Ha úgy értelmezzük a falupolitikát, hogy feladata a falu legsajátosabb társadalmi problémáinak a megoldása, szóval a falusi helyzetnek a jobbítása, akkor egy egyszerű társadalomtechnikai kérdéssel találjuk magunkat szemben. Olyan egyszerű kérdéssel, amely az összes falusi problémákkal összefügg és megoldása a falu minden társadalmi viszonyára alapvetően hatással van.
Könnyen eljuthatunk a falu politikának ilyen egyszerű fölfogásához, ha sorra vesszük a falu társadalompolitikai problémáit, amelyek különösen falusi kérdések, nem pedig a társadalomnak faluban is jelenlévő problémái.
Első csoportja e falupolitikai problémáknak az, amelyet a vidéki helyzet teremtett meg. Tehát a városból való kiesettség, a várostól való elmaradottság és a városnak való alárendeltség, illetve kiszolgáltatottság. Mindhárom problémának a tényállását és a falusi életben való hatását tüzetesen elemeztük már. Társadalompolitikai szempontból az a lényeg mindegyikben, hogy társadalmi rendszertől és a falu társadalmi összetételétől függetlenül fennáll ez a helyzet, csak társadalmi rendszertől és a falu összetételétől függően más-más hatást idéz elő. A hatás azonban minden eltérése mellett is egyezően kedvezőtlen, mert úgy torzítja, fejlődésében akasztja és végül válságba juttatja a falusi társadalom életét, hogy végeredményben mindenféle falu és mindenféle falusi a terheit érzi inkább ennek a helyzetnek, mint esetleges előnyeit, tehát szabadulni akar belőle. Az ilyen vidéki helyzet kedvezőtlensége azonban nemcsak a falusiak szubjektív ítélete, hanem az objektív társadalompolitika értékelése előtt is ilyennek bizonyul. Nincs olyan szempont, amely értékesnek találhatná azt a társadalmi helyzetet, amely megakadályozza egy csoportnak erői szabad kifejtését, s egy olyan viszont teremt meg, amelyben egyik oldalon több szabadság, nagyobb lehetőségek és a másikkal szemben való föltétlen vezetés érvényesül, a másik oldalon pedig kevesebb szabadság, kevesebb lehetőség és föltétlen alárendelődés.
Ha ennek a mindenképpen kedvezőtlen helyzetnek az előidéző okát keressük, akkor minden társadalmi rendszertől függetlenül egy helyrajzi tényezőben találjuk meg a magyarázatot. Megteremti ezt a kedvezőtlen helyzetet maga az a tény, hogy a város és a falu közt távolság van. Maga a távolság idézi azt elő, hogy a falu nem tud közvetlenül bekapcsolódni a városok életébe és végeredményben alárendelődik. Maga ez a távolság azonban mégsem természeti tény, hanem egy társadalomszervezeti megoldásnak a következménye. Annak nevezetesen, hogy ehhez a távolsághoz szerepeket osztott ki a társadalom, a városnak a vezetést és a magasabbrendű életet, a falunak pedig a kisebb szerepeket és a követést.
Az ilyen szereposztás azonban társadalmi szükségszerűség akkor, ha olyan a térbeli elhelyezkedés, mint amilyen a város és a falu viszonyában fennáll. Tehát minden társadalmi rendszer alapelveire való tekintet nélkül kénytelen ilyen szereposztást alakítani ki, ha már van falu és van város. Csakhogy a falu és a város kialakulása nem mindenestől természeti tény, hanem egy társadalomnak a műve. Olyan társadalomé, amely inkább vállalja azt a kényelmesebb megoldást, hogy a helyhezkötött termelés termelői a helyhez kössék magukat s külön helyen telepedjenek meg egyéb társadalmi szerepek betöltői, mint azt a nagyobb gondot adó megoldást, hogy mindenki a magasabb társadalmi szerepek színhelyén települjön meg s a távolabbi helyhez kötött munkákra innen járjon ki. S mivel az újabbkori európai társadalom ezt a kényelmesebb megoldást választotta, ma szemben találja magát a falu és a város különös problémáival.
