A falusi társadalom általában nagyon egyszerű társadalomszervezet. Tömegében egyjellegű csoport, amelyet kisszámú másfajta társadalmi állásúak egészítenek ki, s köztük az egymáshoz való viszony is igen egyszerű. Igy van ez az olyan faluban, amely egy lehiggadt társadalmi rendszernek a légkörében él s társadalmának a szervezete hagyományosan kijegecesedett. Társadalomszervezetük egyszerűségében még a rendi és a polgári falvak sem különböznek egymástól lényegesen.
Rendi faluban a társadalom tömege jobbágyszerű paraszt s efölött igen vékony közvetítő réteg után következik az egyetlen vagy néhány családból álló úri rend. Urbariális falvakban ugyan a parasztság saját csoportján belül kétfelé oszlik: telkes gazdákra és földtelen zsellérekre, azonban kuriális falvakban még ez sincs meg, mert ott csak egyfajta paraszt van: a cselédként kötött szolgajobbágy.
A teljesen átalakult polgári faluban hasonlóképpen igen egyszerű a társadalom rendje. Legalúl helyezkedik el a munkásság s földművelő és ipari munkás közt igazán nincs lényeges különbség, efölött egy vékonyabb kispolgárság következik, mely egyformán mezőgazdákból s egyéb foglalkozásúakból tevődik össze, s legfölül van egy vékony polgári réteg a falu legnagyobb birtokú gazdáiból, értelmiségijeiből és tekintélyesebb iparosaiból, kereskedőiből. Ez a társadalmi szerkezet nagyon hasonló a városokéhoz, azonban annyival egyszerűbb, hogy teljesen áttekinthető és kiki nagyon pontosan tudja benne a helyét.
Nem így van azonban a mai magyar faluban. Mivel a polgári átalakulás még nem ment végbe, egyszerre fennáll a rendi és a polgári tagozódás. A falusi gazda még semmisestre sem egyszerűen kispolgár, s hasonlóképpen nem egyszerűen polgár a nagyobb birtokos, viszont vannak a faluban igazi polgári elemek, de meg maga a parasztság is valamennyire polgárosodott. Tehát egyszerre kétfajta társadalmi rendszer is tagolja a falu társadalmát, aminek az a következménye, hogy a magyar falu nemhogy egyszerű társadalomszervezet lenne, hanem nagyon is szövevényes. Alapnak mondható mégis a rendi elvű tagozódás, azonban ezt át meg átjárja a polgári osztályrétegeződés, tehát végeredményben mindkét szerveződés osztja a falu társadalmát. S ha még ehhez hozzávesszük a falvak típusainak gazdag változatait, akkor igazán nem mondhatjuk, hogy a magyar falu egyszerű társadalmi képlet. Van olyan falutípusunk, amely tökéletesen rendi szervezetű, van olyan, amely már tökéletesen átalakult és köztük az átmenetnek végtelen változatai helyezkednek el. Minden változatosság és bonyolultság mellett is azonban jellemző rendje van a magyar falu társadalmának. Nem egyszerű, de mégis falusi rendje.
A társadalom széles alaprétege a falusi szegénység. Részben paraszti zsellérség, részben proletárjellegű földmunkások, részben pedig nem is a mezőgazdaságban, hanem mindenféle egyéb munkában foglalkozó munkásság az összetevői a falusi alsórendnek. Különbségek fölött egységet teremt köztük azonos gazdasági helyzetük: mind proletárok, legjobb esetben kis házzal és morzsányi törpebirtokkal, de a nagyobbik részük még ilyen kis földnek is híjával, többségük azonban házzal; és azonos társadalmi helyzetük: a falu társadalmában elfoglalt egyformán legalul kijutó helyük. A parasztzsellérség még olyan, mint a rendi időkben volt: munkás és proletár, de paraszt magatartású, a hasonló helyzetű földmunkások nagyobbik részéről azonban már lekopott ez a paraszt színezet s a paraszt hagyományoktól megszabadulva egyszerűen falusi földmunkások, ami annyit jelent a faluban, mint a városban az, hogy városi proletárok. A nem földmunkás vagy nem elsősorban földmunkás proletárok pedig még avval is különböznek a parasztmunkásságtól, hogy már munkájuk révén is eltávolodtak a parasztság világától egészen annyira, hogy a faluhoz való tartozásuk is sokkal lazább, mint a többi falusi szegénységé. Falutípusonként annyi a különbség ennek a falusi alaprétegnek az összetételében, hogy érintetlenebb parasztfalvakban a paraszt zsellérség van többségben, viszont akár mezőgazda, akár ipari, de polgárosodott faluban a proletárjellegű földmunkások és az ipari munkások.
