Az örök falu nem a falu valóságának a tükrözése, hanem városi elmék vágyálma. Abból a vágyból született, hogy vajha a falu természetinek vélt világa ne esne soha változás alá, s örökké megmaradna a változó társadalom és kultúra megingathatatlan fundamentumának. Olyan társadalom lenne, kívánja a kegyes politikai szándék, amely soha nem változik, hanem anyag és ember termelő szerepét változás nélkül teljesíti, akárhogy is változik a városok társadalma, s olyan kultúra lenne, óhajtja a széplélek, amelyet nem érint a kultúrák változása és válsága, hanem mint természeti tenyészet, örökké azonos pompában virulna.
Hogy e vágyak teljesülhessenek, az örök falu csupa olyan tulajdonságokkal ruháztatik föl, ami megfelel a kívánságnak, de nem egyezik a falu valóságos létével. Az örök falu természeti világ, ahol az emberek annyira kiegyensúlyozott társadalmi szerepben élnek, hogy a társadalom nem is számít, hanem csak a természet létezik, amely egyfelől magához köti és formálja az embert, másfelől pedig harcban áll vele az ember, s ez a harc idillikus szép rendben folyik esztendőről-esztendőre. Az örök falu a parasztok hazája, tehát olyan embereké, akik eleve elrendelten ilyen világnak a fiai, s életük a földhöz kötött, de avval hősiesen küzdő nagyszerű emberélet. Az örök falu öntörvényű világ, amely tájával és embereivel együtt kívül maradt az emberek változatos társadalmi harcain, s azért olyan, amilyen, mert a természet és maguk a faluban élők így alakították ki, s benne szabad és önálló minden ember. Végül pedig a falu szükségképen van, s mert örök, az idők végezetéig lenni is fog.
Könnyű volna az örök falunak emez ismérveit egymással kibékíthetetlen ellenmondásba állítani, s ezzel is bizonyítani, hogy csak álom ez, amelyben minden lehetséges. Milyen világ az ahol a társadalom felé béke áll fönn, a természet felé pedig harc folyik? Amikor a társadalom eddigi története csak azt mutatja, hogy a társadalmi béke eddig mindig egy volt a természettel való békével, s a természet frontján csak ott volt igazi harc, ahol a társadalom is harci terület volt. A természettel csak a polgári kapitalizmus kezdett igazi harcot, s ez a hatalom ugyanilyen küzdőkedvet mutatott a társadalom felé is. Viszont a társadalmi békének ideig való fenntartását csak a parasztok produkálták eddig, s ez a béke náluk a természettel kötött béke is volt. A paraszt nem áll harcban a természettel, mintahogy valóban a társadalommal sem áll harcban, hanem azonos alázattal és béketűréssel viseli a társadalom és a természet hatalmainak az uralmát. Igen a végső megoldás valóban az, hogy társadalmi béke és harc a természettel, azonban ezt nem a falu csinálta meg, hanem talán egy valószínűtlenül távoli jövőbeli társadalom fogja megcsinálni. Vagy: miért van szükségképen a falu, s mért lesz örökké, amikor parasztok hazája? Hiszen parasztok voltak, vannak, de bizonyos-e, hogy lesznek is örökké, amikor éppen most minden szándékuk, hogy mint ilyenek ne legyenek többé?
Sokkal célravezetőbb azonban, ha nem az álomkép egyes jegyeit állítjuk szembe egymással, hanem az örök falu eszméjét a falu történeti és társadalmi valóságával.
Kezdődik ott az eltévedés, amikor a falu természeti világnak állíttatik. Mért lenne természeti világ, amikor létét és változatait nagyon is különös társadalmi viszonyok teremtették meg. A római jogú társadalomnak nem volt faluja, s a polgári társadalom sem csinált falut, legföljebb megtűri és fölhasználja azt a falut, amelyet örökölt. S legfőképpen hogy lehetne természeti világ, amikor éppen napjainkban olyan nagyon is társadalmi megnyilvánulásai vannak, mint az egyke és a városba özönlés? Hogy a falu van vagy nincs, azt semmiféle természeti törvény nem írja elő, még csak az a táj sem, amelyen éppen falu áll. Az sem azt szabja természeti törvénynek, hogy itt falu legyen, hanem csak engedi, hogy itt falu lehet, ha okosabbat nem tudnak csinálni az emberek. S vannak tájak, ahol okosabbat tudtak csinálni. Nomád társadalmak mindenféle mozgó szállásokon éltek, s ők ki nem találták volna a falut, noha állattenyésztést abban is lehet folytatni. Vagy az amerikai és ausztráliai földművelők csinálhattak volna falvakat, hiszen őshazájukban láttak ilyeneket, ők azonban farmokat alapítottak.
Tetézi az álom és a valóság szembenállását az az elképzelés, hogy a falu a parasztság hazája. Nem így van, mert van falu, amelyben nem parasztok laknak, s még fordítva is: vannak parasztok falun kívül is. S akkor sem kisebb a tévedés, illetve torzítás, hogy a mezőgazdasággal azonosítjuk a falut. Vannak faluk mezőgazdaság nélkül és vannak mezőgazdák falun kívül. A parasztság, mezőgazdaság és a falu összekapcsolása egy különleges történeti korszak műve s e három tényező egymáshoz való viszonyában semilyen vonatkozásában nincsen sem természeti, sem társadalmi szükségszerűség.
Az örök falu elképzelése tehát sajáttörvényű fantáziakép, mert nem ez a falu és a falu nem örök.
