A falusiak társadalmi problémája ugyanolyan önkényes egyszerüsítésnek és torzításnak esett áldozatul, mint, magának a falunak az ügye. Falusiak címén nemcsak a közvélemény, hanem a tudományos vizsgálódás is általában parasztokat, vagy legjobb esetben mezőgazdákat vesz szemügyre, legföljebb ha faluvezetők címén foglalkozik nem paraszt falusiakkal. Holott a falusiak nemcsak parasztok s nemcsak mezőgazdák, hanem mindenféle egyéb foglalkozású és társadalmi helyzetű emberek, akik közt a faluba való tartozás valóban teremt bizonyos hasonlóságot. Tehát ha valóban a falusiaknak, mint egy területileg összekötött csoportba tartozó embereknek a kérdése a fontos, úgy tévedésre vezet minden olyan egyszerűsítés, amely egy bizonyos foglalkozást vagy osztályt tesz meg a falu képviselőjének. Ha az a kérdés, hogy mit jelent falusinak lenni, akkor nemhogy az lenne a helyes eljárás, hogy a falut reprezentáltatjuk egy összetevőjével, hanem éppen az szükséges, hogy különböző foglalkozású, más-más osztályba tartozók arculatán mérjük le, mit jelent a faluban való élés, illetve a falu területi csoportjához való tartozás.
Ez az indokolatlan egyszerűsítés idézte elő azt, hogy falusi jellemvonásokképpen vagy parasztoknak, vagy általánosabban mezőgazdáknak a jegyeit kapja az ember, s falusi jellemvonásokként olyan ismérvek szerepelnek, amik különlegesen paraszt vagy mezőgazda tünetek, holott nyilvánvalóan lenni kell különös falusi karakternek, vagy legalább is a falusi társadalmi helyzet jellemző arculatának.
A másik eleve kiküszöbölendő tévedés a falu természeti szemlélete. Még a legkitűnőbb társadalomkutatók is a falusi élet legalapvetőbb jellemvonásának a természethez való kötöttséget tartják, holott, ha valóban természetközel helyzetben él is a falu, mégis a társadalomnak egy része, amelyet döntően alakít részint saját belső társadalmi élete, részint más társadalmi csoportokhoz való viszonya.
Azok a jellemzések ilyenformán, amiket a falusiak jellemzéseképpen kapunk, nem egyebek, mint a falu természetfronti helyzetéből következő paraszt vagy mezőgazda jellemvonások. Szóval olyannak kell ilyen jellemzés után látnunk a falut, amilyen lenne egy mezőgazda vagy paraszt, ha csak a természet lenne rá hatással, s nem társadalmi helyzete is. Pedig a falu nemcsak mezőgazdákból áll és nemcsak a természet frontján áll harcban. Nagyon ki kell tehát szélesítenünk a falusiak társadalmi jellegére irányuló tájékozódásunkat. A szokásos, agrár természetfronti helyzetből eredő meghatározottságok csak az egyik, s még nem is a nagyobb része a falusiak jellegének, mert a természeti hatással kapcsolatban is mást fogunk találni parasztok, birtokos urak, birtokos gazdák és földtelen munkások esetében. Ezen kívül pedig igen nagy része van a »falusi jellem« kialakulásában a falusi társadalom kicsinységéből, zártságából és egymásra utaltságából összetevődő belső társadalmi viszonyainak, s végül a falusi jellemvonások leglényegesebb alakítója a falu külső társadalmi helyzete, szóval, az egész társadalomba való beilleszkedése, vagy közelebbről a városhoz való viszonya. Igy az általánosan felsorakoztatott egy csoportba tartozó jellemvonások helyett a falusi társadalmi helyzet jellemzőit három csoportban sorolhatjuk föl. Azokat, amelyek a vidéki helyzetből következnek, azokat, amelyek a falu belső társadalmi viszonyaiból folynak, s végül azokat, amelyek a természetközelségből erednek.