E különféle, de egyformán proletár és póri alsórend fölött a falunak paraszt elitje a gazdák csoportja. Mindenképpen osztályjellegű e csoport, azonban parasztfalvakban nem polgári értelmű osztály, hanem a parasztságnak a fölső rétege. Ugyanolyan paraszt, mint a földtelen vagy másnak is dolgozó törpebirtokos, tehát ugyanazokat a társadalmi kötöttségeket és magatartást, s törvényeket tartja magára kötelezőnek, mint azok, azonban saját birtoka révén mégis kiváltságos amazokhoz képest. Olyan mint a polgár a proletárhoz képest: ugyanannak a társadalmi helyzetnek előnyösebb oldala az övé. A falu úri és polgári elemeivel szemben a parasztrendnek a része, s ez annyit jelent, hogy egy hagyományokkal és külső-belső konvenciókkal megkötözött alsórendnek a tagja, tehát a földtelen parasztsággal együtt alatta áll a falu egész társadalmának. Noha polgári mérték szerint egyszinten áll az iparos kispolgárral, az mégis alábbvalónak tartja, mint parasztot; sőt az ipari szakmunkás is, aki ugyan proletár a polgári társadalom rendjében, de mégis a polgári világnak a tagja, az is maga alatt érzi az alsóbbrendű parasztságot. Mindenütt ilyen társadalmi elem a gazdaparasztság, ahol még vagy érintetlenül, vagy gyökeres változás nélkül paraszt.
Ellenben polgári elitje a falusi társadalomnak az igazi kispolgárság. Az a csoport, amely minden paraszt kötöttség nélkül birtokával, vállalatával vagy állásával áll fölötte a falusi szegénységnek. A falusi iparos, kereskedő és alárendelt tisztviselő. Mini osztály föltétlenül fölötte áll mindenféle proletár elemnek, mint igazi polgári réteg pedig előbbrevalónak tudja magát a gazdaparasztságnál, s mindaddig, amíg a gazdák valóban parasztok, addig előbbrevaló is társadalmi helyzete. Csakhogy míg a gazdák csoportja nagy és önálló súlyú összetevője a falusi társadalomnak, addig a nem paraszt kispolgárság rendszerint majd nem elenyésző kis csoport, tehát súlya sokkal kisebb a falu társadalmában, mint a gazdáké.
Úri elitje viszont a falusi társadalomnak a falusi középosztály. Ez a csoport úri tudatával és igényeivel fölötte áll a parasztságnak, hiszen éppen annak a rendi ellentéte, de fölötte áll a falu mindenféle polgári eleminek is, mert az úriság magasabbrendűséget jelent ezekkel szemben is. Annál is inkább úri elit ez a csoport, mert polgári helyzete nem emeli a falu fölé, hiszen kötöttségeinél fogva sem a birtokos parasztságnál, sem az önálló kereskedőknél, iparosoknál nem előnyösebb a polgári helyzete. De következik ez a falu rendies társadalomrendszeréből is. Ha az egész magyar társadalom sem tudott föltétlen polgári tényezőket kialakítani, úgy a falu még kevésbbé tudott. Aki a faluban a társadalom legfölső szintjén helyezkedik el, az nem polgár, hanem csak úr lehet. Még a független falusi értelmiség is ide kíván tartozni, mert mint a polgárság falusi képviselőjének sokkal bizonytalanabb és kevésbbé becsült a helyzete, mintha a falusi úri rendbe igyekszik beleilleszkedni. Ha általában érvényes, hogy a magyar társadalomban, aki akar valaki lenni, annak úrnak kell lenni akkor a falu társadalmában ez fokozottan így van.
