A falu társadalmi szerveződésében éppenúgy a gazdasági rétegeződés a döntő, mint a városéban, a falunak a városhoz való viszonyában pedig éppen a falu sorsát megpecsételően döntő a várossal szemben való gazdasági alulmaradása. Nemcsak arról van itt szó, hogy a város az iparforgalmi és értelmiségi népességnek a telepe, viszont a falu a mezőgazdaságé, s a mezőgazdaság minden tekintetben alulmarad a többi termelési ágakkal szemben, – ez a szereposztás nem is egészen így áll – hanem arról, hogy egész gazdasági szervezetében gyöngébb és erőtlenebb a falu, mint a város, s legfőképpen arról, hogy a termelési viszonyon alapuló osztályrétegeződésben messze alatta marad a falu a városnak.
Az egyes foglalkozási ágak eltérő aránya a falusi és a városi társadalomban magában véve nem is mond sokat. Nagy különbségek állanak fönn, azonban ebből magából még ha jelentékeny társadalmi különbségek erednek is, nem szükségképpen következik hasonlóan nagy osztálykülönbség.
Foglalkozások
|
százalékos
megoszlásuk a falu népességében |
százalékos
megoszlásuk a város népességében |
Őstermelés | 67:7 | 19:7 |
Ipar, forgalom, bányászat | 23:0 | 51:0 |
Közszolgálat és szabadfoglalk. | 2:8 | 9:5 |
Tőkés, nyugdíjas | 1:5 | 4:5 |
Házi cseléd | 1:4 | 3:8 |
Föltűnő lehet az őstermelő népességnek a városokban való elég jelentékeny részesedése és az iparforgalomnak a falusi aránya. Az előbbinek az oka a különös magyar várostípusnak, a mezővárosoknak elég nagy számában keresendő, az utóbbinak a magyarázata pedig abban lelhető, hogy nem minden falunk őstermelő falu. Ennek a két foglalkozási ágnak az arányai tehát nem mondanak sokat a városok és falvak különbségéről és ennek a különbségnek a természetéről. Mindössze annyit lehet megállapítani e számok alapján, hogy a falusi népesség inkább őstermelő és a városi inkább az ipari termelésben és a forgalmi tevékenységben talál foglalkozást. A közszolgálatban álló és a szabadfoglalkozásúak arányában mutatkozó jelentékeny különbség már egyebet mond, olyat, ami a falu gazdasági szerepének a kialakulásában már döntő. Azt nevezetesen, hogy a falu a társadalom külterülete, ahol a termelésnek és az egész társadalmi életnek csak részfunkciói folynak, a központi irányítás és a vezetés ellenben a városok privilégiuma, s ez úgy mutatkozik meg a népesség foglalkozási összetételében, hogy a jellegzetesen magasabb szerepet betöltő foglalkozások népessége a falvakban még egy harmadát sem éri el a városokbeli aránynak. Hogy a tőkések és nyugdíjasok szintén sokkal erősebb arányban vannak képviselve a városi társadalomban, mint falun, az nem másra, mint arra mutat rá, hogy akit már foglalkozása nem köt, az inkább a városokban telepszik meg, mint faluban, annál az egyszerű oknál fogva, mert a város teljes kényelmet nyújt, a falu ellenben semmilyet sem. A házi cselédek hasonló aránya meg arra világít rá, hogy a városokban háromszor annyian vannak olyanok, akik házi cselédnek a tartását engedhetik meg maguknak, mint faluban.
Más oldalát világítja meg a város és a falu viszonyának a különböző termelési ágakban foglalkozóknak a falvak és a városok közt való megoszlása.