A vidéki helyzet nem a falu különlegessége. Vidék a szállás is, tehát e vonatkozásban ez a két települési, illetve társadalmi forma egyféle meghatározottságot és a beléjetartozónak hasonló jellegét jelenti. Hasonlóan közös a két vidéki terület természetközelsége, illetve a természethez való viszonya. Ellenben gyökeresen megkülönbözteti őket egymástól belső szerkezetük, illetve az, hogy a falu egymásrautalt emberek kis csoportja, a szállás pedig magános kis egység, tehát élete egészen más, közvetlen társadalmi hatások közt folyik, mint a falué. Mindakét vidéki terület eltér azonban, ha nem is egyformán, de egyazon mértékben a városok világától, ám éppenazért, mert társadalmi helyzetük nem egyformán különbözik a városétól, sem együttesen, sem külön-külön nem jellemezhetők úgy, mint a városnak az ellentétei. Ellentétei a városnak, azonban ellentettségük sajátos és eltérő viszonyaiknak megfelelően lényegesen különböző. A helyes jellemzés érdekében ezt a félreértést is el kell oszlatni. Van ugyan egységesen jellemezhető vidéki környezet és vidéki jellem, ahogy a rurális szociológia megfogalmazza, azonban ez nem egyenlő a falusi helyzettel és falusi karakterrel.
A vidéki helyzet egyszerűen szólva a várostól való távolságot illetve kívülesést jelenti. Sajátosabb társadalmi értelemben pedig nem mást, mint a társadalom központi, intenzív és erősebb sodrú életet jelentő terén való kívülesést, tehát extenzívebb, hátramaradottabb és e különbségnek megfelelően mégis a várossal összefüggő társadalmi életet.
Ez a sajátságos társadalmi helyzet, ha végtelen változatait, különbségét, kiegészülését és egyoldalúságát néhány jellemvonásba akarjuk süríteni, megközelítően három jellegzetes vonással írható körül. Elsősorban és alapvetően jellemző maga a kívülesés, amely mint helyzet egy kétoldalú viszonynak a kedvezőtlenebb oldalát jelenti. Mint magatartás pedig ennek a helyzetnek valamilyen arculattal való vállalását. S ez az arculat lehet fölényes, amely vagy megragadja e viszonynak azokat az elemeit, amelyek alkalmasak a mérleg átbillentésére, vagy legalább is igényt fejez ki erre a visszafordításra, aszerint, hogy milyen az alany, amely ilyen helyzetben él. Mint tudat pedig a kívülesésnek a tudatos szemléletét jelenti, ami újra a kialakító alanyától függően lehet alázatos sőt magatudatlan belenyugvás, vagy heves ellenkezés és appellálás s minden, ami e kettő közé esik.
A másik jellemzője a vidéki helyzetnek az elmaradottság. Azt jelenti ez, hogy minden előbb történik a városban, s az is, ami a vidéken történik előbb, illetve egyáltalán csak ott történik, az is a városhoz mérten jut jelentőséghez. Hamarabb jelenik meg az ujság, hamarabb érkeznek a hírek a városban és onnan indul ki a legtöbb kezdeményezés, s legfőkép ott alakulnak ki az árak. Az eső vagy a jégverés a vidék eseménye, azonban ez is a városi piac árjegyzésein, hírein és állásfoglalásán keresztül válik társadalmi üggyé. És mindenekfölött: a polgári társadalom életének nagyon sok, mondhatni összes nagy eseményei csak a városban történnek, tehát ezekben szükségképpen csak másodsorban, s csak követőként, vagy átvevőként részesülhet a vidék. Ez a másodrendű és hátramaradásra kényszerült állapot most már vagy a hátramaradásnak az igenlő elfogadását, vagy az elmaradás ellen küzdő igyekezetet alakítja ki egyformán sajátos vidéki magatartásként. A városközel falu sietve követ és igyekszik semmiből ki nem maradni, viszont az istenhátamögötti falu alig tehetvén mást, elvet formál az elmaradásból, vagy az orvosolhatatlan és konzervatív elvvé sem szépíthető elmaradottság terhe alatt sorvad és végül elpusztul.
Harmadik jellemzője a vidéki helyzetnek a városhoz való kötöttség. Kiesett és elmaradt a vidék, de kötött a városhoz. Nemcsak kedvezőtlen viszonyban van tehát a vidék, hanem meg sem szüntethető ez a viszony, legföljebb föloldható. Ám a városhoz kötöttség vidéki helyzete legtöbbször azt a formát ölti, hogy éppencsak fennáll az összekötöttség, s ez a legaránytalanabb kétoldalúság. Csak ritkábban erős és sokoldalú az összekötöttség, s ebben az arányban csökken a vidék kiesettsége és hátramaradása. A városhozkötöttség, mint magatartás éppen azt az állásfoglalást jelenti, hogy a városhozkötöttségnek milyen mértékét vállalja, akarja, vagy igényli a vidéki, vagy éppen szabadulni akar az egész összetartozásból. A vidéki úr úgy kötött a városhoz, hogy a városi élet területenkívüliségét viszi a faluba, tehát városhozkötöttsége szabadság, amely a város felé nyílik. Viszont a vidéki paraszt, akár gazda, akár zsellér, úgy kötött a városhoz, hogy abban ellenséges világot lát és az elérhetetlent megillető ellenséges érzülettel van iránta, s minden magatartása ennek megfelelő.
