A táj természeti erői, s a népiség vérbe ivódott ízlése és hagyományai, valamint a gazdálkodás különböző szereposztása akár tömörítik, akár szétszórják az embereket, mindenképpen egy társadalom tagjának őrzik meg. Minden település tehát, akár tömör, akár szétszórt, akár kicsi, akár nagy, egy-egy társadalmi csoportot formál, s az ember, aki benne él, akárhogyan viszonylik a természethez és akárhogyan termel, valamilyen társadalmi csoportnak a tagja.
Hogy minden település egy társadalmi csoport, s egy-egy településnek minden lakója így a társadalomnak egy tagja, nem egyszerűen annyit jelent, hogy tehát a falu és a város nemcsak település, nemcsak gazdasági terület, hanem társadalmi csoport is. Nemcsak azt jelenti, hogy amiként a táj erői, a népi hagyomány és a gazdasági viszonyok alakítják a falut és a várost, úgy a társadalmi erők is formálják. Nem pedig azért, mert e különböző településre ható erők érvényesülése között el nem hanyagolható hatásbeli különbség és sorrendi eltérés van.
Igaz, hogy a táj általában megszabja a település formáját és törvényeinek nagy vonalait, igaz, hogy a termelés és fogyasztás viszonyai szerepet szabnak egy-egy összetelepült csoportnak, s igaz, hogy a népi ízlés és hagyomány különös jelleggel ékesíti a falvakat és a városokat, azonban végeredményben mindezek a tényezők csak lehetőséget adnak, alkalmat nyujtanak és határokat állítanak föl a város és a falu kiformálódására, s egyik sem önti formába az illető település lakóinak az életét. A társadalmi tényezők ezt a formába öntést végzik el. Annyira ezek végzik el, hogy ha tekinthetjük is településnek, gazdasági telepnek és egy nép hazájának a várost és a falut, ezzel csak részt mondtunk az egészből. Az egész, teljes és a kész valóságot akkor mondtuk ki, ha azt mondjuk: mind a falu, mind a város a társadalomnak egy-egy darabja. Másodrendű kérdés már, ha hozzámondjuk, hogy olyan darabja, amelyet a település és a gazdaság térbeli tényezői így és így alakítottak.
Mert a kialakulás állomásai és a ma szemlélhető valóság két különböző dolog. Falvak és városok kialakulásában valóban első a táj, amelyen gazdálkodás nélkül, vagy tökéletesen primitív gazdálkodással is élhet ember, második a gazdálkodás, amely akármilyen társadalmi formák közt, vagy éppen nem társadalmi, hanem emberfaji biológiai szerveződésben is lehetséges. A fejlődés útja valóban ez, azonban ami így igazi társadalmi tényezők nélkül alakult, az még nem falu és nem város, hanem olyan őstelep, amely vagy a városhoz, vagy a faluhoz hasonlít. Amikor már városról és faluról beszélhetünk, s különösen most, amikor várost és falut a szemeinkkel látunk, akkor már olyan társadalomról van szó, amelynek csak módosító tényezője a táj és a társadalomtól elvonatkozott gazdasági törvények.
A városban és faluban élő ember valóságos és egyedül elgondolható élete szempontjából tehát a településre ható erők érvényesülési sorrendje ez: először társadalom, amely embernek emberhez való viszonyát megszabja, azután termelő és fogyasztó terület, amelynek van ugyan önérvényű ereje is, azonban hatását a társadalom rendje alakítja ki, azután a tájnak egy darabja, amelyen hozzákötve, vagy tőle fölszabadultan él az ember aszerint, hogy a társadalom, amelybe tartozik, mit tesz lehetővé számára.
Ám a társadalom nem egyirányú hatással formálja társadalmi csoportokká a különböző településeket. Vannak társadalmi viszonyok, amelyek társadalmi rendszertől függetlenül szerepet játszanak egy település társadalmasulásában, viszont ettől függetlenül, illetve ezt a hatást módosítóan formálja meg minden település társadalmi képét az érvényes társadalmi rendszer.
Nézzük hát a települések alapformáit e különlegesen társadalmi, de társadalmi rendszertől független tényezők szempontjából.
A szállás, akár egy ember, akár kicsiny, de szorosan összetartozó csoport települése, mindenképpen elemi társadalmi egység. Olyan egység, amelynek belső szerveződési problémái nincsenek, mert vagy egy egyén az egység – ez gyakorlatilag a legritkább eset –, vagy olyan kis közösség, amelynek a családi, vagy egyéb összetartozás problémátlan, bensőséges egybetartozást biztosít.