Mind e középhelyzetű s a falusi szegénység alsórendjéből kiemelkedő csoportok fölött áll – a falusi társadalom piramisának a csúcsán – a falusi úr. Legteljesebb képviselője a falusi birtokos, aki a falusi középosztály szemében is az igazi urat jelenti s azt, hogy hozzá kívánnak ők is igazodni és eréven igazolni a saját úriságukat. Ha azonban nincsen ilyen birtokos a faluban, akkor a főszolgabíró képviseli az urat, s ő is éppenolyan föltétlen úr nemcsak az egész faluhoz, hanem a falusi középosztályhoz mérten is, mint a birtokos.
Ez a falusi társadalom objektív rendje. Az egyes csoportok társadalmi tudata pontosan a megfelelője ennek, avval a hozzáadással, hogy tudatuk még jobban kifejezi különös társadalmi helyzetüknek a természetét, mint maga az elfoglalt hely.
A falusi szegénység társadalmi tudata a paraszt alárendeltségnek, a proletár osztálytudatnak és a szegényember lojális alázatosságának a különös keveredése, mely a falu társadalmában egységes társadalomszemléletté ötvöződik. Van benne valami abból a paraszti tudatból, hogy a társadalomnak szükségrendje az, hogy alárendeltek és kiváltságosak vannak, tehát bele kell nyugodni az alacsonyabbrendűségbe. Van benne valami abból a proletár osztálytudatból, hogy mégsem lehet megváltoztathatatlan törvénye a társadalmi életnek, hogy a kisebb rész uralma alatt tartsa a nagyobb tömeget, tehát változni kell egyszer ennek a rendnek és van benne valami abból a szegényemberi alázatosságból, hogy az alulmaradtak csak a fölsőbbektől várhatják helyzetük jobbulását, tehát lojális igyekezettel kell kiérdemelni ezt a segítséget. E különböző tudatelemek mind benne vannak a falusi szegényember tudatában, csak a paraszt zsellérnél paraszti belenyugvása az erősebb, az ipari proletárnál harcos osztálytudata s az elesett szegényembernél a lojális igyekezete. Uradalmi cselédeknél pedig olyan mélyre temetődik a harcos ellenkezés és apellálás, hogy egészben véve szolgai tudattá és hűséggé alacsonyodik társadalmi tudatuk.
Megnyilatkozásaiban szintén ilyen különböző a falusi szegénység társadalmi tudata. Mindegyikben megvan a harcos ellenkezésnek legalább egy szikrája, mivel azonban sem a nyílt lázadásra, de még az öntudatos ellenkezésre sem nyilik lehetőség, a lázadás és ellenkezés csak torz és néma formákban nyilatkozhatik meg s leggyakrabban a menekülési mindenféle formájában. Megnyilatkozásai ennek a néma lázódásnak és menekülésnek: a születéseknek a falusi szegénységnél is egyre jobban bekövetkező csökkenése, a kivándorlás, a városbaözönlés, a szektásság és a szüntelen várakozás, hogy valaminek történni kell.
De ott van a legtöbb falusi szegényemberben annak a tudata is, hogy más nem történhet, minthogy a kiváltságosak és uralkodók térjenek jobb belátásra és segítsenek a falusi szegénységen. Várják tehát türelmesen és alázatosan a fölülről jövő segítséget, s ha már nem is várnak sokat, rászorulnak az inségben való segítségre és alázatosan fejet hajtva fogadnak el minden juttatást és várják minden képviselőválasztásnál, hogy még nagyobb jótéteményeket is kapnak majd.
