A faluból nézve éppen ellenkezőjére fordul a faluról való ítélet. A falusiaknak a faluról való ítélete nem a falu dicsérete, hanem ítélet a falu felett.
Természetesen nem minden falunak és nem minden falusinak az ítélete ilyen elítélő. Sokféle változata van annak, hogy falusiak is csak dicsérni tudják a falut. A legtömegesebb változat az, amikor olyan öntudatlanságban élnek a falusiak, hogy meglévő állapotukat csak igenléssel tudják illetni. Ilyenek pedig a ma is érintetlen paraszt falusiak. Számukra, ahogy megváltozhatatlannak hitt és belenyugvással viselt sors a paraszt állapot, éppen olyan igenléssel vállalt a falusi helyzet is. Mert nincs ítéletük arról, hogy hogyan is tartoznak bele a társadalomba, ellenvetésük sincs sorsuknak akármilyen mostohasága ellen. Sőt, mint az egyedül elképzelhető életformát, még ragaszkodással őrzik is és minden bizonytalan változással szemben, mint az egyetlen jót, ítéletükben is védelmezik. Csakhogy az ilyen falusiak semmiesetre sem teszik a többségét az összes falusiaknak. Másik változat a kivételes helyzetű falusiak ítélete. Akármilyen faluban vannak olyanok, akiknek a falu életéből csak a kedvezőbb rész jut. Az ilyeneket sem a városból való kiesettség, sem az elmaradottság, sem a szűk társadalmi keretek szorossága nem nyomja elviselhetetlenül, mert a várossal való közlekedésük mindenkor kiutat biztosít számukra. De vannak egészben véve olyan falvak is, amelyek ilyen kiváltságos helyzetben élnek. Azok, amelyek jól kiépült közlekedésben élnek a várossal és semmi társadalmi korlát nem választja el őket a társadalom magasabb szintjétől. Ezeknek jó a falu, mert nem esik ki a városok köréből és az ilyen falusinak nyitva van az útja a város összes javai felé. Ezek dicsérik a falut; ám dicséretükben csak egy rész illeti a falut, a másik rész a városra vonatkozik, mert azt dicsérik a faluban, hogy közel van és nincs elrekesztve a várostól. S hogy mégis külön van tőle, az csak a természeti környezetben való élet előnyeit és a termelés külön lehetőségeit jelenti, de nem elszakadást a várostól.
A magyar falunak is vannak dicsérői a magyar falusiak között. Bőven vannak még magyar falusiak, akik az öntudatlanoknak abba a csoportjába tartoznak, amely akármilyen mostoha helyzetet is igenléssel tud elviselni, mert csak ez az egy lehetséges számára, tehát nem tudja ellenkezéssel vagy ítélettel illetni. De bőségesen vannak a magyar falvakban olyan falusiak is, akik annyira kiváltságokkal könnyített életet élnek a faluban, hogy abban semmi terhet nem éreznek. A várossal éppen olyan közelségben élnek, mintha a falai alatt laknának, s a falusi helyzet különös terhei alól is könnyen mentesíteni tudják magukat. Ezeknek jó a falu és nem szűnnek meg a falu dicséretét hangoztatni. Sőt egész falvaink is vannak olyanok, amelyek nem panaszkodhatnak falusi helyzetükre. Olyan szoros közelségben vannak a várossal, hogy a falusi helyzet nem elzártság és kivetettség számukra, hanem olyan vidéki helyzet, amelyből minden szükséges alkalommal megvan a kiútjuk. Természetesen ezekből a dicséretekből is csak egy rész vonatkozik a városra. A nagyobbik része a várost illeti, amely olyan közel van, vagy olyan könnyen elérhető.
Ha azonban nem a falusiaknak a tényleges véleményét vesszük számításba, hanem mindenféle falusiaktól elvonatkoztatva általában a falusiak szempontjából ítéljük meg a falusi helyzetet, akkor ridegen és lesújtóan kiformálódik előttünk a falu ítélete. Akkor már meztelenül bontakozik ki egy olyan társadalmi helyzet, amely néhány gyönge színfolt mellett csak árnyékot tud mutatni a várossal szemben.