A tényállás mindenesetre az, hogy öröknek és megváltozhatatlannak hitt érvénnyel vannak városok és falvak és köztük az aránytalan viszonyból származó politikai problémák születtek meg. Egy csapásra megszűnnének a vidéki helyzet problémái, ha át tudna térni a társadalom arra a másik megoldásra, amely megszünteti a városokba és vidéki falvakba való széttelepülést. Csakhogy ennek áthidalhatatlannak látszó akadályai vannak. Egyik ilyen a városoknak az előnyösebb helyzethez való ragaszkodása és a mások az átszervezés fölmérhetetlen nagy munkája, s ezenfölül az előálló új helyzetnek megnövekedett közlekedési feladatai. Ilyen megoldást tehát aligha követelhet falupolitika, noha a fejlődés minden politikai követelés nélkül egyszer nagyon könnyen rátérhet erre az útra. Kötelessége azonban rámutatni a falupolitikának arra, hogy a megoldás mégis csak ilyen irányban lelhető meg. Nevezetesen, ha nem is lehet a falvakat fölszámolni, hátrányos vidéki helyzetüket meg lehet avval szüntetni, hogy a város és a falu közti távolságot a rendelkezésre álló lehetőségekkel csökkentsük. S itt már el is jutottunk egy falupolitikai kiinduláshoz. Mert távolság van a falu és a város közt és ennek következménye minden vidéki hátrány, politikai föladat ezt a távolságot a lehetőségekhez képest csökkenteni.
Másik csoportja a falu politikai problémáinak az, amely a falusi társadalom belső viszonyaiban gyökerezik. Mivel a falu éppen a termelés helyhezkötöttsége miatt született meg, a helyhez kötöttség korlátot szab a falu nagyságának is. Aránylag kis csoport lehet csak a falu, tehát viselnie kell az ebből folyó hátrányokat. Azt, hogy a társadalmi élet szoros kötöttségek közé szorul, az egyén típusokba kényszerül, az egymásközt való viszonyok mégis minden esetben totálisakká válnak, s végül hogy közvetlen és kemény fegyelem ellenőrzése alatt kényszerülnek élni. Egyszóval: kisebb szabadságban élhetnek, mint a városiak. A falusi életnek ez a hátránya ismét nem függ társadalmi rendszerektől. Ha már van falu, akkor a falu szűk társadalmi keretei között csak ilyen élet lehetséges. Ez sem természeti kényszer ugyan, mert a települési lehetőségek mindig megengednék egy bizonyos határig legalább nagyobb csoportoknak a keletkezését, azonban alapvető társadalmi kényszerűség akkor, ha már egy társadalom falvakba és városokba szerveződik.
A falusi helyzetnek ezt a hátrányát is egy csapásra megszüntetné a falu fölszámolása, azonban ez a megoldás ebből az okból sem olyan egyszerű. Viszont a lehetséges falupolitikai megoldások itt is ebben az irányban kereshetők. Nevezetesen a falusi társadalom szorossága és nyomása annak a következménye, hogy egy kis csoportnak az élete önmagába záródik. S ha már nem lehet a kis csoportnak a különállását megszüntetni, sokat lehet ezen a különálláson enyhíteni avval, hogyha a zártságot a lehetőség határain belül megszüntetjük. Tehát az a megoldás lehetséges itt, hogy a város felé minél jobban nyíljanak meg az egybeszerveződés föltételei. Ez is egy társadalomtechnikai probléma: a közlékelésnek és az igazgatási, társadalmi egybeszervezésnek a kérdése, amelyre bőven megvannak a lehetőségek.
