A magyar falukatatás, melynek módja van látni mezőgazdasági termelést falun kívül és falut mezőgazdasági termelés nélkül, könnyen eljuthat oda, hogy nem a mezőgazdaság viszonyaiban keresi a falu lényegét, hanem másfajta termelési kötöttségekben és gazdasági tényezőkön kívül társadalmi tényezőkben. Ezzel a tanulsággal azonban nem juthatunk tovább, minthogy körülírhatunk egy olyan falufogalmat, amely helyesbítette ugyan a mezőgazdaság túlbecsült falualakító hatását, azonban a falu konkrét társadalmi valóságához még így sem jutottunk el.
Ismét a magyar kutató különleges adattára teszi lehetővé, hogy amit meg kellett tenni a falu és a mezőgazdaság viszonyában a falu tisztábban látása érdekében, ugyanazt megtegye a falu és a parasztság viszonyában. Magyar földön vannak mindenféle változatú parasztfalvak, vannak falvak parasztság nélkül, és vannak parasztok falun kívül. Ha tehát valahol támadhat olyan kérdés, hogy talán nem is vág mindenben egybe a falu és a parasztság, úgy elsősorban a magyar falukutató áll ilyen helyen, s mondhatja ki elsősorban ezt a kételkedést.
Mi láthatjuk azt, hogy milyen a parasztság a faluban, és pedig a különféle falutipusokban végtelen változatokban, s láthatjuk azt, hogy milyen falun kívül a tanyás mezővárosokban, lehetetlen tehát meg ne látnunk, hogy egészen különálló törvényeknek van alávetve a parasztság és a falu, s ha egymással való kapcsolatuk nagyon is jellemző, de nem föltétlenül szükségszerű. Tehát nem jellemezhető általános érvénnyel egyik a másikkal. A falu nem egyszerűen parasztok települése és a parasztok nem egyszerűen falusi földművelők. Ami a kettőt összekapcsolja, az nem más, mint hasonló kiszorultság és uralom alatti helyzet, azonban csak hasonló ez is, mert máselvű alárendeltség jellemzi a falut és más a parasztságot, s különösen más az útja úgy a falu, mint a parasztság »fölszabadulásának.« Az is igaz, hogy a falu növeli és konzerválja a paraszti alávetettséget és a falu magában véve is parasztosítja a benne élőt, s az is igaz, hogy a falu városiasítása elősegíti a parasztság polgárosodását és viszont, azonban a falu városiasítása nem oldja meg tökéletesen a parasztság fölszabadulását, és a parasztság polgárosodása nem valósítja meg tökéletesen a falu fölszabadítását.
Ami összekapcsolja a falu és a parasztság sorsát, az nem más, mint egy társadalmi rendszer, nevezetesen a rendi társadalom rendje. A rendi társadalom formálta meg a parasztságot, s ez teremtette meg azt a falut is, amely a parasztságnak a hazája és sorsának részben osztályosa, részben biztosítója. Abban a pillanatban azonban, amikor a rendi társadalom a polgári társadalomnak adta át a helyet, a parasztság és a falu közt megszakadt ez a sorsközösség és külön utakon halad a parasztság polgárosodása és a falvak városiasodása, vagy ahol az ilyen fejlődés lehetetlen, a parasztság pusztulása és a falu elnéptelenedése.
S a magyar kutatónak itt újra különös hazai viszonyok teszik lehetővé a tisztánlátást. A magyar társadalom éppen a falut és a parasztságot illető részében nagymértékben megőrizte rendi jellegét, s ami polgárosodás, illetve városiasodás mégis bekövetkezett az olyan különböző utakon halad előre, hogy világosan megmutatja a két folyamat különböző törvényszerűségét. Magyarországon mutatnak rá világosan a tények, hogy külön kérdés a falu városiasítása és külön ügy a parasztság polgárosodása, s egyik sem képes teljessé tenni a másikat. Ellenben arra is nálunk van példa, hogy a parasztság teljes polgárosodása és a falu teljes fölszámolása már éppúgy egybeesik, mint ahogy a rendi társadalomban egybeesett a falu és a parasztság. A híres tanyás kertváros Kecskemét a példa rá, hogy hol találkozik a fölszabadult paraszt és a fölszabadult falusi.
