A falu irodalma óriási. A többé-kevésbbé szociológiai szempontú falumunkák száma is tengernyi, azonban nem állítható, hogy a falu társadalmi világa minden lényeges mozzanatában föl lenne derítve. A faluirodalom a kutatás végtelenül sokféle szempontjait vetette föl, azonban egyik irányban sem alakult ki meggyőző és teljes falukép, ugyannyira, hogy minden újabb kutatásnak egy-egy újabb szemponttal kell növelni a kutatási szempontokat amúgy is szinte át tekinthetetlen tömegét. Igy állott elő az a helyzet, hogy akármennyire is kiművelt és művekben gazdag legyen egy kutatási irány, bizonyos kísérleti jelleget nem tud levetkezni. A legimpozánsabb falukutató irányzat sem tudja eldönteni a falu kérdéseit, vagy véglegesen kialakítani a falu társadalmi képét, hanem csak arra képes, hogy szempontjai szerint adalékokat hordjon össze a falu jobb megismeréséhez.
Magyar falukutató számára meg különösen csak kísérleteknek tetszenek a faluirodalom eredményei, mert a falvak páratlanul gazdag hazai laboratóriumában olyan különös falujelenségeket és falu-város viszonyokat kell meglátnia, amelyeket semmiféle kiművelt faluszociológiai szemlélet nem tud kellően megmagyarázni. Igy pedig nem tehet mást a magyar kutató, minthogy egy újabb kutatási szemponttal tesz kísérletet, amely ha arra nem is lesz alkalmas, hogy a falu társadalmi problémáit általános érvénnyel és véglegesen eldöntse, arra mindenesetre alkalmas lehet, hogy a hazai falujelenségeket jobban megvilágítsa. Ám ha a magyar faluszociológia annyi kutatóval és olyan kutatási eszközökkel dolgozhatna, mint például az amerikai, vagy a román, akkor nyilván döntő eredményeket mutathatna fel a falu földerítése terén.
Jelen viszonyaink közt azonban nem vállalkozhat többre a magyar falukutatás, minthogy mer kísérletet tenni olyan szempontokkal, amelyeknek a fölvetését a hazai faluviszonyok különösen indokolják, sőt kikerülhetetlenné teszik. Igy természetesen bizonytalan, hogy a magyar falukutatás meg tudja rajzolni a falu teljes és általánosan érvényes társadalmi képét, bizonyos azonban, hogy kényszerű kísérletével hozzájárul ennek a célnak az eléréséhez. Ha sikerül föltárnia a különös és jellemző magyar falujelenségeket, s ezek alapján kiemelni olyan szempontokat, amelyeket a faluirodalom általában elhanyagol, akkor már a magyar falukutatás meg is tette a magáét.
Jelen tanulmány sem láthatott maga előtt érdemesebb föladatot, minthogy továbbfejlesztve a magyar falukutatás eddigi eredményeit, rendszerbe foglalja a magyar falu különös jelenségeit és kiemelje azokat a kutatási szempontokat, amelyeket a magyar faluviszonyok különösen jelentősekké tesznek. Ha ezt megközelítőleg is elvégezte, akkor nemcsak magábanvéve végzett jó munkát, hanem a magyar falukutatás szempontjainak a gazdagítását és a teljesebbé tételét is munkálta. Természetesen ilyen föladat szolgálatában nem követhetett semmiféle már határozottan kialakult falukutatási irányzatot, hanem fölismervén az ilyeneknek szintén kísérleti jellegét, a magyar falukutatás módszeri kísérletét igyekezett továbbfejleszteni és jobban kiművelni. Tanult a faluszociológia világirodalmából, de nem követhette egyik irányzatát sem.
E tanulmány számára nemcsak a szociológiai irodalom volt tanulságos, hanem a falu néprajzi, települési- és gazdaságföldrajzi irodalma is. Ezen a területen a magyar irodalom két klasszikus értékű modern összefoglalással dicsekedhet, nevezetesen a Bátky-Győrffy-Visky: A magyarság néprajza és Prinz-Teleki: Magyar Földrajz köteteivel, ezeket használtuk föl tehát elsősorban. Annál is inkább, mert a részletkérdésekről és helyi viszonyokról szóló kisebb tanulmányok eredményei, ebben a két összefoglalásban amúgy is benne foglaltatnak.