Maga a vidéki helyzet is többszörösen panaszos. Kiesett a város magasabb köreiből. Eleve elesett attól, hogy teljes erőivel résztvehessen a társadalom és a kultúra életének magasabb tevékenységében. Legfeljebb távolról ha részt vehet a város nagy eseményeiben, amelyek egyúttal az egész társadalomnak a nagy eseményei is. Elmaradt a várostól. Mindent csak másodkézből és később kap meg, s akkor is nem teljességében, hanem mindenféle szűrőkön keresztül. Még a legsajátabb ügyeiben is csak követője lehet a városnak és ezekben is mögötte marad a városnak. Mindenekfölött pedig alárendeltje a városnak. Nagyobb ügyekben nincsen önrendelkezési joga, hanem kénytelen a város előírásaihoz alkalmazkodni, a gazdasági forgalomban pedig annyira kedvezőtlen helyzetben van, hogy ez a viszony már másnak nem, mint csak kizsákmányolásnak nevezhető. Akkor is ilyen helyzetben van a falu, ha mint rendi vidék rendelődik alá a polgári fejlettségű városnak és akkor is ha polgárosodott, mert csak mint másodrendű polgári terület közelítheti meg a városokat.
De maga a falusi társadalom belső rendje is ilyen panaszos. Akármilyen társadalmi rendszerben a falusi társadalmi élet szoros, kötött és terhesen ellenőrzött viszonyok között folyik. Mert közel vannak egymáshoz az emberek és szorosan egymásra utalva, nem a szabadság kap biztosítékokat ebben a rendben, hanem éppen a kötöttségek nehezednek sokszor tűrhetetlen súllyal az egyénre. És akármilyen változatot ölt is ez a belső falusi rend, a nyomottságot és a kötöttséget sehogysem tudja levetkezni, s minden tagja ha lélegzethez akar jutni, szabadulni igyekszik kifelé ebből a világból.
És végül a természetfronti helyzet. Sok jó van abban, hogy természeti környezetben és természeti lehetőségek között éljen az ember, azonban csak akkor, ha a társadalomnak és a kultúrának a segítsége rendelkezésére áll. A falusinak pedig éppen ez a segítség nagyon fogyatékos. Akármilyen társadalmi rendben gyöngébb a vértezete a természettel szemben a falusinak, mint a városinak, nagyon sok faluban pedig éppen az a helyzet, hogy a társadalom mintegy kilökte a falusit a természet önkényének s nemcsak nem adja kezébe a kultúra fegyvereit, hanem még társadalmi terhekkel is megnehezíti terheit. Alázatosságra és megadásra nevelő társadalmi állással szorul ki a falusi olyan természetfront helyzetbe, ahol a legnagyobb harckészség és a legteljesebb szabadság kellene ahhoz, hogy meg tudja állani a helyét. Igy következik be az a panaszos falusi helyzet, hogy társadalmi terhekkel rakottan, a kultúra fegyverei nélkül áll szemben tehetetlenül az ember a természettel. Itt nem harc és emberi győzelem következik be, hanem alázatos békekötés és a természet barbár erőinek az uralma. A falusi, akit a társadalom is alárendeltségbe szorított, a természettel szemben is alul marad és egyforma tűréssel viseli mindkét hatalmasságnak az uralkodását. A kultúra, amit ilyen szorosságok közt kialakít, lehet nagyon érdekes, nagyon tömény és nagyon emberi kultúra, azonban mindig alatta marad azoknak az alkotásoknak, amelyek az ember szabad világában és a természettel való győzelmes harcában születnek meg.
Lehet dicsérni a falusi helyzetet is, meg a falusi kultúrát is, azonban ez a dicséret mindig nagyon kétesértékű. Csudálatos, hogy ilyen mostoha viszonyok közt is van élet, fejlődés és kultúra, ezt méltán dicsérheti és bámulhatja a városi, azonban a faluból szemlélve semmivé oszlik ez a dicsőség, mert mennyivel virulóbb lehetne itt az élet, erősebb a fejlődés és nagyszerűbb a kultúra, ha nem olyan társadalmi terhek nyomnák a falusiakat, mint amilyenek rajtuk vannak.