A parasztgazdák már tudatukban sem ilyen elesettek. Hogy parasztok, az az ősi törvény szerint a belenyugvásra és sorsuknak lojális viselésére készteti őket. Annak a tudatát táplálja, hogy parasztnak kell lenni, s a paraszt másképpen nem élhet, mert dolgozni is kell valakinek. De hogy még mindig parasztok s ez a sors mit sem enyhül századok óta, amikor pedig máskép is lehetne már élni, az elégedetlenekké teszi őket. Akár úgy, hogy mint parasztok más sorsot kívánnak már a társadalomtól, tehát a paraszt helyzet mindenféle könnyebbségét követelik, hol csendesen, hol hangosabban, akár úgy, hogy már nem akarnak tovább parasztok lenni, s ennek a követelménynek a néma forradalom mindenféle formájában adnak kifejezést. Ám, hogy birtokosok, ez mégis biztonságosabbá és türelmesebbé teszi tudatukat. A parasztsors is könnyebb a birtokosnak, tehát a paraszt terhek sem olyan nehezek így, de meg a birtok révén polgári szolidaritást is éreznek a felsőbbekkel s ez elejét veszi föltétlen elégedetlenségüknek.
Ez a kettősség jellemzi minden megnyilatkozásukat is. A paraszt alárendeltsége ellen minden falu gazdaparasztságának van szava. Egyiknek úgy, hogy gazdasági segítséget, kisebb adót és nagyobb megbecsülést követel, a másiknak úgy, hogy bensejében már szembefordul a paraszt állapottal és a néma forradalom szabadító útjaira tér. Nem akar gyereket, ha mégis születik, azt nem akarja parasztnak nevelni, s ha nemcsak a jövő bizonytalan, vagy tűrhetetlenül terhes, hanem az egyéni élet is, akkor városba igyekszik és nyugdíjas biztonsággal és kispolgári könnyebbséggel kívánja fölcserélni a paraszt bizonytalanságot és ridegséget. Viszont a gazdai birtok mégiscsak összeköti a falu kiváltságosabb elemeivel s a velük való szolidaritás védekezővé teszi minden »fölforgató törekvés« ellen. Hiába érez maga is elég okot a lázadásra, az a beszéd, hogy minden fölforgatás a földje ellen irányul, mindig hatással van rá és hajlandóvá teszi minden gyökeres változás ellen való védekezésre.
A falusi kispolgár tudatában is polgár. Hogy mentes már a paraszt kötöttségektől, az fölényét és magasabbrendűségét táplálja, tehát védekező és belenyugvó készségeit erősíti. Ám, hogy polgári helyzete nagyon szűkmarkú és mindent összevéve mégiscsak nehéz, az nyugtalanná és okkal-móddal követelődzővé teszi. Mindenesetre ennek a csoportnak a helyzete nem gyökerében tűrhetetlen, mivel helyzetében mégiscsak nyilnak utak arra, hogy emelkedjék, legnagyobb energiával az emelkedésnek rendelkezésére álló lehetőségeit ragadja meg és ezek útjain igyekszik a kívánt kedvezőbb helyzetbe jutni.
A falusi középosztálybeli és a falusi birtokos egyformán úrnak érzi magát, a különbség csak az köztük, hogy a birtokos föltétlenül és magában véve is úr, a tisztviselő középosztálybeli pedig állásánál fogva az. Közös azonban tudatukban, hogy egyformán a falu fölött álló társadalmi szint és hatalom részeseinek tudják magukat, s ez egyrészt biztosítja fölényüket a faluval szemben, másrészt a faluval való teljes összetartozás vagy éppen szolidaritásuk kialakulását gátolja meg bennük. Ők a falu fölött állanak s ha egész életüket is a faluban töltik, tudatukban mindig fölötte állanak a falu egyéb összetevőinek.
Ilyen helyzetnek és ilyen tudatnak a megnyilatkozása nem lehet más, mint föltétlen vezetői arculat egyfelől, másfelől pedig védekező igyekezet minden lényeges változással szemben. A vezetői igény érvényesül is tökéletesen. Nemcsak annyiban, hogy a betöltött hivatali állás vagy munkakör területén vezetnek, hanem egyáltalán a társadalmi élet minden területén ők az elöljárók a faluban. Védekező igyekezetük pedig olyan formában jut kifejeződésre, hogy ők – minden esetleges panaszuk és okkal-móddal való elégedetlenségük ellenére is – úgy ragaszkodnak meglévő helyzetükhöz, hogy végsősorban jónak is tartják. Tehát mindenféle, akár legtávolabbról is őket érinthető változás követelményével szemben akár a társadalmi rend, akár a falu egysége, békéje és fejlődése nevében föltétlenül heves ellenállást fejtenek ki.