Mindezt sommásan kifejezi a szó közkeletű értelme: vidéki. Ebben minden benne van, amit most részletesen elemeztünk. Külső ember a társadalomban, aki nincs benne mindabban, amiben a teljes életet élő benne van, elmaradt, aki csak másodlagosan vesz részt mindabban, ami a társadalom fórumain történik és mégis városhoz tartozó ember, mert a város hatása alatt áll, vagy maga is bele akar kapcsolódni a város életébe. A falusi ez a fajta vidéki, azonban az ő társadalmi helyzetét nemcsak a városhoz való távolság, hanem egy kis közösségnek a belső törvényei is alakítják. S a falusi kis csoportnak a belső viszonylatai nem kevésbbé éles vonásokat rajzolnak a falusi ember arculatára, mint a vidéki helyzet, amiben a falu akarva nem akarva benne él.
A falu olyan kicsi és benne oly sűrűn és sokoldalúan érintkeznek az emberek, hogy az egymáshoz való távolság a legkisebb, ami csak társadalomban lehetséges. A falunak ilyen természete tűnik elsősorban mindazoknak a társadalomkutatóknak a szemébe, akik a falut az igazi közösségnek tekintik. Ez a közelség és ez a közösségi egybetartozás olyan sajátossá teszi az emberek magatartását, hogy ez a meghatározottság, mint éles és tárgyiasult jellemvonás tűnik szembe.
A falusi társadalom ökonómiájában nem nagyszámú és könnyen áttekinthető szerepek alakulnak ki, s minden falusi egy-egy ilyen kötelező szerepnek a viselője. Tehát az egyén személyisége sem a szerep kialakításában, sem ennek a betöltésében nem érvényesül szabadon, hanem mint típus kénytelen az áttekinthető kis közösség ellenőrzéséhez igazodni. Minden falusi egy-egy szerepnek a tipikus megtestesítője, s ennek a típusnak a törvényei nagyon részletesen előírják mindenkinek a magatartását. Ez a tipizálódás különösen és jellegzetesen így alakult ki a rendi faluban, ahol szinte megváltoztathatatlan hagyomány lett belőle. Elpolgárosodott, vagy éppen polgári elvek szerint keletkezett faluban ez a szereposztás már nem ilyen határozott és kötelező, azonban éppen azért, mert az ilyen falvak is áttekinthető kis közösségek, efféle törvényszerűség ezekben is érvényesül és itt is tipikus különállás jellemzi a társadalom minden tagját. Szóval általában minden faluban olyan típusokban jelenik meg az egyén, amelyek azért is mert típusok, azért is, mert éppen olyan típusok különösen jellemzőek a falura.
A falu szűk és szoros társadalmi keretei között az emberek sokkal közvetlenebb viszonyokba kerülnek egymással, mint városban. Tehát tipikus emberek, de minden alkalommal közvetlen és bensőséges viszonyba kerülnek egymással. A falusi ember bizalmatlanságáról szóló megállapítások végeredményben igazak, azonban ezek éppenséggel nem azt jelentik, hogy a falusi kimért és tartózkodó, hanem csak azt, hogy ismeretlennel, falun kívülivel szemben viselkedik így. Nyilvánvalóan annak a következménye ez, hogy mivel természete szerint közvetlen viszonyba kerül, különös óvatosságot érez szükségesnek, amikor ismeretlennel áll szemben. Egymásközt lehet közvetlen a viszony, hiszen vagy egyénileg is ismer mindenkit, vagy ismeri a típust, s nincs kitéve meglepetésnek, hogy az miképpen reagál. Idegen falusiak azért tudnak a legközvetlenebb és legbizalmasabb viszonyba kerülni néhány szó után, mert ugyanolyan típust találnak szembe magukkal, amilyet a saját falujukból ismernek, tehát nem kell meglepetéstől félniök. Viszont ez a közvetlenség idegennel, vagy városival szemben is rögtön megnyilatkozik, mihelyt vagy egy már ismert típussal, vagy egy hosszabb-rövidebb bizalmatlankodás után kiismert egyénnel áll szemben a falusi. A falusi értelmiségi éppúgy bizalmasabb a szállodaportással, sofőrrel, kalauzzal szemben, mint ahogy a falusi paraszt a rendőrrel vagy a kereskedővel.