A falu történeti, társadalmi képződmény, melynek mai, illetve még ma is élő és hozzátehetjük, egyre kevésbé jól funkcionáló formája a rendi társadalom műve, s ez a falu csak nagyon általánosan tekintve hasonlít az örök falu eszményképéhez. A valóságos falu őstermelő, vagy nem őstermelő, de mindenképen bizonyos helyhez kötött termelést folytatók kis tömörülése, amely határozott szereppel tagolódik a társadalom egészébe, s akár van autonóm különállása, akár nincsen, városok központi vezetésének a követője, ha nem alárendeltje.
És mert történeti, társadalmi képződmény a falu, semmi garancia nincsen arra, hogy akár ilyen formában, akár többé-kevésbbé változott alakban örökké fenn fog maradni. Ahogy társadalmi tényezőkön múlott, hogy kialakult e, úgy társadalmi tényezők szabják meg további életét, ott is, ahol kialakult. Az a falu, ami legjobban hasonlít az örök falu eszméjéhez, az a rendi társadalomnak a faluja, s a mai falu már nagyon is különbözik ettől a világtól. S ha mindaz, ami menekülésre késztető tűrhetetlenség érzéseképen él a falusiakban, csak részben is társadalmi erővé tud válni, akkor nagyon problematikus a falunak a végtelenségig való fönnmaradása. De tegyük föl, hogy fönnmarad valamilyen formában, ami egyidőre föltétlenül így lesz, akkor is nem fog úgy átalakulni, hogy a klasszikus falu-elképzelésből szinte hírmondó sem marad? Ha fönnmarad még jóidőre a falu, akkor kiszámíthatóan bekövetkezik, hogy egyre erősebben hozzákapcsolódik a városokhoz, tehát láthatóan is társadalmi területté alakul. Természetfronti helyzete szinte teljesen eltűnik és éppen olyan emberi és társadalmi területté alakul, mint a város és természethez való viszonya is éppen olyan lesz. Illetve ami különbség fennmarad, az nem kategórikus különbség, hanem valamilyen fokozati különbség lesz, amely csak fokozza a falu társadalmi szereplését, nem máskép, mint egy területi osztályharc formájában.
Mi akkor örök a faluból? Maga a falu, mint a falut összetevő tényezőknek ma szemlélhető együttese, semmiesetre sem örök. Mind az őstermelés, mind a parasztság, mind ezeknek, mint termelőknek a helyhezkötött élete nem örökkévaló. Nem föltétlen szükségszerűség, hanem olyan kapcsolat, amely társadalmi tényezőkön fordul meg. De még a falu összetevő elemeinek a léte sem örök. Maga a parasztság nem örökkévaló emberfajta, vagy társadalmi forma, hanem társadalmi viszonyoktól függő esetlegesség, s többek közt a polgári társadalomnak sem szükségszerű tartozéka. Nem örökkévaló viszony az, hogy a helyhezkötött javak termelőinek az élete hozzá legyen kötve a termelőhelyhez. A termelés szükségszerűen hozzá van kötve a helyhez, mert búzát termelni csak szántóföldön lehet és szenet bányászni csak széntermőhelyen lehet, azonban a termelőnek nem kell szükségképpen ott is lakni és élni a termelőhelyen. Olyan bányatelep, amelynek a munkásait városból viszi ki a vonat, nemcsak elképzelhető, hanem van is, olyan szántóföld, amelynek a művelője városban lakik és onnan jár ki munkára, szintén nemcsak elképzelhető, hanem a magyar tanyák esetében létező megoldás is. Mindazokból a tényezőkből tehát, amelyek a falut összeteszik, semmi más, mint bizonyos termelési munkának a helyhezkötöttsége szükségszerű, tehát örökkévaló. Ezen kívül, minden faluelem társadalmi viszonylat, amely társadalmi formák változásával együtt változik s nyilt kérdés, hogy átalakul-e, gyökeresen átalakul-e, vagy éppenséggel megszűnik.
Az a falukérdés tehát, amit ma tudomány és politika egyformán fölvet, helyesen föltéve nem foglalhat magában egyebet, mint a város és a vidék egymáshoz való szervezeti viszonyát és a kettő közt való közlekedésnek a problémáját. Ez a két kérdés alkalmas csak arra, hogy a sajátszerű faluprobléma helyes világításba kerüljön, olyképpen, hogy megváltoztathatatlannak csak bizonyos termelésnek a helyhezkötöttségét fogadja el, s az összes többi faluviszonylatokat egy széleskörű társadalmi vizsgálat és akár a leggyökeresebb társadalompolitika anyagává teszi. Ilyképpen formailag nagyon megegyszerűsödik az egész falukérdés, ám lényegében ezáltal válik helyessé és mélységesen komollyá. Ilyen kérdésföltevés mellett, nem lesz érthetetlen a városbaözönlés és a falusi születési sztrájk, s egyáltalán a falu válsága, hanem olyan tünetté minősül, amelynek a társadalmi okai kikutathatók, s mindenféle biológiai, vagy metafizikai okok helyett a valóságos előidéző okok válhatnak nyilvánvalókká.
Az a falukérdés, amely egysummában a parasztságnak, mezőgazdaságnak és a falunak az összes gondjait veti föl, az ilyen egységben álprobléma. Megvan a parasztságnak, a mezőgazdaságnak és a falunak a külön problémája, melyek a saját útjukon és a saját föltételeikhez képest vizsgálhatók s oldhatók meg, azonban együttességük olyan történeti és társadalmi esetlegesség, amely most éppen nagyjában megvan, azonban egy végső megoldásban már nem is lesz meg. Ha egy totális mezőgazdaság-parasztság-falu probléma szerepel falukérdésként, amögött nem más, mint az öröknek mondott, de valójában rendi falunak az elképzelése áll, tehát megoldásként mást nem, csak a rendi falu visszaalakításának a követelményét eredményezheti.