A falu gazdasága

A falu társadalmi szerveződésében éppenúgy a gazdasági rétegeződés a döntő, mint a városéban, a falunak a városhoz való viszonyában pedig éppen a falu sorsát megpecsételően döntő a várossal szemben való gazdasági alulmaradása. Nemcsak arról van itt szó, hogy a város az iparforgalmi és értelmiségi népességnek a telepe, viszont a falu a mezőgazdaságé, s a mezőgazdaság minden tekintetben alulmarad a többi termelési ágakkal szemben, – ez a szereposztás nem is egészen így áll – hanem arról, hogy egész gazdasági szervezetében gyöngébb és erőtlenebb a falu, mint a város, s legfőképpen arról, hogy a termelési viszonyon alapuló osztályrétegeződésben messze alatta marad a falu a városnak.

Az egyes foglalkozási ágak eltérő aránya a falusi és a városi társadalomban magában véve nem is mond sokat. Nagy különbségek állanak fönn, azonban ebből magából még ha jelentékeny társadalmi különbségek erednek is, nem szükségképpen következik hasonlóan nagy osztálykülönbség.

Föltűnő lehet az őstermelő népességnek a városokban való elég jelentékeny részesedése és az iparforgalomnak a falusi aránya. Az előbbinek az oka a különös magyar várostípusnak, a mezővárosoknak elég nagy számában keresendő, az utóbbinak a magyarázata pedig abban lelhető, hogy nem minden falunk őstermelő falu. Ennek a két foglalkozási ágnak az arányai tehát nem mondanak sokat a városok és falvak különbségéről és ennek a különbségnek a természetéről. Mindössze annyit lehet megállapítani e számok alapján, hogy a falusi népesség inkább őstermelő és a városi inkább az ipari termelésben és a forgalmi tevékenységben talál foglalkozást. A közszolgálatban álló és a szabadfoglalkozásúak arányában mutatkozó jelentékeny különbség már egyebet mond, olyat, ami a falu gazdasági szerepének a kialakulásában már döntő. Azt nevezetesen, hogy a falu a társadalom külterülete, ahol a termelésnek és az egész társadalmi életnek csak részfunkciói folynak, a központi irányítás és a vezetés ellenben a városok privilégiuma, s ez úgy mutatkozik meg a népesség foglalkozási összetételében, hogy a jellegzetesen magasabb szerepet betöltő foglalkozások népessége a falvakban még egy harmadát sem éri el a városokbeli aránynak. Hogy a tőkések és nyugdíjasok szintén sokkal erősebb arányban vannak képviselve a városi társadalomban, mint falun, az nem másra, mint arra mutat rá, hogy akit már foglalkozása nem köt, az inkább a városokban telepszik meg, mint faluban, annál az egyszerű oknál fogva, mert a város teljes kényelmet nyújt, a falu ellenben semmilyet sem. A házi cselédek hasonló aránya meg arra világít rá, hogy a városokban háromszor annyian vannak olyanok, akik házi cselédnek a tartását engedhetik meg maguknak, mint faluban.

Más oldalát világítja meg a város és a falu viszonyának a különböző termelési ágakban foglalkozóknak a falvak és a városok közt való megoszlása.

Ilyen viszonylatban már az őstermelőknek és az iparforgalmi népességnek az eloszlása is jellemző. Számos mezővárosunk ellenére is az őstermelőknek túlnyomó nagyrésze faluban lakik, viszont az iparforgalmi népességnek a kisebbik fele falusi. Természetesen hogyha a községek közül leszámítanánk a városias, vagy lakótelepüléseket, akkor az őstermelőknek a falusi aránya csak keveset szállana le; viszont az iparforgalmi népességé igen jelentékenyen. Az így mutatkozó áthajlás még mindig megmaradna, ha kisebb arányban is, bizonyságául annak, hogy a városok nem jellemezhetők azzal, hogy népességük ipar-forgalmi, viszont a falvak avval, hogy lakói őstermelők.

Éppígy nem döntő ismérve a falu gazdasági szervezetének, hogy kisebb gazdasági egységeknek a tömörülése, viszont a város nagyobbaknak a szervezete, noha elég jelentékeny arányban fennáll ez a különbség. Az önállóknak az aránya faluban 33.5%-a, viszont városban csak 25.6%. Hogyha azonban a különböző falutípusokat szétválasztanánk, akkor jellegzetes különbségeket kapnánk. Kiderülne, hogy a parasztfalvakban valóban igen nagy az önállók száma, jeléül annak, hogy az ilyen falu kis gazdaságoknak és vállalatoknak az egységeiből tevődik össze, viszont ipari, bánya és uradalmi falvakban a városi aránynál is kisebbre zsugorodna az önállók aránya, mert az ilyen falvakban a falu keresőinek a legnagyobb része alkalmazott.

A nagy ipari, kereskedelmi és hitelvállalatoknak azonban nem telephelye a falu, viszont a bányáknak a többsége már falura esik. Van az országban (1930) 1560 bányavállalat, s ebből a községekre esik 1314, viszont a városokra csak 241. Ellenben a 2383 nagy kereskedelmi és hitelvállalatból 2363 a városokra és csak 14 a községekre. Majdnem hasonlóan a nagy iparvállalatoknál. Van összesen 1554 s ebből a községekre esik 242, viszont a városokra 1312.