Szintén a falusi közösség kisebb méretének és összeterelő hatásának a következménye, hogy a falusi nem ismeri a különlegesen elhatárolt és megszabott viszonyokat. Ő teljesen, totálisan lép bele minden viszonyba, s akármiről van szó, egész személyiségével részt vesz benne, tehát alig tudja megérteni a városiaknak azt a tulajdonságát, hogy mindig mértékkel és mindig céltudattal közlekednek egymással. A falusi gazda megvendégeli a gépügynököt, s a falusi értelmiségi is legalább leülteti és itallal kínálja a könyvügynököt. Falusi társadalomban nincsen kikülönített kereskedelmi, vagy barátsági, vagy akármiféle viszony. Teljes és közvetlen viszonyok vannak, amelyekből csak a végén derül ki a különös cél, ami esetenként mégis jelen van. Nemcsak a lakodalmi meghívás kezdődik úgy, hogy »milyen jó idő van ma«, vagy »na mit csinálnak szomszéduramék?«, hanem az üzleti bevásárlás is hasonló kezdésekkel indul, s falusi urak, vagy értelmiségiek minden hivatalos, vagy üzleti érintkezése is ehhez hasonló.
A falusi társadalom méreteinek a következménye még két nagyon jellemző falusi karaktervonás. A falu világa zárt, amelyen belül mindenkinek meg van a részletes tájékozottsága, s ami kívül esik rajta, az csak bizonyos kritikával és körülményességgel kaphat szerepet a falusiak gondolkozásában, vagy magatartásában. Zárt világ a falué, s ez a falusi szemléletnek jellegzetes határoltságát formálta ki. A végtelenség, kötetlenség és szabad mozgalmasság minden formában távol esik a falusiaktól, mintha mindent a falusi szemhatárhoz mérnének, akár benne állanak éppen, akár időlegesen kiléptek belőle. Különösen föltűnő ez a határoltság és kötöttség a falusi parasztok és urak szemléletében, ízlésében és gondolkozásában, de hovatovább kialakul a falusi értelmiségiben, polgárban vagy munkásban is. Mindent hozzámérni az ismert és biztos határokhoz, s nem tévedni soha bizonytalan végtelenségekbe, vagy kötetlenségekbe, ez éppúgy jelent földhözragadt tehetetlenséget és szűkfejűséget, mint állandó biztonságot és fölényes rátartiságot, aszerint milyen egyéni hajlam, de méginkább milyen társadalmi helyzet tükrözi a falu zártságát és szűkszemhatárát.
A kis falusi csoport egyrészt azért, mert maga már erejénél és méreteinél fogva sem teremtheti meg azokat a civilizációs eszközöket és berendezéseket, amelyek a városban magától értetődőnek, másrészt azért mert a városhoz való kisebb, vagy nagyobb távolsága megakadályozza abban, hogy nyomban és korlátlanul átvegye ezeket, meglehetősen avatatlan a magasabb fokon civilizált élet technikájában. Illetve nem úgy viszonylik ezekhez, mint a városi. A városinak magától értetődő az ilyesmire való igény, s magától értetődő az a munkamegosztás, amely megteremti ezeket a javakat. Falusinak ellenben sokkal kisebb a kényelmességi igénye, minden ilyen célt szolgáló dolog valamiféle ujságot és idegenséget jelent, s amikor már kialakult is az efféle szükséglet, a kielégítésben akkor is bizonyos alakító öntevékenységet érez helyénvalónak inkább, mint az egyszerű megszerzést. Ez nemcsak parasztoknál van így, hanem nagyon hasonlóan úri rendűeknél is. Falusi nem úgy építtet házat, mint a városi, hogy átveszi az építőmestertől és beköltözik, hanem minden mozzanatánál jelen van és belefolyik a munkába, s amit csak lehet vagy maga csinál meg, vagy a maga ízlését érvényesíti a megcsináltatásban. Viszont ha egy falu, vagy egy-egy falusi fölengedett már ebben az ellenállásban, akkor nagyon is szenvedi a falusi élet kényelmetlenségét, s a kényelem javainak hiányát, vagy nehéz megszerezhetőségét. S ebben tökéletesen közös a falusi értelmiségi a városból hazakerült cselédlánnyal, vagy a szívében elvárosiasodott gazdalánnyal. A városbaözönlésnek nagyon közvetlen tényezője ez a különös falusi helyzet.
