál az eseményre: „Varsót pirosra festette a februári hajnal – írja. – Vidáman topogtak a kis lengyel halászok a Visztula partján. Ma nagy fogás lesz. […] A halászok vidáman kiabálnak. Majdnem pajzánkodva vetik be hálójukat a lármás Visztulába. Az öregebbek és babonásak imádságot mondanak. Régi, lengyel halászimádságot: – Visztula anyó, hozz, hozz sok halat a hálóba. Szép, nagy, kövér halakat hozz, Visztula anyó. A te szegény halászkáidnak, ámen. – A Visztula pedig szeretettel rejtegeti el a hálókat. Zúg és köszönti az emberkéket.” De amint kihúzzák a hálókat: „A hálókban szörnyű halottak feküsznek. Fekete szurok öntött lárvája az arcukon. Kezüket, lábukat valahol felejtették. Véres, cafatos emberhullák. A cár halai. […] A Visztula pedig jön s harsogva rohan el. Tizenhat halat adott a cár varsói halászkáinak.” (AEÖPM VII. 131–32.)

E végzetes esemény emléke is indíthatta Adyt közel másfél év után a vers megírására. De a költemény már nem a halált énekli, hanem az életet. Miért hát a Halál jelszava, / A sírból szálló „soha többé”? – teszi fel a kérdést a költő, hisz nincs ott pokol és nincs ott Halál, / Ahol dalolni s szülni tudnak. Benedek Marcell szerint a vers „valóságos Élet-himnusszá növekedik: először jelenik meg az Élet–Isten szintézis.” (Benedek II. 153.) Földessy Gyula is azt emeli ki, hogy: „Ebben a versben azonosítja Ady először az Élet-képzetet az Istennel.” (Földessy: Amt 81.) Varga József megállapítja, hogy: „Az Élet mindenen győzedelmeskedő folyamatosságát hirdeti ez a vers. Az Ady néhány versében megszólaló dekadens érzelmeire ez az igazi válasz. Egyben kulcs […] Ady Istenes-verseihez.” (Varga 236.)

A költemény megírására, a fenti véres eseményen túl, Józef Wibicki lengyel költő ún. Dabrowsky-mazurkája is inspirálhatta Adyt. A vers 1797-ben keletkezett, eredetileg a Napóleon ellen harcoló olaszországi lengyel légió indulója volt. A lengyel szabadságharcok idején az induló nemzeti éneknek számít, 1927-től a felszabadult Lengyelország himnusza. Magyarországon is jól ismerték, Thaly Kálmán 1861-ben lefordította magyarra, s ez a szövegváltozat megjelent a VÚ az évi máj. 15-i számában. Valószínűleg Ady is ismerte.

Benedek II. 153.; Földessy: Amt 81.; Varga 236.; Király I. 500–01.