Foglalkozások
|
a
teljes népességből falura esik %-ban |
a
teljes népességből városra esik %-ban |
Őstermelés | 87:3 | 12:7 |
Ipar, forgalom, bányászat | 47:6 | 52:4 |
Közszolgálat és értelmiség | 36:8 | 63:2 |
Tőkés, nyugdíjas | 41:4 | 48:6 |
Házi cseléd | 40:6 | 59:4 |
Együttesen | 60:9 | 39:1 |
Ilyen viszonylatban már az őstermelőknek és az iparforgalmi népességnek az eloszlása is jellemző. Számos mezővárosunk ellenére is az őstermelőknek túlnyomó nagyrésze faluban lakik, viszont az iparforgalmi népességnek a kisebbik fele falusi. Természetesen hogyha a községek közül leszámítanánk a városias, vagy lakótelepüléseket, akkor az őstermelőknek a falusi aránya csak keveset szállana le; viszont az iparforgalmi népességé igen jelentékenyen. Az így mutatkozó áthajlás még mindig megmaradna, ha kisebb arányban is, bizonyságául annak, hogy a városok nem jellemezhetők azzal, hogy népességük ipar-forgalmi, viszont a falvak avval, hogy lakói őstermelők.
Éppígy nem döntő ismérve a falu gazdasági szervezetének, hogy kisebb gazdasági egységeknek a tömörülése, viszont a város nagyobbaknak a szervezete, noha elég jelentékeny arányban fennáll ez a különbség. Az önállóknak az aránya faluban 33.5%-a, viszont városban csak 25.6%. Hogyha azonban a különböző falutípusokat szétválasztanánk, akkor jellegzetes különbségeket kapnánk. Kiderülne, hogy a parasztfalvakban valóban igen nagy az önállók száma, jeléül annak, hogy az ilyen falu kis gazdaságoknak és vállalatoknak az egységeiből tevődik össze, viszont ipari, bánya és uradalmi falvakban a városi aránynál is kisebbre zsugorodna az önállók aránya, mert az ilyen falvakban a falu keresőinek a legnagyobb része alkalmazott.
A nagy ipari, kereskedelmi és hitelvállalatoknak azonban nem telephelye a falu, viszont a bányáknak a többsége már falura esik. Van az országban (1930) 1560 bányavállalat, s ebből a községekre esik 1314, viszont a városokra csak 241. Ellenben a 2383 nagy kereskedelmi és hitelvállalatból 2363 a városokra és csak 14 a községekre. Majdnem hasonlóan a nagy iparvállalatoknál. Van összesen 1554 s ebből a községekre esik 242, viszont a városokra 1312.
A mezőgazdaság vállalatainak a nagysági eloszlása, már semmi jellemzőt nem mond a város és a vidék gazdasági szervezetére, mert a gazdaságoknak a túlnyomó nagy része a falvak határába esik, tehát a falvaknak a gazdaságai olyanok nagyjában, mint amilyen az egész országé: többségben vannak ugyan a kisgazdaságok, mind a gazdaságok számában, – így a többség óriási – mind pedig az elfoglalt terület nagyságában, – így már nagyon is kicsi a különbség. Falunként azonban az arány sokhelyt eltolódik. Olyan falvakban, amelyeknek a határában uradalmi falvak vannak, igen sokhelyt a kisgazdaságok által elfoglalt terület alatta marad a nagybirtok területének, ami természetesen mindenütt a parasztfalunak a fejlődésben való akadályoztatását jelenti.
Mindent összevéve, a falunak a gazdasági szervezete a kisebb gazdasági egységeknek a túlsúlyát mutatja s legjellemzőbb ebből a szempontból, hogy az összes kisgazdaságoknak a túlnyomó nagy része a falvakra esik, de még az iparvállalatok közül is a segéd nélkül, vagy egy segéddel dolgozók többsége (106.000: 73.000) a falvakra esik. Nem szükségszerű következménye ennek a szervezeti különbségnek, de a magyar viszonyok közt velejár az ilyen rétegződéssel, hogy a falu nemcsak kisebb gazdasági egységeknek a telepe, hanem egyúttal gazdaságilag bizonytalanabb és végeredményben gyöngébb existenciáknak a hazája. Ilyen vonatkozásban még sokkal nagyobb a különbség, mint a gazdasági egységek nagysági arányában, ugyannyira, hogy éppen ezen a ponton derül ki legvilágosabban a falu alárendeltebb és kedvezőtlenebb helyzete.