A magyar viszonyok tehát hozzásegítik a falukutatót ahhoz, hogy kritikával szemlélje a falu és a parasztság egymáshoz való viszonyát, ez a lényegremutató szempont viszont egyáltalán annak fölismeréséhez juttatja el a falu kutatóját, hogy ne álljon meg a falu általános jellemzésénél, hanem vizsgálja jellegét különböző elvü társadalmi rendszerek lényegesen különböző légkörében. Az ilyen tájékozódás, egyrészt arra jó, hogy kiderítse a falu és a parasztság viszonyát, másrészt pedig egyáltalán a falu teljes és változó valóságát tárja föl.
Az antik római társadalom, ahogy nem ismerte a falu és a város ma magától értetődőnek tetsző szembenállását, éppúgy nem ismerte a rendi hierarchiát sem. S ez a két jelenség tökéletesen egyértelmű. A római birodalom föltétlen uralmi elven épült, s nem ismerte azokat a kompromisszumokat, amelyek a rendi társadalmat jellemzik. A társadalom rétegződése nem az urak szövevényes kiváltságain, s a pórok körmönfont kötöttségén alapult, hanem egy egyszerű és teljes uralmi elven. Szabadok és szolgák állottak szemben egymással, s a szabadok szabadsága teljes volt, a szolgák szolgasága viszont kötetlenül teljes szolgaság. A plebejusok kisebb szabadsága és a nem szabadok kiváltságai csak apró korrektivumai voltak ennek a következetes elvnek, s érvényét soha egy pillanatra sem törték át. Ennek megfelelően nem ismerte a római társadalom a vár és a város kiváltságát sem, a falvak jogtalan állapotával, illetve alávetettségével szemben. Várost ismert, amelynek minden polgára szabad, s ennek a városnak különböző külső telepeit, amely római jog alatt él, ha szabad római polgár bírja, vagy lakik rajta. Ezen kívül nem volt más, mint a szolgák és idegenek falui és városszerű telepei, amely római számára mindig annyi volt mint szolgai állapot. Szabad ember nem volt Rómán és római jogú külső tartozékain, illetve a hozzácsatolt városokon kívül, mert ami kívül esett ezen a körön, az vagy idegen vagy szolga volt, akármilyen települési formában élt is. Ilyen uralmi elv akadályozta meg azt, hogy a római korban a város-falu ellentét, illetve egyáltalán a római falu kialakuljon. Városi társadalom volt ez, amely a városnak olyan föltétlen elsőbbségét és uralmát valósította meg, hogy alatta a falu más nem lehetett, mint idegenek és szolgák jog és önálló társadalmi élet nélkül való tanyája.
A rendi társadalom viszont egy kompromisszumos uralmi elv alapján állott, amely jogállásban nem a kötetlen szabadság és a kötetlen szolgaság, s nem a föltétlen uralmú város és a föltétlen alávetettségű vidék szembenállását alakította ki, hanem a kiváltságos nemes és a megkötött jobbágy, illetve a kiváltságos város és a közvetlenül, vagy közvetve, de megszabott alárendeltségben élő falu hierarchiáját.
E hierarchikus társadalom rendje pontosan beállította hierarchiájába a különböző települési formákat, a végeredményben ezzel alapította meg a falut és a várost, mint ma is élő társadalmi formákat.