A falusi hátrányoknak a harmadik csoportja pedig a természet, fronti helyzetből ered. A vidéki helyzetben élő és kis társadalmi csoport nemcsak tehetetlenül, de még társadalmi helyzetéből folyó terhekkel is megrakva nem tud sikerrel szembenállani a természet erőivel. Nemhogy le tudná igázni a természet erőit, hanem alázatosan kibékül velük és viseli kiszámíthatatlan önkényének a következményeit. Ha az is velejár evvel a természetfronti helyzettel, hogy az ember erősebb, türelmesebb és belenyugvóbb lesz ilyen helyzetben, viszont az is velejár, hogy tehetetlenebb, megadóbb és alázatosabb is lesz, tehát végeredményben kedvezőtlen helyzet ez, amely az ember fejlődését inkább hátráltatja, mint segítené. S nem szabad elfelejtenünk, hogy a természetfronti helyzet dicsérete nem a falusi helyzetnek a dicsérete. Mert csak olyan természettel szemben való magatartás dicsérhető föltétlenül, amely küzdelmes és hősies. Már pedig a falusi magatartás nem ilyen, hanem éppen a városinak a természetfal szemben való magatartása ilyen jellegű. Tehát itt is olyan falusi hátránnyal állunk szemben, amely azt a falupolitikai feladatot állítja fel, hogy minél kisebbre csökkenjen ez a hátrány.
Bár a természettel szemben való megállásról van szó, ez a viszony sem természeti. Hogy a falu ilyen helyzetbe került, annak társadalmi okai vannak, de ismét nem társadalmi rendszerbeli, hanem ennél mélyebben fekvő társadalmi szükségszerűségből eredők. A megoldás teljessége itt is az lenne, ha a falut föl lehetne számolni, mert akkor mind a termelés munkájában, mind a társadalmi élet egyéb területén egy városi kultúra fegyverzetével állam szemben a természettel a társadalomnak minden tagja, s az ilyen szembenállás már föltétlenül győzelmes lenne. Ilyen megoldás híján azonban ebben a vonalban is a közelebbről lehetséges megoldásokat kell keresni. Mivel a falunak a természettel szemben való alárendelődése kultúrájának a fogyatékossága és társadalmának a szorossága miatt következett be, a segítséget is ezeknek az okoknak a megszüntetésében találhatjuk meg. Tehát nagyobb kultúrára, nagyobb önállóságra és nagyobb gazdasági erőre van szükség, hogy a falu nem alárendeltje, hanem használója lehessen a természeti erőknek.
Ugyanoda jutottunk tehát itt is, mint az előbbi problémáknál. A falu erősítése szükséges itten, s ezt az erősítést csak a várossal való jobb egybeszerveződéssel kaphatja meg. Jobb közlekedéssel és arányosabb egybeszerveződéssel.
Végül sommás hátránya a falusi helyzetnek a várossal szemben való alárendelődése, amely egyformán következménye vidéki helyzetének, társadalma méreteinek és a természettel szemben való tehetetlenségének. Szóval szükségszerű következménye annak a ténynek, hogy vannak városok és vannak falvak. Ez a helyzet mindenképpen a legsúlyosabb terhe a falunak. Gazdaságilag azt jelenti, hogy kedvezőtlen forgalmi viszonyban van a várossal szemben, mert termelésének jelentékeny részével kiesik a forgalomból, tehát primitív önellátásra szorul, de azokkal a javaival is, amikkel résztvesz a forgalomban, csak veszít a várossal szemben. Egészen odáig, hogy a város kizsákmányolja a falut. Társadalmilag azt jelenti ez a viszony, hogy a falu primitív autonómiára szorul, vagy követőjévé szegődik a városnak, de mindkét esetben egyformán alárendelt szerepre kényszerül. A szellemi kultúra területén pedig eleve kiesik a magasabb kultúréletből és sem a kultúrtermelésbe sem a javakkal való élésben nem éri el a város mértékét. Végül politikailag különösen alárendelt szerepre szorul, mert hiányzik a saját akaratának kifejezésére való minden szerve és lehetősége.