A falusi értékelés panaszosságán semmit nem enyhit, hogy a falusi helyzetnek természeti és területi kényszerűségek is okai és hogy minden árnyékai mellett színfoltjai is vannak. Mert hogy a termelés némely ágai csak helyhezkötötten folytathatók, az még magában nem a falu kialakulásának a kényszerítője, hanem csak azt teszi szükségszerűvé, hogy a termelés munkája ahhoz a helyhez kötötten folyjék. Hogy a termelőknek a teljes élete odaszegeztessék a helyhez és a városból kiesve és összeszorulva, a bölcsőtől a koporsóig ott folyjon le, az nem természeti kényszer, hanem az már a társadalomnak a műve. Mindenesetre a legkényelmesebb megoldás. Mindenféle szervezeti és közlekedési kérdés leegyszerűsödik evvel, csak a falusi élet nehézségei és terhei születnek meg általa. Ez azonban a társadalom egésze és különösen a város szempontjából nem sokat számít, tehát van falu. Viszont a falu panaszai annál indokoltabb ítéletnek a megnyilatkozásai, minthogy nem is természeti kényszerűség, hanem egy társadalmi megoldás terhei ellen tiltakoznak.
Az ítélet súlyosságán alig enyhíthet valamit a falusi élet mindennek ellenére meglévő néhány apróbb előnye. A természeti környezet, amely az embert egészségesebbé, erősebbé és kiegyensúlyozottabbá teheti, nagyon kevés falusinál érvényesül. Azok, akik kisebb-nagyobb kiváltságaiknál fogva szabadabban tudnak élni a falu világában, azok éreznek ebből valamit, annyit azonban semmiesetre, mint az üdülésre kitelepedő városi. A falusi élet nyugalma és csöndje magábanvéve nyilván idillikus szépsége az életnek, azonban azok számára, akiknek ez tehetetlenség és kiszorultság, aligha jelent akármiféle jót is. Hacsak azt nem, hogy türelemre és beletörődére készteti őket, ez azonban már semmiképpen sem írható a falusi élet javára.
A magyar falunak pedig mindezeken fölül még külön panaszai is vannak. Ha más tájakon enyhíti a falusi helyzet terheit a városokkal való testvériség, a magyar falu ilyen könnyítésekre nem számíthat. Igy az a másik könnyítés sem olyan egyszerű a magyar falu számára, ami más falvaknak kisebb-nagyobb mértékben rendelkezésükre áll, nevezetesen a városokkal való közlekedés. Úgy közlekedni a városokkal, hogy magasabbrendű, de mégis ismerős levegőjű világot érez maga körül a falusi, egészen más, mintha egy fölérhetetlenül magasabb és szövevényesebb világba kerül, amely mindezeken felül még idegen levegőjű is. Ilyen föltételek között a közlekedés nem enyhíti a falusi helyzet nehézségeit, hanem még minden mértéken felül fokozza. Vagy avval a reménytelenséggel, hogy az ilyen városban nincs mit keresni a falusinak, vagy avval a másikfajta reménytelenséggel, hogy ebbe a városba csak a falut elfelejtve lehet polgárjogot, sőt még vendégjogot is nyerni.
Igy válik érthetővé, hogy a magyar falu panaszai sokkal inkább, mint akármilyen más tájon, nemcsak elvont, faluból való szemlélttel kialakított értékítéletnek a kifejezései, hanem nagyon nagy résben a falusiaknak konkrét ítélete is. És mivel ez a megnyilatkozó falusi ítélet nemcsak puszta szó, hanem olyan vélemény, amelyet rögtön elkeseredett cselekedet követ, minden ok megvan arra, hogy ne kételkedhessünk ennek az ítéletnek a helyességében. Illetve a helyességéről lehet vita, noha alapos cáfolatra nem sok kilátása lehet az ellenkező véleménynek, érvényét azonban más nem, csak különös vakság, vagy még inkább elfogultság vonhatja kétségbe. S ha kétségbevonja, akkor nem a falu alig dicsérhető helyzetét változtatja meg, hanem legföljebb a városi faludicséretet erőszakolhatja rá a falusiakra. Ez pedig nem falupolitika, hanem a falu ellen való politika.