Ez az a falu, amely falubb a falunál. Olyan kicsiny, hogy társadalmi viszonyai még szorosabbak és közvetlenebbek a szabályszerű faluénál. Lakossága még nagyobb arányban földművelő, parasztsága még kötöttebben paraszt s önellátása és autonómiája még szűkösebb, mint a rendes falunál. A falu jellemzőinek ez a túlzottsága azonban már át is billenti egy ponton ezt a falut a falusi helyzet egyensúlyán. Mert olyan kicsiny és olyan fogyatékos az önállósága, nem is egész falu, hanem csak részfalu, amelynek szükségképpen kapcsolódni kell, vagy más hasonló részfalvakkal, vagy egy nagyobb faluhoz, illetve városhoz kell betagolódnia. Legjobban kifejezi ezt a jellegüket az, hogy nem teljes önállóságú falvak igazgatásilag sem, hanem kisközségek, amelyek több hasonlóval együtt alkotnak egy elemi igazgatási egységet.
Kisfalvak nincsenek az ország egész területén. Hazájuk Baranya, Zala, Vas megyék csaknem egész területükben, azután Somogy, Veszprém, Sopron egyrészében, illetve itt vegyesen vannak kisfalvak nagyobbakkal, azután kisfalvak vannak Szatmárban, Beregben, Abaujban, Zemplénben és Borsod északi részén, azonban már nem olyan tiszta együttesben, mint a Dunántúlon, hanem több nagyobb faluval együtt. Ha a kisfalvaknak ezt a két területét a nagyobbfalvak övezetéhez viszonyítjuk, itt is kiderül, hogy a kisebb falvak zónája a hegyek felé esik, s ha tovább követnénk elterjedésüket az ország határain kívül, mindenütt ezek a kisfalvak következnek egészen a hegyhátak magános szállásainak a vonaláig. Kivétel az erdélyi medence, amely mint medence újra a nagyobb falvaknak a területe.
A települési formája ezeknek a falvaknak legnagyobbrészt szabálytalan, sőt egészen különleges csoportosulású is van köztük. A vasmegyei kisfalvak u.n. szeres települések. Ezek a szerek nem mások, mint szállásoknak kis csoportja, akár külön beltelekkel, akár anélkül, s egy falu vagy egy szerből áll, vagy több egymásmellettiből. A palócföldön pedig ú.n. hadas települést találhatunk, amely hasonlóan a szereshez, a falunak többé-kevésbbé elkülönödő bokrokba való szétszóródása. A keleti, illetve északi kisfalvak általában mind szabálytalan kiscsoport falvak, ellenben a nyugati területen van köztük sok soros és van néhány jellegzetes szabályos kisfalu is, körszerű vagy szögletes térrel.
A kisfalvak teljes száma az 1930-as országterületen 1.705, s az összes bennük élő lakosság száma 950.000. Ezekből a számokból alig kell levonnunk valamit, mert az ilyen falvak közt sem bányász, sem iparosfalu, mégkevésbbé lakófalu nincsen és külterületük is csak kisrészben olyan települési forma, amely ne tartoznék a kisfaluk közé. Az ilyen faluknak a külterülete ugyanis vagy elkülönült újtelep vagy szőlőhegy, legtöbbször pedig uradalmi major. Ezek közül a külterületi lakott helyek közül nem idegen test a kisfaluban a szőlőhegy és az újtelep, marad tehát csak az uradalmi major, mint olyan, amit le kellene számítanunk. Erre azonban semmi támpontunk nincs, azonkívül, minthogy a Dunántúlon és Északon a külterületi lakott helyeknek a nagyobbik fele uradalmi puszta s az egész külterületi lakosság ebben a falukategóriában is 20%. Tehát ha levonunk tíz százalékot a teljes népességből, akkor marad 855.000 főnyi igazi kisfalubeli népesség, ami megfelel az akkori népesség pontosan 10%-ának. Részletes vizsgálattal azonban kiderülne, hogy a statisztikailag nagyobb falvakból is elég szép számmal esnének vissza ebbe a csoportba külterületüknek önálló jellege miatt. Mivel azonban ha kisebb is a teljes falvaknak az igazi faluterületük, mint a fölvett minimum, azáltal, hogy a külterületüknek a kisebb telepeit is kiszolgálják, tehát maguknak a falusi élet teljessége áll rendelkezésükre, indokolatlan lenne a leválasztásuk és a kisfalvakhoz való számításuk.