Ezt a falusi alárendeltséget nyilván nem lehet tökéletesen megszüntetni a falu megszüntetése nélkül, azonban enyhítésének éppen olyan lehetőségei vannak, mint a többi problémáknál. Ha nem lehet a falut beolvasztani a városba, különállását és a várostól való távolságát lehet csökkenteni, s ezzel alárendeltsége is sokkal kisebb mértékövé szelídül. Sőt éppen ezen a területen lehetséges segítség. Egyik a városhoz való viszony átalakulása, szóval az egybeszerveződés fokozása. Azonban az egybeszerveződés magában nemcsak segít, hanem fokozhatja is a városnak való alárendeltséget. Itt tehát nemcsak erre van szükség, hanem arra is, hogy a falu önállósága és autonómiája különös biztosítékokat kapjon. Egy falunak az autonómiája azonban mindig kicsi erő és sohasem állhat meg a várossal szemben, tehát ott kell megoldást találni a falupolitikának, hogy az egy város vidékébe tartozó falvakat közös autonómiában egyesítse, amely alkalmas arra, hogy a várossal való fokozott egybeszerveződésben a falu alárendelődését mérsékelni tudja. S legfőképpen módot tud nyújtani a falunak arra, hogy önrendelkezését és akaratát nagyobb súllyal képviselje.
Íme, a falu összes társadalompolitikai problémái egyetlenegy pontba futottak össze: a városhoz való viszony problémájába. A megoldásnak a lehetőségei pedig minden vonatkozásban a várossal való szorosabb egybeszerveződésben kínálkoznak. Igy válik egy egyszerű társadalomtechnikai kérdéssé a helyes falupolitika, de ugyanígy derül ki az is, hogy ez a kérdés mégis óriási feladatokat ró a falupolitika vállaira.
Tovább egyszerűsödik a kérdés és tovább nehezednek a politikai feladatok, hogyha a magyar falu különös politikai problémáit is számításba vesszük.
Nevezetesen a magyar falu, minden közönséges falusi gondon felül, még két külön falusi terhet is visel. Egyik az, hogy a rendies kötöttségű magyar falu minden közönséges vidéki mértéken felül mögötte marad és alárendelődik a polgári fejlődésében előrehaladt városnak, a másik pedig az, hogy mint népiségében konzerválódott társadalom idegenül áll szemben az átalakult és fölhígult népiségű várossal szemben. Mind a két külön magyar falusi teher történeti fejlődésnek a következménye és mind a kettő olyan arányúvá növekedett, hogy magában véve is elég volna a falu életének a megnehezítésére. És mivel mind a két falusi hátrány nem egyszerűen a területi elhelyezkedésnek, hanem mindenféle egyéb társadalmi viszonyoknak is kérdése, egyszerűen a falu területi fölszabadulásával nem is oldható meg. Bizonyos azonban, hogy minden megoldásnak előföltétele a jó falupolitika. Mert a falu kiesettségének, zártságának és tehetetlenségének az enyhülése már magában véve is fölszabadítja a falunak azokat az erőit, amelyek alkalmasak arra, hogy e külön, magyar kérdésekben is tényezővé tegyék a falut. A megoldás útja tehát itt sem vezet másfelé. Hogy a magyar falu utólérhesse polgárosodásában a várost és hogy magyarságában tényező legyen a város idegenségével szemben, ahhoz éppenúgy a várossal való egybeszerveződés és a városhoz való távolság csökkentése kell, mint a közönséges falusi alulmaradás leküzdésére. És ezen kívül, nagyobb mértékben, mint akármilyen más társadalomban a falu autonómiájának a megerősítése.
Minden úton odaérkeztünk tehát, hogy a falu politikai problémáinak a megoldása nem magában a faluban van, hanem a városhoz való viszonyukban. Közelebbről a városhoz való viszony erősítésében és arányosításában.
Elsőszámú követelménye lesz ilyenformán minden helyes falupolitikának a város követelménye. A falunak kell a város, hogy falusi hátrányai csökkenjenek, tehát minden falunak legyen meg a városa. Természetesen a helyrajzi elhelyezkedésen már nem lehet változtatni, de a távolságot és a különállást egyrészt közlekedéssel, másrészt egybeszervezéssel nagyon is lehet csökkenteni. Olyanforma szervezeti és közlekedési rend alakulhat ki, amilyen a tanyás városoké. Akármilyen messze is van a tanya a városhoz, mind szervezetileg, mind közlekedésileg mégis hozzá tartozik és valamiképpen részesül a város javaiban. Ehhez hasonlóan a falut is ilyen közelségbe lehet juttatni a várossal minden térbeli távolságon keresztül.