A vár és a város a kiváltságos úri rend telepe volt, amely mint közösség is külön jogokkal bírt. Kiegészült a város azokkal a városon kívüli úri és egyházi, valamint udvari és hadi telepekkel, amelyek magukban véve ugyan nem voltak városok, azonban jog és kiváltság, valamint a birtoklók társadalmi állása szerint a várakhoz és a városokhoz tartoztak. Ezzel szemben az úri birtokban álló falvak a jobbágyság telepei voltak, s jogállásuk éppenolyan volt, mint a póroké. Szövevényes kötöttség, amely azonban részint különös kötöttségénél, részint bizonyos engedményeinél fogva gyökeresen különbözött a kötetlen szolgaságtól. Ilyen kötöttségek között ugyan mind a parasztság, mind a falu alárendeltségben élt, azonban lélegzetvételnyi önállósága mégis volt. Persze ez önállóság más irányban, mint a lojalitás irányában nem érvényesülhetett, mégis formailag megvolt. Ez a formai önállóság és szabadság, akármilyen kismértékű volt is, végeredményben óriási jelentőségű. Ez tette lehetővé, hogy a rabszolgából paraszt alakuljon ki, aki maga is akar szolgálni, és a jogtalan szolgatelepből falu keletkezzék, amely ugyan saját életet él, de evvel önkéntesen is elismeri a város uralmát és kiszolgálja azt.
Ebben a társadalomban idegen test volt a nem uri birtokban álló és nem úr által is lakott vár, vagy város, a polgároknak hol szűkmarkú, hol bőkezűbb kiváltságokkal élő polgári világa. Az ilyen város sziget volt ebben a társadalomban, ám kiváltságainál fogva az uri várakhoz és városokhoz sorozható, annál is inkább, mert a nemesrendűek is rendszerint lakást tartottak ilyenekben.
Az úri és polgári kiváltságos telepekkel, a városokkal szemben hasonlóan kétfajta jobbágyi telep állott. Ám ahogy az úri várat, az egyházi, vagy udvari várost a közös kiváltságok alapján közösen városnak számíthatjuk, azonképen a jobbágyok közvetlen úri hatalom alatt álló telepét az allodiális, vagy kúriális telepeket éppúgy falunak tekinthetjük, mint az urbariális községeket. Az uralkodó várossá és az alávetett faluvá egyszerűsített területi rendiség pontosan megfelelt a rendi társadalom elvi uralmi rendszerének, s ennek a kornak a következménye, hogy a város ma is kiváltságot és vezetést jelent, viszont a falu ma is kiszorítottságot és alávetettséget. Ezen a területi rendiségen semmit nem változtatott az, hogy kúriális falvakban az úr kastélya is ott állott a póri falu viskói mellett, mert a kastély nem része volt a falunak, hanem ura, és minden időben külön közlekedése volt a városokkal.
A polgári társadalom kialakulása gyökeresen megváltoztatta a társadalom rendjét, azonban nem változtatta meg tökéletesen a város és a falu szereposztását. A társadalom ugyan minden tagjában szabad emberekből áll, akik törvény előtt egyenlőek azonban a termelőeszközök birtoklása, illetve a végzett munka alapján mégiscsak különböznek egymástól, csak most már nem úgy, mint nemesek és jobbágyok, hanem mint polgárok és proletárok. Uralmi kiváltságok és jobbágyi kötöttségek híján ez a társadalom területi rétegződésében sem érvényesített eféle szereposztást, legfeljebb annyit, hogy a város önkormányzata birtokában maradt, a falu pedig a jobbágyinál nem sokkal nagyobb önkormányzat mellett továbbra is vagy a városnak, vagy a várostól független magasabb törvényhatóságnak a vezetése alá került.