A mezőgazdaság vállalatainak a nagysági eloszlása, már semmi jellemzőt nem mond a város és a vidék gazdasági szervezetére, mert a gazdaságoknak a túlnyomó nagy része a falvak határába esik, tehát a falvaknak a gazdaságai olyanok nagyjában, mint amilyen az egész országé: többségben vannak ugyan a kisgazdaságok, mind a gazdaságok számában, – így a többség óriási – mind pedig az elfoglalt terület nagyságában, – így már nagyon is kicsi a különbség. Falunként azonban az arány sokhelyt eltolódik. Olyan falvakban, amelyeknek a határában uradalmi falvak vannak, igen sokhelyt a kisgazdaságok által elfoglalt terület alatta marad a nagybirtok területének, ami természetesen mindenütt a parasztfalunak a fejlődésben való akadályoztatását jelenti.

Mindent összevéve, a falunak a gazdasági szervezete a kisebb gazdasági egységeknek a túlsúlyát mutatja s legjellemzőbb ebből a szempontból, hogy az összes kisgazdaságoknak a túlnyomó nagy része a falvakra esik, de még az iparvállalatok közül is a segéd nélkül, vagy egy segéddel dolgozók többsége (106.000: 73.000) a falvakra esik. Nem szükségszerű következménye ennek a szervezeti különbségnek, de a magyar viszonyok közt velejár az ilyen rétegződéssel, hogy a falu nemcsak kisebb gazdasági egységeknek a telepe, hanem egyúttal gazdaságilag bizonytalanabb és végeredményben gyöngébb existenciáknak a hazája. Ilyen vonatkozásban még sokkal nagyobb a különbség, mint a gazdasági egységek nagysági arányában, ugyannyira, hogy éppen ezen a ponton derül ki legvilágosabban a falu alárendeltebb és kedvezőtlenebb helyzete.

Ha összehasonlítjuk az összes, akár polgári, akár kispolgári szinten élő, de biztosított existenciáknak a városi és a falusi számát, a városnak óriási fölénye lesz nyilvánvaló.

Az összes 10 holdon felüli gazdák, segítő családtagjaik és eltartottjaik, az összes gazdasági tisztviselők és eltartottjaik, az ipar, kereskedelem és a hitel vállalatainak összes önállói és tisztviselői eltartottaikkal együtt, továbbá az összes értelmiségiek, valamint a tőkések és nyugdíjasok eltartottaikkal együtt összevéve kitesznek a falvakban 1,419.001 főnyi tömeget, a városokban viszont 1,211.888 lélekszámú csoportot. Ez a szám, az összes falusiaknak a 24.5%-a, viszont az összes városiaknak a 42.1%-a. Azt jelenti ez az óriási különbség, hogy míg a falusi népességnek a 75.5%-a proletárjellegű bizonytalan egzistencia, addig a városokban ez a népelem csak 57.9%-ot tesz ki. Ha érvényes az életnívó és a kereseti lehetőségek különböző színtü területei között való népáramlásnak a törvénye, akkor a városbaözönlésnek ugyancsak meg van az oka ilyen szintkülönbségben. S nyilvánvaló, hogy akármilyen falumentő akció sem képes ellensúlyozni ennek a különbségnek a csábítását. És ha ehhez hozzávesszük, hogy még hasonló helyzetben is kedvezőtlenebb a falusiaknak a helyzete, mint a városinak, úgy a gazdasági szintkülönbség olyan óriási a magyar falvak és a magyar városok között, hogy nem a városba való szivárgásnak, hanem a gátolhatatlan városba való özönlésnek van itt indokoltsága.

Sommásan az a helyzet, hogy a polgári és kispolgári existenciák eloszlása a falu és a város közt csaknem egyenlő számú, faluban 1,419.901, városban 1,211.888, viszont a proletár és fél proletár népességnek a száma a falvakban majdnem háromszorosa a városinak, faluban 4,387.068, városban 1,669.363! Százalékos arányban: a falvakban 24.5% a polgárság és kispolgárság s 75.5% az egész és a félproletár elem, viszont a városban ez a rétegződés 42.1% és 57.9%-os! A hárommillió falusi koldus emlegetése tehát nem mese hanem olyan valóság, amelynek mindenütt ott kell szerepelni, ahol a városba özönlésről és a falusi élet válságáról szó esik, mert mint ok, nagyon is közrejátszik ezeknek a jelenségeknek az előidézésében.

Természetesen az egyes faluk nem ezt az átlagos megoszlást mutatják, hanem az egyik kedvezőbbet, a másik még ennél is kedvezőtlenebbet. A hírhedtté vált summás és kubikus falvakban még rosszabb az arány: a földtelen és munkátlan szegényparasztságnak a tengerében parányi kis sziget a gazdáknak és egyéb biztosított existenciáknak az aránya. Különösen az Alföldön, az Alföld északi peremén és északkeleti csúcsában vannak ilyen elproletarizálódott falvak, már a Dunántúlon általában jobb az arány: a gazdáknak az aránya még a nagybirtokok mellett is jobb, mint keletebbre, viszont itt van a legtöbb uradalmi falu s ezekben minden más falutípusénál nagyobb a szegényparasztságnak az aránya. A különbség csak annyi, hogy az uradalmi cselédségnek munkaképessége idejére a legkönyörtelenebb szükösséggel biztosítva van a megélhetése, s amíg az uradalomban dolgozik, addig nem szaporítja a parasztfalvak szegénységének a számát.

Ilyen a magyar falu gazdasági rendje. Az a társadalmi szervezet, amely ilyen gazdasági alapokra épül, a gazdasági helyzet kirívó visszásságait esetleg enyhíteni tudja, a falu társadalmi rendje azonban nem tudja enyhíteni. Sőt megtetézve a vidéki helyzet kivetettségével és a falu szűk társadalmi kereteinek a szorításával, a többség számára majdnem elviselhetetlenné, vagy éppen elviselhetetlenné teszi az életét.

---