A külföldi települési és néprajzi viszonyokra vonatkozóan a következő munkák szolgáltak tájékoztatással. R. Mielke: Das Dorf, Leipzig, 1910., ugyancsak őtőle: Das deutsche Dorf, Leipzig, 1917., Die Entwicklung der dörflichen Siedlungen, Berlin, 1913., Städtebauliche Vorträge, továbbá A. Meitzen: Siedelung u. Agrarwesen der Westgermanen u. Ostgermanen, der Kelten, Rőmer, Finnen u. Slawen, Berlin., 1895. I-III Bd., J. Paul: Siedlung u. Agrarwesen der Esten im Mittelalter, Dorpat, 1925., S. Passarge: Grundzüge der gesetzmässigen Charakterentwicklung der Völker, Berlin, 1925., és Die Grundlage der Landschaftskunde, Hamburg, 1919., s végül Zaborszki: Über Dorfformen in Polen und ihre Verbreitung.
A szociológiai faluirodalomban legimpozánsabb az amerikai Rural Sociology irodalma, azonban szempontunkból éppen ennek vehettük legkevesebb hasznát. Típikus vidéki társadalomkutatás ez, amely sem a vidéki társadalmi különállásnak a gyökerét, sem a vidéket összetevő csoportoknak a típusait nem vizsgálja különösen, hanem megelégszik a vidéki és a városi élet statisztikailag is jellemezhető különbségeinek a leírásával. Ez a hatalmas irodalom azonban egy dolgot mindenesetre élesen jellemez: azt nevezetesen, hogy a teljesen polgárosodott amerikai társadalomban a vidék olyan egységes rurális társadalmi területté alakult, amelyben nem is a falvaknak, vagy a farmoknak, vagy ipari telepeknek a különállása a fontos, hanem sokkal inkább a várossal szemben való nagyon is hasonló viszonyuk és a vele való közlekedésük. Még legtöbbet mond a falu társadalmáról N. Sims nevezetes munkája The Rural Community, Ancient and Modern, New York, 1930., míg a főbbiek általában a vidék szociológiájáról közölnek tanulságos adalékokat, mint J. W. Bookwalter: Rural versus Urban, New York 1911, Ch. J. Galpin: Rural Life, N. Y. 1918, P. Sorokin and Zimmerman: Principles of Rural Sociology, N. Y. 1929, C. C. Taylor: Rural Sociology, N. Y. 1926, és végül a legtanulságosabb ilyen munka Sorokin, Zimmerman és Galpin közös nagy forrástanulmánya: A Systematic Source Book in Rural Sociology, Minneapolis, 1932, amely a vidéki társadalmi életre vonatkozó forráshelyeket és idézeteket az egész irodalom területéről rendszerbe foglalva közli.
Egész más természetű tanulsággal szolgál a német faluszociológia irodalma. Itt már bőven találunk elméleti spekulációt a falu lényegéről, ha ugyan olyan elvont fogalmazásban is, hogy túl sokra nem megyünk vele. Legtöbbet mond a két nagynevű szociológusnak Thurnwaldnak és Wiesenek az idevonatkozó tanulmánya: Thurnwald: Stadt u. Land im Lebensprocess der Rasse, Archiv für Rassen u. Geselschaftsbiologie, 1904., és L. v. Wiese: Ländliche Siedlungen, Handwörterbuch der Sociologie. De rajtuk kívül is minden számottevő német szociológusnak meg van a maga passzusa a faluról, s ezekben az az egybehangzó, hogy a falut »organizmusnak«, »igazi csoportnak« és igazi »közösségnek« tekintik. A harmadik birodalom teoretikusai pedig szinte tobzódnak a falu közösségi természetének a körülírásában. Különös jelentősége van számunkra a Wiese tanítványai által összeállított kis könyvnek: Das Dorf als soziales Gebilde, amelyet W. Gierlichs szerkesztett, mert ez a munka különösen példaszerűnek tekintődött nálunk is, holott az igazság az, hogy kategóriái és elvontságai annyira üresek, hogy vajmi keveset viszi előre a faluról való helyes kép kialakítását. Megjelenése idején nagy port vert fel J. Weigert könyve: Das Dorf entlang, Freiburg, 1923, majd később másik könyve Untergang der Dorfkultur, München 1936. Mindkét munka a falusi élet változásával és romlásával foglalkozik és olyanféle javító szándékkal teljes, mint a mi falugondozó szociálpolitikusaink falutanulmányai. Se nem igazi faluszociológia, se nem helytálló falupolitika.