A szállás termelő-fogyasztó üzemi egysége a társadalom nagy munkamegosztásában nem egység, akár őstermelő, akár műtermelő szállásról van szó, hanem egy kis részletszerep, amely vagy messzemenő kiegészülésre, tehát egyéb településekhez való erős betagolódásra szorul, vagy nagyon primitív önellátásra kényszerül. Egy mezőgazdasági, vagy halásztelep a primitív önellátásnak és a világgal való közlekedés legkisebb mértékének a példája, viszont egy magában álló vasuti őrház, minden magánossága mellett is, az erős betagolódást példázza. Hasonló képet nyujt a szállások szomszédsági viszonya is. Szomszédság sem térbelileg, sem társadalmilag nincsen, tehát vagy nagymértékű zártságban él a szállás lakója, vagy állandó és sűrű közlekedésre kényszerül más telepek lakóival.
A szállás fekvése minden esetben perifériális, tehát mindig távolesik a társadalmi élet központi jellegű helyeitől. Ez a kiesés azt jelenti, hogy a szállás lakója nemcsak önellátásra, a közlekedés mellőzésére, hanem primitív autonómiára is szorul, tehát mintegy kívül esik a társadalom vezetői és uralmi körein. Ilyen a helyzete nagyon távoleső vidékek pásztorainak vagy mezőgazdáinak. Ez a helyzet a legnagyobb szabadságot jelenti, ami a mai társadalomban egyáltalán lehetséges, egyben azonban a kiszorultság ridegségét és magárahagyatottságát is. Másik eset, amikor a szállás lakója éppen az önellátás hiánya, a betagolódás szüksége és a közlekedés lehetősége révén belekerül az ott érvényes vezetés, vagy uralom körébe, s annak éppolyan alávetettje lesz, mint a nem magánosan élők. Ez a helyzet tehát egyik oldalon kivetettséget jelent, a másik oldalon pedig mégis alávetettséget.
A falu, amennyire közelesik a tájhoz való viszony és a termelésben betöltött szerep szerint a szállásokhoz, társadalmi szempontból annyira különböző a helyzete amazétól.
A falu már nem egység, hanem több egységből egybetevődő csoport. Egységei szinte azonosak a szálláséval, tehát rendszerint egy családé, azonban maga a falu több ilyen hasonló egységből tevődik össze. Olyan csoport ez már, amelynek van kiterjedése, ennélfogva vannak belső szervezeti problémái is. Társadalmi szempontból ott van a határa a csoport nagyságának, hogy nem lehet akkora, amely már különös szervezeti kérdéseket vet föl és egy nagyobbkörű autonómiát tesz lehetővé. Mindaddig falu egy település, ameddig hasonló egységekből összetevődő különös szerveződési kérdések nélkül élő csoportot jelent. Ilyen korlátok közt is azonban igen nagy lehet. Alkalmas tájon, alkalmas termelési föltételek között bízvást elhagyhatja a szokványos tízezer lélekszám határát. Ilyen falvak a magyar Alföld nem tanyás óriásfalvai, amilyenek különösen Biharban és a délvidéken találhatók.
Hiába nagyobb csoport a falu, s hiába érvényesíti a termelés és fogyasztás osztatlan egységét, továbbá hiába folytat rendszerint őstermelést, tehát olyan termelést, amely a legkevesebb kiegészülésre szorul, mégis egészben véve a falu olyan részletszerepet tölt be a társadalom nagy szereposztásában, amely a szálláshoz hasonlóan messzemenő kiegészülésre szorul. Ám, mint a szállás, a falu is vagy erőteljesen megvalósítja ezt a kiegészülést, tehát erős betagolódásban él más településekkel, vagy primitív önellátásra szorul, s csak gyér közlekedés útján kapcsolódik más településekhez. Az elhagyatott kis parasztfalvak az önmagába zárkózott falu példái, viszont a városkörüli, erősen lakójellegű falvak a teljes betagolódást példázzák.
A szállás és a falu között alapvető a különbség a szomszédsági viszony szempontjából. Szinte úgy lehetne mondani, hogy a falu szomszédságában élő szállások együttese, viszont a szállás meglazult szomszédságú falurész. A falusi szomszédságnak azért van különös jelentősége, mert egy perifériális helyzetű, részben önmagára szorult, részben idegen vezetés és uralom alatt élő csoport, amelyben a szomszédság különösen erős és sokoldalú társadalmi viszonyt hoz létre. Az erős szomszédsági viszony az alapja a falusi ellenőrzés szigorúságának, az emberközi viszony közvetlenségének és az egyén erős közösségi kötöttségének.