Az apró parasztfalvak nagysága kisebb annál a mértéknél, amit a gazdasági összefüggések egyfelől megengednek, másfelől pedig megkövetelnek. Kisebb annál, amekkora egy mezőgazdasági falu lehet és kisebb annál, hogy elemi kiegészülését helyben megteremthetné. Vagy azért, mert a házak telkei egybe vannak a külső telekkel, vagy azért mert belső telekké szakadtak ugyan el, de csak kis területről tömörültek egybe, sokkal kisebb az ilyen falu határa, mint amekkorát a mezőgazdasági tömörülés törvényszerűsége megengedne. Ez nem nagy dolog, mert itt úgyis csak egy maximáló meghatározottságról van szó. Nagyobb jelentőségű ellenben a kiegészülésnek és önállóságnak az erős hiánya. A teljes falu határán alúl eső falvaknak nincsen meg minden olyan iparosuk, ami a mezőgazdasági népesség közvetlen szükségletének az ellátására kellene, nincsen annyi, vagy egyáltalán nincs kereskedője, amennyi a legelemibb szükségleti cikkek beszerzését és a legközvetlenebb árugyüjtés munkáját elvégezhetné. Nincsen orvosa, ügyvédje, állatorvosa, s nincsen önálló jegyzője és papja sincsen mindegyiknek. Tehát a legkezdetlegesebb szükségletek kielégítésében is arra van ráutalva a falu, hogy vagy lecsökkentse szükségletét, vagy pedig másik községbe vagy városba járjon el kielégítésük végett. Sommásan szólva: az apró parasztfalu annyira falu, hogy már nem is egész falu.
Hogy a gazdasági és társadalmi követelmények illetve lehetőségek ellenére mégis kialakult a kisfalu típusa, az sok minden közt elsősorban a tájnak, másodsorban a népiségnek a következménye. Következménye a táj határoltságának mindenütt, ahol szűk határok kerítenek körül egy települést. Tehát irtványokon, lápok szélesebb, de mégis keskeny hátain és nagyobb dombok, vagy kisebb hegyek olyan völgyeiben, ahol nagyobb település nem fér el. Ilyen helyeken a táj körülményei tökéletesen érthetővé teszik az aprófalvak kialakulását. Vannak azonban olyan tájak, ahol bízvást terjedhetne tovább is a falu határa, következéskép a falu maga is lehetne nagyobb a terep viszonyai miatt, mégis kicsi maradt a falu. Ilyen helyeken legtöbbször a megtelepült népesség népi hagyományaiban, vagy izlésében találjuk meg az okot. Vasmegyében például olyan terepen, ahol bízvást lehetne nagyobb, illetve teljes falu is a mezőgazdasági népesség települése, szeres kisfalvakat találunk. A megfejtés az, hogy ez a szerenként való szétszóródás, vagy az őrségieknek a népi megnyilatkozása volt, vagy pedig valamilyen határvédelmi rendszernek a következménye. Más vidékeken bizonyosan szintén megtalálható a gazdasági és társadalmi szempontból célszerűtlen településnek a tájban, vagy a népiségben, vagy valami egyéb tényezőkben jelenlevő oka.
A kisfalunak belső társadalmi rendjére is kiható jellegzetessége határainak a különös szorossága. Ilyenekben nyilatkozik ez meg: parasztsága még töményebben és konzerváltabban parasztság minden más földművelőnél. Magyarázat az, hogy a parasztság általános társadalmi kötöttségei itt még a kis közösségnek a különlegesen megkötő hatásával és a helyi elzártságnak a tényezőivel is meg vannak terhelve. A gazdák túlsúlya itt is megvan, azonban sem a gazdabirtokok kiterjedése, sem a gazdáknak a zsellérektől, illetve napszámosoktól való eltávolodása nem érheti el azt a fokot, ami teljes falvakban, vagy méginkább különösen nagy falvakban meg van. Oka ennek az, hogy a határ korlátozottsága ahogy határt szabott a falu kiterjedésének, éppúgy határt szab egyes gazdabirtokok kiterjedésének is. S azonkívül a közös paraszthelyzet, erősebben, mint a nagyobb falvakban közeltartja egymáshoz a zselléreket és a gazdákat. További társadalmi következménye a kisfalu szoros határoltságának, hogy az iparosok, kereskedők és értelmiségiek aránya még kisebb, mint más társadalmi területen, tehát annyi sem jut belőlük az ilyen faluba, amennyi a statisztikai arány szerint megilletné. Kézenfekvő magyarázata van ennek is. Sem iparos, sem kereskedő, sem értelmiségi nem találja meg azt a munkakört, ami megélhetését biztosítani tudná. Az emberek száma esetleg még elegendő lenne, azonban az itt élő embereknek sem iparcikkekben, sem kereskedelmi áruban, sem értelmiségi szolgálatban nincs akkora igényük, mint más társadalmi területeknek. Igy áll elő az a különös helyzet, hogy egy-egy kisfalu még egy kovácsot sem bír eltartani a szabad munkavállalás alapján, pedig ez az iparág a legközvetlenebb kiszolgálója a mezőgazdasági termelésnek, hanem kénytelen kovácsot szerződtetni községi szegődményesként s a falu gazdái állandó illetménnyel teszik lehetővé a megélhetését. Ha egyéb szükségletét is így helyben akarná ellátni, akkor nyilván szegődményes kereskedőt, susztert, asztalost, orvost, jogtanácsost kellene tartania. Erre pedig mindenképpen képtelen egy kis falu, tehát vagy nélkülözi ezeket és maga segít magán, ahogy tud, vagy várja, amit várhat a köz gondoskodásától.