Ha összehasonlítjuk az összes, akár polgári, akár kispolgári szinten élő, de biztosított existenciáknak a városi és a falusi számát, a városnak óriási fölénye lesz nyilvánvaló.
Az összes 10 holdon felüli gazdák, segítő családtagjaik és eltartottjaik, az összes gazdasági tisztviselők és eltartottjaik, az ipar, kereskedelem és a hitel vállalatainak összes önállói és tisztviselői eltartottaikkal együtt, továbbá az összes értelmiségiek, valamint a tőkések és nyugdíjasok eltartottaikkal együtt összevéve kitesznek a falvakban 1,419.001 főnyi tömeget, a városokban viszont 1,211.888 lélekszámú csoportot. Ez a szám, az összes falusiaknak a 24.5%-a, viszont az összes városiaknak a 42.1%-a. Azt jelenti ez az óriási különbség, hogy míg a falusi népességnek a 75.5%-a proletárjellegű bizonytalan egzistencia, addig a városokban ez a népelem csak 57.9%-ot tesz ki. Ha érvényes az életnívó és a kereseti lehetőségek különböző színtü területei között való népáramlásnak a törvénye, akkor a városbaözönlésnek ugyancsak meg van az oka ilyen szintkülönbségben. S nyilvánvaló, hogy akármilyen falumentő akció sem képes ellensúlyozni ennek a különbségnek a csábítását. És ha ehhez hozzávesszük, hogy még hasonló helyzetben is kedvezőtlenebb a falusiaknak a helyzete, mint a városinak, úgy a gazdasági szintkülönbség olyan óriási a magyar falvak és a magyar városok között, hogy nem a városba való szivárgásnak, hanem a gátolhatatlan városba való özönlésnek van itt indokoltsága.
Sommásan az a helyzet, hogy a polgári és kispolgári existenciák eloszlása a falu és a város közt csaknem egyenlő számú, faluban 1,419.901, városban 1,211.888, viszont a proletár és fél proletár népességnek a száma a falvakban majdnem háromszorosa a városinak, faluban 4,387.068, városban 1,669.363! Százalékos arányban: a falvakban 24.5% a polgárság és kispolgárság s 75.5% az egész és a félproletár elem, viszont a városban ez a rétegződés 42.1% és 57.9%-os! A hárommillió falusi koldus emlegetése tehát nem mese hanem olyan valóság, amelynek mindenütt ott kell szerepelni, ahol a városba özönlésről és a falusi élet válságáról szó esik, mert mint ok, nagyon is közrejátszik ezeknek a jelenségeknek az előidézésében.
Természetesen az egyes faluk nem ezt az átlagos megoszlást mutatják, hanem az egyik kedvezőbbet, a másik még ennél is kedvezőtlenebbet. A hírhedtté vált summás és kubikus falvakban még rosszabb az arány: a földtelen és munkátlan szegényparasztságnak a tengerében parányi kis sziget a gazdáknak és egyéb biztosított existenciáknak az aránya. Különösen az Alföldön, az Alföld északi peremén és északkeleti csúcsában vannak ilyen elproletarizálódott falvak, már a Dunántúlon általában jobb az arány: a gazdáknak az aránya még a nagybirtokok mellett is jobb, mint keletebbre, viszont itt van a legtöbb uradalmi falu s ezekben minden más falutípusénál nagyobb a szegényparasztságnak az aránya. A különbség csak annyi, hogy az uradalmi cselédségnek munkaképessége idejére a legkönyörtelenebb szükösséggel biztosítva van a megélhetése, s amíg az uradalomban dolgozik, addig nem szaporítja a parasztfalvak szegénységének a számát.
Ilyen a magyar falu gazdasági rendje. Az a társadalmi szervezet, amely ilyen gazdasági alapokra épül, a gazdasági helyzet kirívó visszásságait esetleg enyhíteni tudja, a falu társadalmi rendje azonban nem tudja enyhíteni. Sőt megtetézve a vidéki helyzet kivetettségével és a falu szűk társadalmi kereteinek a szorításával, a többség számára majdnem elviselhetetlenné, vagy éppen elviselhetetlenné teszi az életét.