A tény az, hogy mind Magyarországon, mind más országokban úgy-ahogy minden falu beletartozik valamely városnak a vidékébe. Csakhogy az összefüggés elsősorban esetleges, másodsorban hiányos, harmadsorban pedig rendszertelenül szétszóródó. Esetleges, mert semmiféle irányítás, vagy szervezeti szükségszerűség nem érvényesült abban, hogy minden falu szerveződjék egy várossal. A társadalmi élet szabad folyása alakította ki ezeket a kapcsolatokat és csak ott jöhetett létre ilyen, ahol arra egyszerű lehetőségek kínálkoztak. Természeti vagy társadalmi ellenállások ott is megakadályozhatták ilyen viszony kialakulását, ahol erre minden szükség meg lett volna. Igy természetesen hiányos is ez az összefüggés. Legtöbbször a piac kényszerű szervezőereje folytán csak gazdasági kapcsolat alakult ki a város és a vidéke közt, ez pedig éppen a legkedvezőtlenebb a falura. Végül pedig szétszóródó és rendszertelen. Nagyon sok esetben különböző magatartásoknak megfelelően különböző városokhoz szerveződött egy falu, holott a termékeny szerveződés csak az lehet, amikor egy falu minden életterületén egy városhoz tartozik, s annak az életébe kapcsolódik bele.
A magyar társadalom nagyon változatos képet mutat az ilyen vidéki egybeszerveződés rendje szerint. Az Alföld falvai legnagyobb részt jólszervezettek a városhoz, mert itt a tanyák megteremtették a városhoz való tartozás tudatát és hagyományát. Nem ilyen azonban a Dunántúl. Fél vármegyényi vidékek vannak, amelyek csaknem teljes várostalanságban élnek és csak a legszükségesebb gazdasági kapcsolatot tudják fenntartani a várossal. Északon hasonló a helyzet a hegyek között, viszont a hegyek alján közel egymáshoz olyan nagyobb falvak vannak, amelyek magukban nem kifejlett városok, de viszont más városhoz sem tartoznak.
Az igazgatási szervezet magyar rendje mind hagyományaiban, mind mostani állapotában sokat megvalósít ebből a követelményből. A szentistváni megyerendszernek ez volt az alapgondolata. Minden megyényi terület megkapta a várát, vagy városát és összes viszonyaiban ehhez tartozott. Természetesen itt a várnak és a királyi igazgatásnak a szempontjai érvényesültek, azonban ez a szervezet a falvakat is összefogta valamilyen vidéki egységbe és valamiképpen hozzáférhetővé tette számukra a várost. Később amikor a népesség szaporodott, és a királyi vármegye átalakult nemesi vármegyévé, a megyeszékhely töltötte be ezt a szerepet a vidéki nemesség számára, a többi falusiak egybeszervezésére pedig kialakult a járás. Itt azonban már nagy törés állott be, aminek a magyar társadalmi fejlődés mostohaságában keresendő az oka. Az nevezetesen, hogy a járásszékhely ritkán lehetett város, mert egyszerűen nem volt annyi város, amennyi járás. Igy falvak töltöttek be a járási központ szerepet, s ezek természetesen egyszerű igazgatási központjai lettek a falunak minden városi szolgáltatások nélkül. A falvak egybeszervezésének és a városhoz való kapcsolásának a kérdését a járás ma még kevésbé, tudja megoldani, mint régebben. Nem társadalmi egységeket követnek a járások, nincsen mindegyiknek városa, és egészben véve is olyan kicsiny a legtöbb, hogy nem is tud fölnevelni egy várost. S legfőképpen a járásokon rajta van annak a bélyege, hogy itt nem a falvak fölszabadításának a városhoz való emelésének a célja lebegett szem előtt, hanem egyszerüen a falu igazgatásának és városalatti helyzetében való magatartásának a szempontja volt az irányadó.