Nevezetessé vált a románok falukutatása Gusti professzor vezetésével, s a magyar falukutatók is igen sokat tanultak tőle. Munkájuk szociográfiai része valóban impozáns, azonban éppen a falu csoportjellegére és általánosabb törvényszerűségeire nézve alig mondtak ki lényegbevágót. Mindenesetre sokkal kevesebbet, mint amennyit francia mestereiknek, különösen Maunier-nek egy egy falutétele. Maunier-nek ilyen részletezetlenül kimondott falutételei talán a legjelentékenyebbek az egész faluszociológiában. Jellemző bizonyság erre, hogy a legmódszeresebb és legrészletesebb magyar falukutató munka, Kemse szociográfiája tőle tanult legtöbbet, pedig buzgó írói alaposan igyekeztek tanulni mind a Gusti iskolájától, mind pedig a németektől.
A magyar faluirodalom csak kis részben igazi szociológiai kutatás eredménye. Mégis a legszigorúbban vett társadalmi kutatás szempontjából is jelentékeny művei vannak faluirodalmunknak, csak számításba kell vennünk a különböző szándékot és célzatot ami e kutatásokat vezette. Ha ilyen különbséget teszünk, négy jellemző iránya bontakozik ki előttünk a magyar falu irodalmának. Egyik a céhbeli szociológia vizsgálódása, másik a falugondozó szociálpolitika faluszépítő irányzata, harmadik a Huszadik Század szociológusainak radikális politikai tendenciájú faluelemzése és végül negyedik a »falukutatók« hasonlóan radikális, de csöppet sem elvont falufelfedezése.
A céhbeli és akadémikus jellegű szociológiának egyetlen képviselője van a magyar irodalomban: Dékány István, akinek alapvető két kis tanulmánya van a falu szociológiájáról. Egyik: A város és a falu szociológiai szempontból, Városi Szemle XXI. évf. és a másik A városi és a falusi nevelőkörnyezet, Pedagógiai Szeminárium, 1937 márc. Mindkét tanulmány minden elvontsága mellett is lényegbevágóan világítja meg a falu társadalmi valóságát, s nevezetes különösen azért, mert a falu természeti meghatározottsága mellett kiemeli a gazdasági-társadalmi tényezőket is.
A szociálpolitikus faluirodalom már bőségesen gazdag. Részint közigazgatáspolitikai, részint általános szociálpolitikai tendenciával közigazgatási szakembereknek, pedagógusoknak és szociálpolitikusoknak légiója foglalkozik szüntelenül a falu kérdéseivel, s a tendenciájuk pontosan egyező: föltárni a falusi élet kisebb-nagyobb bajait és a falu megtartásának és orvoslásának a jegyében mindenféle szociálpolitikai segítségnek a javaslatát kidolgozni. Ennek a faluirodalomnak két legjellemzőbb alakja Bene Lajos és Weis István. Bene tipikus szociálpolitikus, aki eleve a javítás és a megjavíthatóság szemüvegén keresztül nézi a falut, éppen ezért sem a valóságot, sem a falupolitikai föladatokat nem látja meg igazi lényegében. Weis István, mint szociálpolitikus szintén ilyenfajta falukutató, azonban ő emellett közigazgatáspolitikus is és ilyen minőségben lényegbevágó közigazgatáspolitikai szempontok szerint vizsgálja a falut és komoly javaslatokkal áll elő.