Tehát a közszolgálatnak nagyobb föladatot kellene kisfalvakban ellátni, mint akármelyik másik területén a társadalomnak. Természetesen nem tudja ellátni, mert ez nem is lehetséges. Tanítója minden kisfalunak van, s ez rendszerint három tényezőnek az összejátszása alapján lehetséges: egyházi tanító van, akinek a község földet ad, az állam segélyt, a falu pedig gyerekeket. Orvost már csak körorvos minőségben bír el a falu, úgy, hogy a község ad bizonyos fizetést, az állam, vagy valamilyen egészségügyi intézmény segélyt s a falu alig ad beteget. Nem mintha nem volna, hanem mert nincs kéznél mindig az orvos, s ha kéznél van is, nincs rávaló. Papja még legkönnyebben van a falunak, noha ez sincs mindegyiknek, mert az egyház hagyományai és ezt nyomatékosabbá tevő kisebb-nagyobb birtokai el tudják tartani a papot, a szűkös és fájdalmasan fizetett egyháztagi hozzájárulások mellett.
A község kicsinysége tehát egyfelől a közszolgálatok föladatainak a megsokasodását idézi elő, másfelől pedig vagy megnehezíti, vagy lehetetlenné teszi a megoldásukat. Ez a helyzet tragikus s érte politikai szempontokból gyakran társadalmi rendszert, vagy éppen kormányzatot szoktak okolni, holott az igazi megokolás az alapvető tényállásban van, abban, hogy kicsi a falu. Olyan kicsi, hogy igazi falu sem lehet.
E tragikus szorongatottságon más nem, csak a városhoz, vagy nagyobb faluhoz való betagolódás segíthet. Mindenütt, ahol erre közlekedési alkalom van, él is minden kisfalu evvel az alkalommal. Sokkal intenzívebb a várossal való közlekedése, ahol erre mód van, mint a teljes parasztfalunak, vagy a még nagyobb falunak. Mert majdnem semmit sem kap a falujában, majdnem mindenért a városba kell menni. Persze azért bőven vannak elzárt és alig közlekedő kisfalvak is. Vagy azért, mert nincsen jó közlekedésre való út, vasút, vagy műút, vagy azért, mert a falu társadalmilag annyira kötött, hogy a kimozdulás nagyon nehéz belőle. Különösen hegyek közt és különösen télen ez az elzártság odáig fokozódhat, hogy nemhogy közlekedni nem lehet, de még a posta sem tud járni.
Az efféle falvak társadalmi helyzetét még jobban, mint a teljes parasztfalvakét meghatározza egykori jobbágyi állapotuk. Az ilyen falvak mind jobbágyfalvak voltak s nemcsak urbariális, hanem kuriális telepek is. Póri helyzetük tehát mind a helyhez való kötöttség által, mind az úri hatalom közvetlensége miatt még terhesebb volt, mint a nagyobb községeké. Ez ma is kiütközik arculatukon. Részint az egyes falusi parasztoknak a konzerváltabb paraszti jellegén, részint az egész falunak a kiesettségén és zártságán. Az a kevés kisfalu, amely szabadabb helyzetű volt, megmutatja ennek a tényezőnek a hatását. Például az őrségi kisfalvak sokáig megtudták őrizni szabadságukat, s ma is különböznek mondjuk az ormánysági magukbazárt kisfalvaktól. Belső falusi életükben is többre képesek, mint amazok, de különösen tudnak úgy segíteni magukon, hogy erősebb közlekedést tartanak fönn a szomszédos nagyobb helyekkel.