A falupolitikai követelményeknek megfelelő városhoz szervezés tehát gyökeres átalakulást jelent a magyar társadalomban. Mindenekelőtt megköveteli a vármegye és a járás, valamint a városok különálló jogszervezetének az egységesítését olyanformán, hogy az alapegység egy-egy város legyen a vidékével, amely általában kisebb a vármegyénél és nagyobb a járásnál. Az ilyen egységnek a szervezete természetesen nagy horderejű jogi kérdés, azonban a magyar igazgatási jog hagyományaiban nagyon sok olyan elem van, amely az ilyen megoldás jogrendjének a kialakításában felhasználható lenne. Persze sok újítás is kellene, azonban erre alkalmas magyar példa a tanyás mezővárosok szervezete.
A város falusi követelménye egyfelől ilyen szervezeti problémákat vet föl. A szükséges egybeszervezésnek megvannak a magyar hagyományai és a magyar példái, tehát ezen a területen a magyar falupolitika elég bátran mozoghat. Sokkal nagyobb kérdés már az e követelményből folyó másik falupolitikai feladat, nevezetesen a falunak a várossal való közlekedése. Mert minden falupolitikai követelmény csak akkor valósul meg, ha a városhoz való tartozás nem elvont szervezeti egység, hanem a társadalmi élet eleven folyásában is érvényesülő kölcsönös közlekedés.
Ezen a területen pedig sokkal mostohább volt a magyar történelem és sokkal tehetetlenebb a mai társadalom, hogysem könnyen segíthetne. Olyan közlekedési hálózat valósíthatja meg csak a falunak zártságából és kiesettségéből való fölszabadulását, amely a mainál sokkal jobb, sűrűbb és rendszeresebb. Hogy jobb és sűrűbb út és közlekedés kell a mainál, ez általánosan átérzett szükséglet, amelyet nem szükséges részleteznünk. Annál inkább megjegyzésre szorul a rendszeresség kérdése. Nevezetesen ennek közlekedési hálózatnak nem lehet más a rendje, minthogy pontosan kövesse azokat a szervezeti egységeket, amelyek a falvakból és a városokból tevődnek össze. A mai helyzet ebből a szempontból, különösen a Dunántúlon reménytelenül rendszertelen. Egész más szempontok szerint futnak a vasutak, mint az utak, s ennek nem más a következménye, minthogy egy-egy falunak vagy egyáltalán nincs közlekedése sehova, vagy többfelé is van olyan közlekedése, aminek semmi különös hasznát nem veszi. Nem kedvez a falu városhoz való közeledésének a mai tarifarendszer sem. Olyan terhekkel sujtja a távolabbi falvakat, hogy még ha van is vasuti összeköttetés, annak vaj mi kevés hasznát látja a falu. Tehát elengedhetetlenül szükséges olyan díjszabás, amely a távolabbi helyeknek a hátrányait nem növeli, hanem éppen a lehetőséghez képest a legkisebbre csökkenti.
Bizonyos, hogy ha a falupolitikának kifejtett követelményeit félig-meddig is megakarja valósítani egy magyar társadalompolitika, akkor gyökeres közigazgatási és közlekedési reformokat kell alkalmaznia. Akármilyen gyökeresnek kell is lenni azonban ezeknek a reformoknak, végeredményben nem példátlanok és nem előzménynélküliek. A tanyás városok arra adnak példát, hogy hogyan lehet jobb városvidék kapcsolatot létesíteni a mai falu-város viszonynál, a magyar vármegyerendszer pedig előzménye minden ilyen törekvésnek. A vármegye ellen úgyis éppen elég igazgatási, társadalmi és politikai panasz hangzik el mostanában, nem minden alap nélkül, kézenfekvő tehát, hogy az esedékes nagyobbszabású magyar reformpolitika ne hagyja ki számításából a falvaknak életbevágóan fontos érdekeit. Mert az itt a helyzet, hogy míg egyik oldalon egy célját vesztett önkormányzati szervezet keresi azokat a szükségleteket, amelyek célt adhatnak neki, a másik oldalon pedig a zártságába és kiesettségébe belekeseredett falu keresi és várja fölemelkedésének és a városhoz való szerveződésének a lehetőségeit. Minden indoka megvan tehát az itt szükséges reformoknak, más kérdés, hogy ennek hatalmi föltételei megvannak-e. Meglesznek.