Míg a szállás vagy a magánosság szabad önrendelkezését, vagy a kivetettség engedelmes alázatosságát valósítja meg, addig a falu az öntörvényű szabadságnak és az uralom alá való vetettségnek különös egyensúlyát példázza. Egy falunyi embercsoport akármilyen szoros uralom alatt él is, valamilyen társadalmi önrendelkezést már gyakorol, viszont egy falunyi csoport, akármennyire szabad is, nagyobb körű vezetés követésére szorul. Egy pusztai uradalmi falu, akármennyire is az uradalom percenként való ellenőrzése alatt él, a társadalmi élet egy-egy területén mégis csak autonóm, viszont, akármilyen szabad gazda-, vagy iparosfalu, nem vonhatja ki magát a város igazgatási, gazdasági és kulturális vezetésének a hatása alól.
Ha a várost vesszük szemügyre hasonló szempont szerint, akkor az érem másik oldalát szemlélhetjük. A szállás elemi egység, a falu ilyen egységnek egyszerű szervezetű kis csoportja, velük szemben a város különleges szervezetű nagyobb csoport. Mindenesetre akkora, hogy különös szervezeti viszonyok lépnek föl benne, s ennélfogva nincsen szoros határa kiterjedésének.
A szállás és a falu egy társadalmi részletszerep betöltője, velük szemben a falu egy nagy szereposztás együttese. Olyan egység, amely magában is különböző szerepeket egyesít, de ezen fölül vidékével együtt alkot egy még nagyobb együttest. A szállások közt nincs szomszédság, a falu egységei között nagyon erős, a városban a szomszédság tipikus egymásmellettiséggé színtelenedik, amely egyrészről különös közelséget jelent az emberek között, másrészről pedig a szomszédság egyéni és sokoldalú jellegének az elpusztulását.
A legfőbb és a lényegbevágó ellentét egyfelől a falu és a szállás, másfelől pedig a város közt a vezetés és követés szempontjából áll fenn. A falu és a szállás egyformán vagy primitív autonómiában él, vagy erős alávetettségben, ezzel szemben a város egy nagyobb körű autonómiának a megvalósítója, s ilyennek birtokában vezetője vagy ura a hatáskörébe eső falvaknak és szállásoknak. A központi és a perifériális fekvés magábanvéve előidézi ezt a szereposzlást akkor is, ha a társadalom rendje akármilyen szabad és autonómia tisztelő. A város csak azért, mert centrális hely, s a falu és szállás csak azért, mert perifériális fekvésű, már a vezetés és a követés szereposztásában élnek egymással. Természetesen a konkrét valóságban nemcsak ezért ilyen a viszony a város és a vidéke között, hanem azért is, mert a társadalmi rendszer, akár rendi hierarchiával, akár polgári osztálytagozódással csak erősíti ezt az alapvetően fennálló szerepkülönbséget.
Maradjunk azonban a falunál és társadalmi rendszerektől független társadalmi valóságát vessük egybe települési és gazdasági elemeivel, hogy egy fokkal ismét közelebb jussunk alapvető kérdésünk megválaszolásához.
Ami a faluból település, az nem egyéb, mint a helyhezkötöttség és a tömörülés korlátozott, illetve kisebb tömege. Ami a faluból gazdaság, az nem más, mint a termelés helyhezkötöttsége, ami általában őstermelést, s kivételesen műtermelést jelent, továbbá a termelés és fogyasztás osztatlan összetartozása. Mindezek a tényezők maguk is társadalmiakká válnak: egy társadalmi csoport helyhezkötöttsége társadalmi szempontból berendezéseinek és műveinek a tájszerű jellegét jelenti, a helyhez kötött őstermelés és egynémely műtermelési ág perifériális termelést jelent, a termelés és a fogyasztás üzemi egysége vagy osztottsága pedig a lakás és a termelőhely egymáshoz való viszonyát.
Ha mindehhez hozzávesszük a különlegesen társadalmi jellemvonásokat: a szoros szomszédsági viszonyt, az egyszerű szervezetet, a szűkkörű autonómiát, továbbá a városi központhoz való vidéki alárendelődést, akkor együtt vannak mindazok a jegyek, amelyek a társadalmi rendszer konkretizáló hatását számításon kívül hagyva, társadalmi általánosságban jellemzik a falut, mint társadalmi csoportot.
Eszerint tehát a falu, mint társadalom, olyan csoport, amely a perifériális termelésnek és a hozzákapcsolódó lakásnak szoros szomszédságú, egyszerű szervezetű, szűkkörű autonómiájú és városi központhoz vidékként tartozó kisebb telephelye, természeti környezetben és tájszerű technikai művekkel.