A politikai, illetve pártszerveződés nem állandó eleme a falu társadalmi rendjének. A falu magában véve egy különös társadalmi egységben él, amelyet nem tud tartósan megosztani a pártkülönbözés, tehát nem tud pártélet kifejlődni. Egy-egy pártmozgalom vagy az egész falut meg tudja ragadni, vagy csak ideig-óráig tudja hallatni szavát a faluban, mert állandó pártélet kialakulása a falunak nagyon szoros társadalmi kötöttségei között nem lehetséges. Még olyan közvetlen ügyekben is, mint a községi politika, ahol mindenki előtt ismeretesek a szereplők és a törekvések, csak egy-egy időre tudnak élesen szembepállani a pártok. Egyiknek a másik fölött való győzelme már magában véve elpusztítja az ellenpártot, mert a falu szűk határai között lehetetlen fönntartani tartósan a kiengesztelhetetlen szembenállást. Nagyon kivételesen, ha egyes vezetőknek kiengesztelhetetlen gyűlöletéről, vagy olthatatlan reformszándékáról van szó, akkor megmarad a párt akármilyen viszonyok közt. De ha ilyen különös tényezője nincsen, akkor előbb-utóbb szétmállasztja a falu egybemosódó társadalmi élete.
Egészen más ellenben a falu felekezeti tagozódása. Ez már csak a hagyományoknál fogva is, de meg a vallási különbség falusi szerepénél fogva is lényegesen tagolja a falu társadalmát. Ahol az egész falu egyvallású, ott természetesen nem rétegeződik felekezetek szerint a társadalma, ellenben jellemzően különbözik a más felekezetű falvaktól. Falukutató útjainkon nagyon sokszor tettünk olyan próbát, hogy minden előzetes tájékozódás nélkül kívülről, a falu külső képéről, a házakról és az emberek viselkedéséről próbáltuk megítélni a falu vallását és sohasem tévedtünk. Még az egyformán színtiszta magyar falvak közt is igen lényeges társadalmi különbséget jelent a felekezeti hovatartozás, nemzetiségi községekben pedig a nemzetiséggel típikusan egybeeső felekezetiség rikítóan színezi a falu társadalmi életét.
Ott azonban, ahol különböző felekezetek állanak egymás mellett, akár nemzetiségi különbséggel tetézve, akár anélkül, mindenütt jellemző szembenállás is alakul ki. Nemcsak abban, hogy kisebb nagyobb felekezeti villongások történnek, hanem egész társadalmi arculatukban, tehát nem felekezeti, vagy vallási ügyeken kívül is megnyilatkozik a különbség. A református falusiak mindenütt ellenkezőbbek, keményebb derekúak és türelmetlenebbek, viszont a katolikusok szelídebbek, türelmesebbek és lojálisabbak. Nem lehet másban találni ennek a különbségnek az okát; mint nem is annyira a hittételek különbségében, hanem ezeknek az egyházaknak a történeti szerepében. A katolikus egyház mindig a megbékélő konzerválásnak, tehát egyúttal a falusi és paraszti belenyugvásnak is istápolója volt, viszont a reformáció már születésében is a protestálásnak lett a hitvallása. Ha ehhez még hozzá vesszük, hogy a magyar reformáció és ellenreformáció korszakában szelektálódtak is vallásuk szerint a falvak, akkor különösen érthetővé lesz a különbség. Áttértek az elégedetlenebbek és nyakasabbak, mert akkor a szabadságtörekvéseknek ez volt az egyetlen formája, viszont megmaradtak régi hitükben az erőtlenebbek és belenyugvóak. Amikor pedig minden eszközzel visszatérítgették a protestánsokat, akkor meg éppenséggel csak a szerencsésebbek, vagy a nagyon kitartók tudtak protestánsnak megmaradni.