Sarkalatos követelménye végül a falupolitikának, hogy a városhoz való szerveződés és a várossal való közlekedés ne pusztítsa el teljesen a falu autonómiáját. Ha a falu és a város közt nem állana fenn térbeli távolság, vagy a falusi tagja lenne a városi társadalomnak is, mint ahogy a tanyák esetében van, akkor semmiféle ilyen autonómiára nem lenne szükség. Akkor azonban, amikor a falu minden egybeszerveződés és minden közlekedés ellenére is külön test, akkor minden ok megvan arra, hogy ez az autonómia megőriztessék, sőt fejlődése és ereje fokozottan biztosíttassék. Szükség van minden falunak az autonómiájára egy bizonyos mértékig, de mivel ez az önkormányzat vajmi kevés erőt képvisel a várossal szemben, arra is szükség van, hogy az egy vidékbe tartozó falvak együttesen is érvényesíthessék önkormányzati jogaikat a lehetőséghez képest. A mai magyar községi jog kielégítően biztosítja a falvak önkormányzatát, – eltekintve a választások és a képviseleti jog fogyatékosságától – azonban csöppet sem tudja biztosítani a falvak érdekének érvényesülését a városokkal szemben, illetve magasabb igazgatási egységek szervezetein belül. A vármegyei önkormányzat igazi vármegyei önkormányzat, nem pedig a vármegye falvainak az önkormányzati testülete. Igy tehát alapos és lényegbevágó reformálásra van szükség.
Ha egyszer ilyen falupolitika meg tudja valósítani a falu fölszabadítását, akkor a falu egyéb társadalmi és gazdasági problémái is egészen más föltételek közt oldhatók meg. Akkor nem lesz külön falusi ügy a falusi mezőgazdaság kérdése és nem lesz külön falusi probléma a parasztság ügye, mert a falu fölszabadulásával már ezekben a kérdésekben is megnyílnak az egészséges fejlődésnek az útjai. Olyan faluban, amelyet nem nyom tűrhetetlenül a falusi helyzet terhessége, sokkal könnyebben tud kiemelkedni a parasztság rendi kötöttségeiből, s az ilyen faluban a mezőgazdasági termelés is ki tud emelkedni falusi kötöttségeiből és sokkal magasabb szinten képes fejlődni. A fölszabadult faluban egészen más társadalompolitika és egészen más gazdaságpolitika érvényesülhet, mert nem kell szüntelenül számolnia a falusi helyzet kötöttségeivel. Ilyen réven tehát nemcsak a falusi helyzet szabadul meg különös terheitől, hanem az egész falu élete úgy szabadul föl, hogy mostani kisszerűségeiből és kötöttségeiből kiemelkedve a kultúra legmagasabb szintjeit közelítheti meg, mert maga is többre képes és a városok életében is jobban részt vesz.
A magyar falunak pedig különösen csak ilyen falupolitika biztosíthatja az élet és ma fejlődés lehetőségeit. Hogy a magyar falu a városok után ráléphessen a polgári fejlődés útjaira és hogy magyarságával tényező lehessen a városok eltorzult magyarságával szemben, annak legelső föltétele, hogy megszabaduljon falusi helyzetének tehetetlenségre kárhoztató terheitől.
Ha egyszer a magyar falu érdemszerint közlekedhet a városokkal és szervezetten résztvehet a városok életében, akkor már nyitva is az út előtte, hogy behozza különös hátramaradottságát és hogy emberanyagával átalakítsa a városok népét és kultúráját. Ha a magyar város és a magyar falu nem lesz olyan külön-külön bezárt világ, mint amilyen most, akkor sem a polgári fejlődés nem szorul a városok szigeteire, sem a magyarság java értékei nem szorulnak ki a falvak tehetetlenségébe. Akkor a falu úgy és olyan magasra fejlődhet, ahogy csak a város idegen szigetei tudtak eddig és akkor a város olyan magyarságnak lehet a hajléka, amilyen eddig csak a falvak kivetettségében tenyészett.
Különben pedig a falvak el is tudnak pusztulni és a magyar falvak különösen hajlanak erre az egyszerű megoldásra.