A bélyeges sereg

Első megjelenés: BN 1906. december 8. XI. évf. 338. sz. 2. – (Páris)  – Ady Endre – („Babonás versek” főcímmel másodiknak közli az Egy csúf rontás c. vers után.) – További megjelenés: NN 1906. december 25. IX. évf. 237. sz. [eredetiben hibás: 257. sz.] – Karácsonyi melléklet: 2. – (Páris) – Ady Endre – („Babonás versek” főcímmel másodiknak közli az Egy csúf rontás c. vers után). – Kötetben: VA₁ (1908) (A Holnap elébe ciklus) 185–86.; AH (1908) 63–64.; VA₂ (1910) 102–03.; VA₃ (1910) 102–03.; VA₄ (1918) 102–03.; VA₅ (1919) 139. – Gyűjteményes kötetben először: AEöv-1 [1930] 84.

Alapszövegünk a VA₂-ből. A NN közlése a BN publikációját követte néhány módosítással, sőt szövegrontó változtatással. A BN publikációjára épül a VA₁ szövegközlése, amelyben több helyes igazítás s egy buta sajtóhiba található. A korábbiakhoz mérten érettebb, csiszoltabb az AH s még inkább a VA₂ szövegközlése. A VA későbbi kiadásaiban további két-három szövegeltérés lelhető. A végleges, a főszöveg kialakítására – egyetlen szükséges javítással – a VA₂ közlése szolgál megfelelő alapul.

A VA₁ levonatán (PIM A. 126/1.) Ady a 18. sorvégi riasztgatók után a pontot vesszőre cserélte. A VA₃ nyomdai korrektúráján (OSzK Fond. Hung. 1731.) akad egy nem autográf javítás: a 14. sorban a fiúk hosszú ú-ját rövid u-ra változtatták.

• 20 Az alapszöveg csillagosan szóalakját – tekintettel arra, hogy ez a sorzárás a 17. sorvégi oson szóra visszacsengő rímet igényel, és hogy itt – a BN, a NN, a VA₁ és az AH közlésével egyezően – helye van az adysan jellemzőbb nyelvi fordulatnak –  csillagoson szóalakra változtattuk.

Közel négy évtized távolságából idézte fel a vers létrejöttének indítékait és körülményeit Révész Béla. Elmondja, hogy 1906 novembere végén, e vers keletkezése idején őmaga is Párizsban tartózkodott Adyval szoros szellemi közösségben. „Ebben az időszakban – emlékezik Révész – természetesen a leggyakrabban Léda körül voltunk. A Rue de Levis 92. szám alatti otthon körülbelül a mi otthonunk is volt, és így ismerkedtünk az irodai szobával is, ahol Léda férje, Diósi Ödön dolgozott. Innen irányította kereskedelmi vállalkozásait, hivatalnokai is voltak, köztük egy fiatal leány, Szonja.” E leányról, mint akinek sorsa A bélyeges sereg egyik ihlető indítéka volt, Révész bővebben szól: leírja vonzó külsejét és nyomasztó élettörténetét. Tragikus árnyak felhőzték be az életét. „Az orosz-japán háború idején pogromokkal támadták a zsidókat. Kisinyevben éltek, ahol a legelfajultabb volt az üldözés, az ő családjukra is rátörtek, az apját megölték, a házat, ahol laktak, felgyújtották, és menekülniök kellett, ahogy, amerre lehetett. – Szonja így került Párizsba meg nem változó szomorúsággal világító homlokán, fehér szép arcán.” Diósi irodájában gyakorta találkozhattak Szonja „halk és a figyelmet mégis maga felé vonzó figurájá-”val, de sem a leány, sem Révész nem tudhatta, hogy „mi készülődik”. Pedig ekkor már Adyban „vajudott a vers is, amelyet Szonja története sugallt, de a horizont, a nagyobb szándék megszomjazásával, kiszélesült.”