A Huszadik Század falukutatói éppen ellenkező szemlélettel nézik a falut. A radikális változtatás politikai szemléletével sötét képet festenek a faluról, s a falu jelenségeit azokba az elvont szociológiai kategóriákba igyekszenek illeszteni, amelyek az akkori társadalomtudományban divatosak voltak. Az eredmény az, hogy nem jutottak közel a magyar falu valóságához, viszont termékeny kutatási szempontokat vetettek fel. Legnevezetesebb tanulmányok ebben a körben Farkas Geizáé a falusi jellemről, Braun Róberté a falu lélektanáról, és Kóris Kálmáné a falusi építészet és település szociológiai vonatkozásairól. Idesorolható aztán a Századunkban megjelent tanulmány Fodrossi M. Józseftől a falu tragédiájáról. Ezekben a tanulmányokban egy pesszimisztikusan megrajzolt falukép jelenik meg, s ma is igazat adhatunk neki, mert ez valóban közelebb áll a falu valóságához, mint az idillre hajlamos szociálpolitikus szemlélet faluképe.
A Huszadik Század radikális falukutatásán tanult társadalmi szempontokat Móricz Zsigmond, de a falu élményét magával hozta, tehát a »falukutatókhoz« csatlakozik ilyen alapon, azokkal a tanulmányszerű részletekkel, amelyek a magyar falut elevenítik meg nagyon sok munkájában. Az életem regénye lapjain pedig valóságos falutanulmányt végez a tiszaháti falvak életének Csécsének, Istvándinak és Prügynek a megrajzolásával. Ez a falurajz a legmélyebb és a legteljesebb, amit csak a magyar irodalom termett. A falu életének zártságát, kötött rendjét és mostani átalakulását egyetlen szociológusunk sem ábrázolta olyan hűen és hitelesen, mint ez a szépirodalmi keretbe illesztett falutanulmány.
A magyar falu problémái azonban a falukutatók munkáiban váltak igazán jelentős problémává. S ezek a kutatások hordtak össze legtöbbet a magyar falu társadalmi valóságáról. Nem volt ez a kutató mozgalom szigorúan szociológiai kutatás, hanem sokkal inkább politikus szándékú írói földerítés, azonban ezeknek az íróknak élmény volt a falu, tehát sokkal többet és hitelesebbet mondtak a falu valóságáról, mint akármilyen más tudományos vagy szociálpolitikus falukutatás. Sötét képet festettek a magyar faluról és radikális politikai szándékot hangoztattak, de ez sokkal inkább eredt a valóságból, mintsem elfogult politikai követelődzésből. Ez a falukutatás valóságos mozgalommá lett, s ha mást nem, azt elérte, hogy a magyar falu témájává lett a magyar társadalomnak, s valósága világossá lett a magyar közvélemény előtt.
Tanulmányunk szempontjából szinte minden falukutató író és minden falukutató írás más-más tanulsággal és adalékkal szolgált. Illyés Gyula könyve a Puszták népe az uradalmi falunak utolérhetetlenül hű és tökéletes rajza, s külön jelentősége, hogy ezt a világot előtte senki föl nem tárta. Féja Géza könyve, a Viharsarok nagyrészben valóban politikai tendenciájú írás, azonban az alföldi munkásfalvak és munkástelepek leírásában hiteles társadalmi képet rajzolt erről a szomorú világról. Veres Péter írásai nem szólnak különlegesen a faluról, azonban a parasztság és a természet, s a falu és a természet viszonyát illetően alapvető szempontokat vetettek föl. Olyanokat, amik alkalmasak arra, hogy mind a parasztságnak, mind a falunak a természeti meghatározottságát kellő világításba helyezzék. Kovács Imre a falusi élet általános fejlődési tendenciájáról mondott lényegeset, s a néma forradalom nevével véglegesen magfogalmazta a falusi élet válságát. Szabó Zoltán egy falunak a részletes rajzával és a fölvidéki falvak típusainak a megírásával számos lényeges adalékot szolgáltatott a magyar falu szociológiájához, s különösen értékesek a magyar iparvidékek rendien jellegére vonatkozó kutatásai. Darvas József tanulmány formában egy nagy tanyás falunak a társadalmi életét jellemezte különös élességgel, s szépirodalmi formában egy telepes falunak a fejlődési állomásait írja le hibátlan hűséggel, s különösen a falusi középosztály átalakulásának a természetét világítja meg különös tanulsággal. Ortutay Gyula a parasztság és a falusi élet tipológiájának a körvonalazásával egészítette ki a falukutatók faluképét, s egy példás néprajzi tanulmányában a falusi szerelmi élet társadalmi rajzát adja különös érdekességgel és jellemző erővel.