A város, a polgárság őshazája, továbbra is a polgárság hazája maradt, illetve annak megfelelően, hogy a valahai városbeli pórnép szabad munkássá szabadult, s újabbak özönlöttek egyre hozzájuk, ezekkel együtt a polgári társadalom fészke lett. Lévén pedig ez a polgári fejlődés különlegesen városi, a falusi vidék sorsára maradt fogyatékos szabadságaival és még kisebb esélyeivel. Választhatott: vagy hozzákapcsolódott a városokban virágzó polgári fejlődéshez, mint másodrendű polgári terület, vagy megmaradt régebbi állapotában, s mint a polgári társadalom idegen teste élte tovább rendi jellegű életét. A város polgári társadalma többet nem törődött a vidéki falvakkal, minthogy vagy közéjük telepítette a maga külső telepeit, gyárait, lakótelepeit és üdülőhelyeit, vagy a falvakat alakította át ilyenekké.
Európaszerte úgy alakult ez a fejlődés, hogy a városok a vidék rovására szüntelenül szaporodtak és növekedtek, a mindenütt a polgári társadalom elsőrendű színhelyévé alakultak. Az előző korból maradt úri elemeket tökéletesen, vagy legalábbis jórészben polgárosították, s most már polgári stílusban kerekedtek úgy a vidék fölé, ahogy régebben kiváltságok alapján a rendi stílusban uralkodtak. Ám a városok polgári vezetése nagyrészben a vidéket is polgárosította, ami nem mást jelentett, mint hogy a falvak parasztsága birtokos polgárokká, s a zsellérek földtelen földmunkásokká alakultak, a falu pedig erős közlekedésben a várossal másodrendű polgári területté alakult át.
A falvak újabbkori európai átalakulása világosan mutatja ezt a folyamatot. A falvak a városokhoz kapcsolódtak a forgalom szálai által, mert maguk is polgári területté váltak, viszont egyre erősödő áramú városba özönlés indult meg a falvakból, mert mégiscsak másodrendű polgári terület válhatott belőlük.
Magyarországon mindez nem jutott idáig. Városaink ugyan általában polgári területekké váltak, s társadalmunk is nagyjában polgári társadalommá alakult, azonban a falvak – kivéve a közvetlen fővároskörnyékieket – megmaradtak a rendiség állapotában, mintahogy parasztságunk is erre a sorsra jutott, a szabad mezővárosok kivételével. Ilyképen a területi rétegződés is másképen alakult minálunk, mint általában Európában. A városok polgári életet alakítottak ki, azonban meglévő úri elemeiket nem tudták teljesen polgárosítani, a vidék falvait pedig még kevésbbé tudták bekapcsolni a polgári fejlődés áramlásába. Ilyenformán vidéken is megmaradtak az úri szállások, s mellettük a falu megmaradt rendi jellegű paraszt falunak. Csak kivételképen tudtak falvaink polgárosodni, s éppilyen kivételképen fejlesztett a városi polgári társadalom külső polgári telepeket. S azokat is, amiket kialakított, éppen a vidék rendi levegője miatt nagyon is rendi formára idomította. Amilyen különös, annyira nem csudálatos, hogy a magyar bányatelepek inkább hasonlítanak egy jobbágyi faluhoz, mint egy vidéki polgári, illetve munkás telephez.
Ilyen erők alakították ki végsőleg a várost és a falut olyanná, amilyennek ma szemlélhetjük. A rendi társadalom idején a város a nemesség, papság és a kiváltságos polgárság kiváltságos telephelye volt, szemben vele a falu a kötött helyzetű és nemtelen jobbágyság tanyája, tehát erről az időről szólván nem helytelen az olyan képletes beszéd, hogy a kiváltságos város uralkodott a paraszti falu felett. A polgári társadalom korszakában mind a város és a falu, mind egymáshoz való viszonyuk úgy változott meg, ahogy a rendi különbség és hierarchia átalakult osztálykülönbségszerű ellentétté. A város a polgári társadalom nem kiváltságos, de elsőrendű színhelye lett, viszont a falu vagy megmaradt rendi alávetettségében, vagy kifejlődött a városok árnyékában élő másodrendű polgári területté.
Változott tehát a falu, s valami mégis változatlan maradt benne.