És elkészült a mű. „Valamelyik novemberi estén a meghitt kis kocsmában, kóbor abszintelők környezetében, Ady elém helyezte a ceruzával megírt kéziratot, a vers címe: A bélyeges sereg. – A hibátlan gömbölyű betűk görgették elém, reám a strófákat, a vers megjelent a Budapesti Naplóban 1906. december 8-án”. (Révész Béla: Egy Ady-vers története. Múlt és Jövő. Zsidó lap. 1943. ápr. XXXIII. évf. 55–56.) Bölöni általában megkérdőjelezi Révész idevonatkozó emlékezéseit. Szerinte pontatlan az a beállítás, hogy Révész „ősszel jött és két hónapot töltött Adyval Párizsban”. Szerinte nem 1906 őszén, hanem csak 1907 elején érkezett ki Adyhoz Révész. „Mert a sokféle levelek elárulják, és Ady párizsi napjaira nem mellékesek a kis részlet-dolgok, hogy 1907 február 9-től pontosan április 27-ig tartózkodott ekkor Révész Párizsban.” (Bölöni 133.) Lehetséges, hogy mindazt, amit személyes emlékként idéz meg, csak hallomásból ismerte.

Az emlékező Révész csak a költemény születését megelőző hetekre tekint vissza. Pontosabban csak a személyesnek vélt emlékeit eleveníti fel, Ady egyéb tevékenységét nem vizsgálja. Így nem tudhatott arról, hogy Szonját és történetét Ady már jóval korábban ismerte: több mint egy hónappal Lédával közös földközi-tengeri útjuk előtt, (l. A Holnap elébe c. vers jegyzetét e kötetben.), Párizs aug. 7-i keltezéssel ír és küld e témáról cikket a lapjának. Érzékletesen idézi fel Szonja sorsában a tragikus hátteret és a személyében megmutatkozó újrakezdő-alkalmazkodó képességet: „Én ismerek egy kis orosz-zsidó leányt. Egy évvel ezelőtt jött Párizsba, mint egy szennyes, lompos kis állat. Az apját megölték Kijevben. Öreg, beteg anyja van s hét testvére, kik közül ötöt neki kell éltetnie. Mikor jött, nem tudta, hogy kell a kést és villát használni. Három szót beszélt franciául. Vad, gyanakvó, félénk, csúnya és szomorú volt, mint egy apró nőstény hiéna. Ma: kész parisienne. Hihetetlenül megszépült, mint a gyermekmesék elátkozott királykisasszonya. Egy irodában keres annyit, hogy egész családja lakik, eszik, tanul, öltözik, él. Októberben pedig már beiratkozik az egyetemre ez a leány. Doktorkisasszony lesz belőle.” (Szláv zsidók Párizsban. BN 1906. aug. 10.; AEÖPM VIII. 49–50.; jegyzete: uo. 416.)

Szonja és családjának története csak közvetett kiváltója, csak érzelmi és gondolati elindítója annak az átfogó és egyetemes vallomásnak, amelyet Ady A bélyeges sereg c. költeményben megfogalmazott. Az eredeti élményből mindössze az üldözöttek iránti empátia hatja át a verset, egyébként tágas általánosítással a zsidóság tragikumát igyekszik néhány kontúrral felvázolni s a maga azonosulását velük, a közös sorsvállalás igényét kifejezni. Nem ez volt az első, az üldözöttekkel együttérző verse Adynak: Tovább… címen már 1900. júl. 28-án publikált egy ilyen verset a Sz-ban. Személytelenebb értesülés, hír váltotta ki Adyból a Tovább… részvéttel telített sorait: 1900 júliusában folyamatosan tudósítanak a lapok a romániai zsidóüldözésekről, pogromokról s ezt követően a Kanadába kivándorló zsidók csoportjairól, akik jórészt Nagyváradon utaznak át. (Minderről l. bővebben a Tovább… c. verset és jegyzetét: AEÖV II. 43. és 362–63.)