A leginkább szociológiai munka és a legrészletesebb falukutató munka Kemse szociográfiája, amelyben tíz fiatal kutató példaszerűen megalkotta egy magyar falu szociográfiáját. Különös érdeme ennek a munkának, hogy egy válságos magyar falunak a hanyatló életét a legaprólékosabban világítja meg. A magyar falukutatás utántermése Bözödi Györgynek Székeny bánja című székelyföldi szociográfiája. Ez a tanulmány nem statikus képet fest a székely falvakról, hanem fejlődésük tényezőit és akadályait elemzi nagyon részletesen és különös tanulsággal. A falukutatás hullámai hívták életre Kiss Géza tanulmányát az Ormányságról, amelyben egy pusztuló magyar vidék falusi életének a helyi megfigyelő által látott éles és lehangoló képe elevenedik meg. Nem a falu problémáival foglalkozik elsősorban, hanem egy vidékével és népével, azonban amit mond, az a falura is különlegesen jellemző.
A falukutatás mozgalmával egyidejűleg, illetve részben már előtte is, de nagyrészben a hatására rengeteg faluleírás és falumonográfia született. Mindet fölsorolni már csak azért is fölösleges lenne, mert nagyrészük semmi újat, vagy érdemeset nem mond csak éppen tudósít egy vidéknek a társadalmi életéről. Néhányuk azonban különös érdekű. Igy Fodor Ferencnek egy tanulmánya: Egy palócfalu életrajza, amelyben a gazdaságföldrajzi szempontok érvényesítése érdekes különösen. Azután Szeder Pálnak Kunágota község gazdasági monográfiája, s vele együtt Seres Józsefnek Kunágota társadalomrajza. Ez a két tanulmány, együtt egy fejlődő magyar telepesfalunak a tökéletes leírása. Nevezetes a Szegedi Fiatalok Kollégiumának a falukutatása Dudaron, ahol Thurnwald is résztvett, s a kutatások eredményeit Reitzer Béla állította össze egy kézirati munkában.
Ezeken kívül még tengernyi történeti, néprajzi és szociográfiai munka jelent meg különböző falvakról, azonban annyi mégsem, hogy minden magyar falunak, vagy akár minden magyar vidéknek egy-egy faluja fel dolgoztatott volna. Ha egyszer minden falu, vagy legalább is minden vidéknek egy-egy jellemző faluja feldolgozásra kerül, akkor szó lehet egy teljes és részletes faluszociológia megírásáról. Addig azonban az ötletszerűen feldolgozott falvak alapján csak a legjellemzőbb jelenségeket vehetjük vizsgálat alá. A Krisztics Sándor vezetése alatt működő Szociográfiai Intézet ugyan folytatja ezt a feldolgozást, azonban nem annyira a jellemző társadalmi jelenségek adatait gyűjti, hanem inkább a statisztikai adatokban kifejezhető eredményeket. Igy tehát nem egy teljes magyar szociográfia alakul majd ki, hanem egy teljes statisztikai adattár, amely mihamarabb elévül.
Amit eddig produkált a magyar falukutatás irodalma, az ha nem is elég a magyar falu szociológiájának a teljes és a részletes megalkotására, arra mindenesetre elég, hogy a magyar falu alapvető társadalmi vonásait és fejlődésének általánosabb irányait összeállíthassuk alapján, úgy, amint azt ez a tanulmány megkísérelte.