A kis parasztfalvak szűkebb viszonyaik és elterjedésük határoltsága miatt kisebb változatosságot mutatnak, mint a teljes parasztfalvak. Különbség köztük a hajdani jogállás különbsége. A jobbágyfalvak ma is nagyon egyformán jobbágyi stílusú parasztfalvak. A helyhezkötöttség és a társadalmi kötöttségek eleven hagyománya ráfekszik minden magatartásukra és nehézkessé, tehetetlenné teszi egész életüket. A nagyobb parasztfalvak ilyen stílusa ezekben a kisfalvakban még torzultabb és nyomottabb embereket és viszonyokat teremt, mint ott. Ha azok Brueghel parasztjai, úgy ezek csak Aba-Novák parasztjai. Szabad multú falvakban itt is van tartás. Csakhogy az összeszorultságban a hagyományosság szertartásossággá, az erőteljes föllépés tudákos kérkedéssé és a tágabb szemhatár föllengzős nagyrahatóssággá torzul. Hogy itt is művészeti analógiával éljünk: ha a szabadmultú teljes parasztfalvak a középkori fametszethez hasonlíthatók, akkor a kiváltságos kisfalvak Pekáry rajzainak a megfelelői.
Az aprófalunak legreménységesebb változata a városhoz közeleső és ahhoz szerveződő kisfalu. Ilyeneknek egész sora van Szombathely mellett, van néhány Baja mellett, néhány Miskolc mellett s a legtöbb város árnyékában meghúzódik egy-kettő. Vegyük példának Szombathelyet egész sor kisfalujával. A jó közlekedés révén szinte olyan összekapcsolódás alakult ki Szombathely és e kisfalvak közt, mint a tanyák és városuk közt. Egyszerűbb szükségleti cikkekért is bejárnak a városba, a gyerekek mindennap beutaznak az iskolába, viszont a városbeliek gyakran rándulnak ki e kies szép kisfalvakba. Az összeköttetés mintegy varázslat kiemelte tehetetlenségéből e kisfalvakat és olyan mozgást, fejlődést indított meg bennük, amilyenre magukban véve képtelenek lettek volna. Igy még a nagyobb falvaknál is kedvezőbb helyzetbe kerültek. Ami egy teljes falunak helyben tökéletlenül és hiányosan van meg, az e kisfalu lakójának a város révén tökéletesen és hiánytalanul áll rendelkezésére. A városba kell menni érte, igaz, de éppen olyannak tetszik ez, mintahogy a tanyai városba megy mindenért, amit a tanyán nem kaphat meg. S ez még több, mint amiért a kisfalubelinek a városba kell utazni.
E derült faluarcnak éppen az ellenkezője a magábaroskadt, világtól elzárt és az élettel is szembeforduló kisfalu. Kemse képében rendelkezésünkre áll az ilyesféle kisfalunak szinte klasszikus teljességű és gazdagságú szociográfiája tíz fiatal kutató munkája révén. A falu kóros állapotának vizsgálata közben ezerféleképpen visszatérnek arra, hogy a teljes bezártság, magárahagyatottság és minden lehetőség tökéletes hiánya az, ami megakasztotta Kemsén az életet. Valóban ezek a jegyek, azonban ahogy ők ezt a nagybirtok körülvevő falának az ellenállásában vélik egyetemlegesen megtalálni, úgy mi bízvást gyanakodhatunk magának a falunak a méreteire és társadalmi helyzetének önönmagában is teljesen életakasztó zártságára. Természetesen a nagybirtoknak is meg volt a maga szerepe nem is egyféle hatás formájában, azonban van ezenfelül egy egyetemes nagy ok: s ez a kisfalu megváltozhatatlan zártsága. S ha nincs mód arra, hogy az ilyen kisfalvak fojtogató keretei akár a közlekedés útjaival, akár a falu szervezeti betagolásával megszűnjenek, nagyon fenyegető, hogy minden kisfaluban hasonló sors következik be. A születések elmaradásában és a városbaözönlésben már így is az ilyen halálraítélt kisfalvak vezetnek, pedig ezeket mi minden kötötte s mi minden alól kellett egy-egy kisfalusinak fölszabadítani magát, hogy akár a gyermek megtagadásával forduljon szembe a kötelezőnek ismert törvényekkel, akár a falu elhagyásával, minden őse szülő és temetőhelyének az elfelejtésével próbáljon könnyíteni sorsán.