Másik nagyon jellemző különbség, hogy a református falvakban, vagy a vegyes falvak reformátusai közt feltétlenül több az egykés, mint a katolikusok közt. Ezt ismét nagy tévedés lenne a hittételek különbségével, vagy a két egyház erkölcsi fölfogásának az eltérésével magyarázni, hanem itt is az előbbi társadalmi különbség jut kifejezésre. Nem azért lesz egykés a parasztság, mert az egyháza elhanyagolja, vagy szabadjára ereszti, hanem azért, mert igényesebb annál, hogy paraszt módon hajlandó legyen tovább élni, viszont más útja nincsen az életre. Választja tehát az öngyilkosságnak az útját mindenféle egyháznak a parancsával szemben. Az ilyen parasztok közt pedig azért van több református, mert éppen a reformátusok a szabadabbak, türelmetlenebbek és igényesebbek. Akárhány olyan katolikus falu is van, ahol hasonlóan terjed az egyke, mint a református falvakban, mert ott is ilyen türelmetlen és igényes parasztok laknak. Azt persze nem lehet tagadni, hogy a parasztság belső fölszabadulásában és életigényének a kifejlődésében szerepe van annak a felekezetnek, amelybe tartozik. S nemcsak magának a társadalmi keretek között folyó felekezeti életnek, hanem a vallási élet különbségének is.
Buzgó falukutatók gyakran állítják, hogy a falunak jellemző társadalmi egységei az egyesületek, szövetkezetek, azonban ugyanakkor kénytelenek elismerni, hogy az ilyen társulások életében mindenféle bajok vannak. Ez az utóbbi föltétlenül így van. Igy van pedig azért, mert a falu társadalma annyira szoros egység magában véve, – jellemző és nagy ellentéteket jelentő rétegződésében is – hogy minden másfajta kisebbrendű társulás nagyon nehéz benne. Olyan egyesületek és szövetkezetek alakulásának, amelyek egy-egy társadalmi réteg kebelében éppen a többiekkel való szembenállás, vagy védekezés, céljaira alakulnak, azért nem élhetnek, amiért a pártok sem. Nehéz szüntelen és állandó ellenőrzés alatt fönntartani az ilyen szervezetet ott, ahol az egyes rétegek minden ellentétük ellenére is közvetlenül egymásra vannak utalva. Olyan egyesülésekben viszont, amelyben nem egy falusi réteg szerveződik, hanem valamilyen különös célra a falunak mindenféle lakosa, azért nincs élet, mert akármilyen tiszteletreméltó célért is, hacsak nem a mulatságért, nehezen kaphatók arra a falusiak, hogy megtöbbszörözzék a falusi társadalom szervezetét. Elég egyszer is, mint falusinak az elöljárók alatt állani, nem pedig még külön is, mint egyesületi vagy szövetkezeti tagnak.
Mindamellett vannak a faluban olyan egyesülések is, amelyek osztályon belüliek és olyanok is, amelyek osztályok közöttiek. Az elsőre példa a mindenféle parasztszövetkezés és a gazdakör, a másikra pedig a falusi dalárdák és hazafias egyesületek. Mindjárt szembeötlő a különbség a kétfajta egyesülés között. Az elsők általában élnek, de csakúgy, hogy az élükre állítanak egy osztályukon kívüli tekintélyt, aki biztosítja az egyesület kifogástalan működését, viszont a második csoportba tartozók éppencsak hogy megvannak, s megválasztották az elöljáróságukat. Nyilván azért, mert ezek senkinek nem ügyei, hacsak nem az elnöküknek, aki így is reprezentáltatja magát.
A falu társadalma nagyon is egy közösség ahhoz, hogy, a felekezeteket kivéve, akármilyen külön célú egységei tartósan működhessenek. Mert nagyon is egy közösség, azért nem lehetnek külön külön osztálybeli egyesülései, s mert nagyon is élesen rétegeződött, azért nem lehetnek különös egyesítő szervezetei. Amik megvannak, azok vagy kivételképpen vannak meg, vagy úgy, ahogy éppen megvannak.