A közben eltelt hat esztendő részben kiszélesítette és elmélyítette Ady történelem- és társadalom-szemléletét, részben pedig a maga ütközései, konfliktusai révén egyre inkább megértőbbé, azonosulóbbá vált azok iránt, akiknek útját merész vállalások, újítások és kemény üldözések kísérték. Ezért nem véletlen, hogy publicisztikai írásaiban jóval a vers megjelenése előtt egy-egy fordulat, egy-egy képzet már előfordul. Így bukkan elő – más szövegösszefüggésben ugyan – a vers választott fajzat mozzanata a költő egyik cikkében több évvel korábban: „Van egy »szerencsés« hitfelekezet, egy kiválasztott faj azonban, amelyre új szabályok létesíttettek.” (Robbanás előtt. NN 1902. febr. 6. AEÖPM II. 381.) A hazai elmaradottsággal, régies világgal szemben Ady mindig azokkal tartott, akik mást, változtatást, újat akartak idehaza. Jellemző ezért a vers utolsó strófájának alábbi két sora: Miénk ez a könnyes, nagy Élet. / […] Hajrá, hajrá a Jobb felé. Ennek a szemléletnek korai, a hazai közvéleménnyel ironizáló változata fordul elő egyik harcias cikkében: „Menjünk vissza, szeretett úri véreim. Megöl itt bennünket a betű, a vasút meg ez a sok zsidó, aki folyton ösztökél, hogy menjünk előre”. (Menjünk vissza Ázsiába. NN 1902. jan. 31.; AEÖPM II. 374.) Nem egyszeri indíték, nem Szonja esete váltotta ki közvetlenül Adyból e verset. Sok eleme, motívuma készen volt már, érett volt már a költőben akkor, amikor ez a személyesen őt is megrendítő érzelmi hatás érte. De ez a benyomás sem közvetlenül hatott, hónapok teltek el addig, míg ez az érzés, ez a részvét verssé lényegült. S addigra elmaradt belőle minden esetleges: az egyszeri történet, az egyszeri rezdülés. Személyes vallomássá tágult a költemény. Vallomássá a zsidóság szerepéről, sorsáról az emberiség történetében. Olyan értékek és megbélyegzettségek hordozóiként jeleníti meg őket, amelyeket a lírai én nemcsak vállalni tud, hanem amelyekkel azonosulni is képes.

Az ekkori Ady ismeretében magától értetődő a vers nyitánya: Krisztus szent árnya s Heine ördög-arca / Táncolnak előttünk […]. Nincs fenségesebb, magasztosabb személyes eszménye Adynak Krisztusnál – minden olykori profanizálással együtt és annak ellenére –, nem egyszeri rejtettebb vagy nyíltabb önjézusító törekvései is erre vallanak. Heinrich Heine pedig ez időben Ady számára az érvényes, a példát jelentő poéta: halálának ötvenedik évfordulójáról versben és prózában is megemlékezik (l. a Henrik úr lovagol c. verset és jegyzetét e kötetben). Így vált A bélyeges sereg nem csupán a zsidóság sorsával azonosuló magatartás versévé, hanem a személyes költői vállalás költeményévé is. Az emberi teljesség ekkor lehetséges igényének maradéktalan kifejezőjévé.

A vers létrejöttében szerepet játszó, az érzelmi indítékot jelentő Szonja-történet végül is háttérbe szorult, az átfogó lírai vallomásban nem kaphatott helyet. A publicisztikus formában már előadott történet művészi ereje azonban Adyt arra ösztönözte, hogy később novellában is megörökítse ezt a megrendítő emberi drámát. Így született meg A Cirle szemei (Szonja, a doktorkisasszony) c. elbeszélés, amelyet Az Újság 1908. aug. 29-i számában publikált (AEön 920–23.; a cikk és a novella összefüggésére utal Bustya Endre is: l. a jegyzetet: uo. 1359.)

Mordály-égető: nem célravezető, sőt a kifejezés értelmét torzító Földessy Gyula „felfejtése”, aki szerint e kifejezés a német Mörder-Brenner-ből származtatható: gyilkos és gyújtogató. (Földessy: Amt 82.) Pontosabban és árnyaltabban adja meg az összetett szó jelentését az értelmező szótár. Maga a mordály szó elavult szerkezetű, kezdetleges formájú pisztolyt vagy régimódi puskát jelöl. A mordályégető kétféle értelemben használatos. A régiesebb, elavultabb jelentés szerint olyan személy, aki másokkal együtt bandába állva, gyilkoló, pusztító szándékkal házakat perzsel föl. Átvitt értelmű, ritkább jelentése viszont a hagyományokat nem tisztelő, felforgató, destruktív személyre vonatkozik. Ady ebben az utóbbi értelemben használja a kifejezést, miként az értelmező szótár jellemző példaként idézi Ady idevonatkozó sorait.

Benedek II. 328.; Révész Béla: Egy Ady-vers története. Múlt és Jövő. Zsidó lap. 1943. ápr. XXXIII. évf. 55–56.; Földessy: Amt 81–82.; Király I. 333., 500.