A természet közvetlen hatása csak ezeken a társadalmi tényezőkön keresztül éri a falusiakat. Valóban természetfronton él a falu, azonban nem mint elvont emberi arc néz szembe a természettel, hanem mint különös falusi társadalom, illetve minden falusi, mint a falu társadalmának bizonyos helyzetű tagja. Éppenezért a természetközelségnek a hatása távolról sem egyformán és egyértelműen meghatározó a különböző falusiakra. Ugyanaz a természeti hatás éppen ellenkező karaktert alakíthat ki a falusi parasztban, mint a falusi úrban. Tehát távolról sem olyan egyértelmű és eleve meghatározó erejű a természetnek a hatalma a falusiakon, mint ahogy a közkeletű falumagyarázat véli, még a legkitűnőbb szociológusok részéről is. Valóban megvan az a klasszikus hármas természethatás, amit minden falukutatás kötelezően fölsorakoztat: az élet állandósága és földhözkötöttsége, az élettempó naptári meghatározottsága, és a természetharcokban kialakuló hősies keménység. Ez a háromirányú természeti hatás valóban egyértelműen alakítaná ki a falusi jellemet, ha minden falusi egyforma közel lenne a természethez és a társadalomban való helye is egyforma lenne. Mivel azonban sem a természethez való viszony, sem a társadalomban való hely nem egyforma, hanem nagyon is jellemző és határozott különbségeket mutat, a természeti hatás is nagyon különböző jellegként rajzolódik a falusi arcra.
A háromirányúvá egyszerűsíthető természeti hatás azonban kétségtelenül fennáll. A természet élete állandó, s a hozzákötött ember, vagy társadalom ebbe az állandóságba ágyazódik bele. A falusi élet nem ismeri a gyakori változásokat, s ha mégis változik, az nagyon hosszú időn keresztül megy végbe. Századok óta nagy állandóságot mutat a falu, s most is igen körülményes a változása, azonban most éppen nagyon is változik. A természet ugyanaz körülötte, s hatása miatt további századokig folyhatna a falu változatlan élete, azonban olyan társadalmi hatások érték a falut, amik közbe ékelődtek, s most már a természet hatása sem tudja állandóságában megtartani.
A falu legfőbb élettörvénye a kalendárium, mondja Wiese, s igaza ezzel sem több, mint avval, hogy a természetszabta állandóságot ítéli a falu másik nagy élettörvényének. A természet évszakonként való nagy és megzavarhatatlan változása, valóban kialakította a lassú és nagy hullámokban változó falusi élettempót. S ez alól nem kivétel a nem földművelő sem, mert a falusi élet évszakokra tagozódó beosztása őket is éppúgy hatalma alatt tartja. De akár földművelőt, akár nem földművelőt az évszakok változása is éppúgy érint, mint a természet egyéb hatása. Érvényesül, s törvényt szab a falu életének, ám ez a falusi élettempó nagyon különböző karaktert jelent a különböző falusi társadalmi osztályokban.
A természettel való állandó küzdelem valóban kemény és hősies embert nevel. Ez a keménység és hallatlan kitartás minden falusinak sajátja, de különösen tulajdonsága a falusi parasztnak, vagy egyáltalán mezőgazdának. Csakhogy ez a hősiesség nem olyan egyértelmű nagyszerűség, mint városi hangoztatói hiszik. Maga a természettel való harc sem igazi harc, ha paraszt folytatja, hanem inkább alázatos tűrés a természettel szemben, igaz, ez is elég jó iskola a keménységre és hősiességre. Tehát alázatosság ez, s ha ez hősiesség, akkor az alázatosságnak a hősiessége. Itt a magyarázata annak, hogy Passarge, a falusi környezet és jellem klasszikus elemzője kétféle falusi jelleget különböztet meg: a fellah típust, a szolgát, alázatost, fatalistát stb., s az antiszárt típust, a harcos, kötekedő, elégedetlenkedő és mindig harcrakész embert. Erre a kétfajta hősiességű falusi jellemre rendre rá fogunk ismerni azokban a falusi típusokban, amelyeket társadalmi helyzet szerint veszünk alaposabban szemügyre.
Ez tehát a falusi élethelyzet és ez a jellemző falusi magatartás. Jegyeit több-kevesebb körülírással számbevettük, s mégis határozott emberarc nem alakult ki előttünk. Nem, mert ilyen nincs. Van falusi környezet és van falusi helyzet, azonban a falusi jellem az egyes falusi társadalmi osztályokat képviselő típusokban ölt többé-kevésbbé különböző testet. Határozott arc a falusi gazdáé, falusi értelmiségié és a falusi úré, de a falusi emberé olyan elvontság, amelyet még jellemezni sem lehet határozott vonásokkal, legfeljebb nagyon összefutó és bizonytalan színfoltokkal.