1. ALREND: Csupaszszájúak (Gymnostomata)

A protoplazmatikus szájnyílás teljesen a külbőrke szintjében fekszik, tehát nincs besüllyesztve és szájgödör nem csatlakozik hozzá. A szájnyíláshoz pálcikaszerű képződményekből, trichitekből álló varsaképződmény csatlakozik, melyet garatnak is szeretnek nevezni. A legősibb alakokban a szájnyílás elül fekszik (Prostomata), másokban a hasoldalra tolódik és a testnek oldalas összenyomódottsága miatt vagy lapos (Pleurostomata), vagy pedig a vízszíntes síkban bekövetkezett ellapulás következtében széles (Hypostomata).

A csillós véglények legősibb alakjait képviselik a Prostomata csoportba tartozók. Ezeknek hosszanti tengelye szerint elől képződik a szájnyílásuk s hátul, a tengely végén helyezkedik el az alrés és a lüktetőhólyag szájadéka. Veszedelmes ragadozók tartoznak ebbe a csoportba. Vezet közöttük mindjárt a fogashenger, Prorodon teres Ehrbg., amely néha hatalmas, soksejtű lényeket, mint aminő például az édesvizi hydra is, megtámad; neki esik a fogókarjának és töve felé haladva többed magával addig szívja, amíg az állat bele nem pusztul. Ennek is, meg a vele rokonságban álló páncélozott és csillókkal hiányosan ellátott szelenceállatkának, Coleps hirtus Müller a garatja veszedelmes fegyverekkel, ú. n. trichitpálcikákkal van ellátva. A Colepseket az édesvizek merész rablóinak nevezik. Pelliculájuk a szájnyílásuk körül szúrós fogakat képez, melyekkel az állatok folytonos fúrás közben náluk tízszer-hússzor nagyobb élőlényeknek is nekitörnek, azokat forogva oldalbafúrják és az ejtett seben keresztül áldozatukat kiszívják. Paramaeciumok, Colpidiumok és Vorticellák alkotják rendes táplálékukat. Ha nagyító alatt a közönséges ázalékállatkák (Paramaecium) vizsgálunk, amely a Colepsnél kb. 16-szorta nagyobb, gyakran látjuk azt, hogy a Colepsek többedmagukkal egy-egy ilyen infusoriumot teljesen felfalnak. A palack módjára kihúzott könnycseppecske, vagy hattyúnyak, Lacrymaria olor Müll. sokkal békésebb életet él, mivel rendkívül összehúzékony nyakával folytonosan ide-oda tapogat és apró ostorosállatkákat, vagy amoebákat szedeget fel. Legegyszerűbb alkatúak közöttük a Holophryák és az Enchelysek, melyeknek csupasz szájnyílásával semmiféle varsakészülék még nincsen kapcsolatban. Sok faja él a magyar vizekben, a lapockaállatoknak vagy Spathidiumoknak, melyeknek egyik szép ibolyaszínű képviselőjét, a Spathidium violaceumot tünteti föl.

A halgazdaságoknak, különösen a fiatal halnemzedék felnevelése körül, sok gondot okoz a halrontó, Ichthyophthirius multifiliis Fouquet. Ez kifejlődött állapotában csaknem 1 mm nagyságú, kerekded, vagy tojásdad és teljesen egyenletesen csillózott állat, a bőrben magacsinálta gennytüszőkben és az állatnak kopoltyúin élősködik. Egyébként künnt a szabad vízben úszó állapotában, vagy pediglen a fenékre süllyedve, ú. n. szaporító cystákban szaporodik. A cystákban folytonos oszlások közepette 100–1000 rajzó keletkezik. Ez a nagy szaporaság az élősködő lényekre általában jellemző tulajdonság és azzal van kapcsolatban, hogy a kirajzott állatkák nem mindenike akad gazdaállatra. Amelyik a halivadékra rátalál, az a bőrbe fúródik, ahol a bőr körülnövi az élősködőt. A bőrben a paraziták örökösen fúró mozgást végeznek, s ezáltal a fiatal halacskákat rendkívül izgatják. A halgazdaságnak ez a halrontó és a mindjárt felemlítendő Chilodon cyprini okoz a legnagyobb veszedelmet. Ez ideig semmi módot nem találtak arra, hogy velük szemben védekezzenek.

Visszatérvén a szabadon élő Prostomata csoportra, meg kell említenünk még az ormányosállatkát, Didinium nasutum Stein, melyet a kép szemléltet. Ezek a különben szintén tetemes nagyságú állatok a náluk jóval nagyobb infusoriumot, vagy kürtállatocskát, sőt még a soksejtű lényt is megtámadják, ormányszerűleg kiemelkedő szájrészükkel az áldozatra tapadnak, azt megfúrják és közben kiszívják.

Az oldalt összenyomottszájúak (Pleurostomata) csoportból szintén veszedelmes rablók kerülnek ki. Megemlítjük mindenekfölött édesvizeink legnagyobb ragadozóit: a Dileptusokat. A kép a hattyúcskát, Dileptus cygnus Cl. et Lachm., mutatja be, amely latin nevét (cygnus) nyakának hattyúhoz való hasonlósága és hattyúnyak szerint való mozgathatóságától szerezte. Hasonlít hozzá a hattyúludacska, Dileptus anser Cl. et Lachm., mely rendszerint növények között él és kevésbbé hajlékony nyakával sokat tapogat maga körül. Néha 1 mm nagyra is megnő. Végül idetartozik az óriásállatka, Dileptus gigas Cl. et Lachm., amely másfél mm nagyra is megnő. A rángóludacska, Lionotus anser Ehrbg. arról nevezetes, hogy állandóan a jobboldalán siklik s így a baloldala csillótlanná vált. Mindezek az itt felsorolt ormányosállatkák s vele együtt a palackállatkák, minő a Trachelius ovum Ehrbg. arról nevezetesek, hogy hosszú, ormányszerű mellső végük segítségével, melyen tapintó és szagérző sörték vannak, az áldozatukat megérzik, kitapogatják, s az ormányuk tövében lévő szájnyílással elnyelik, vagy kiszívják.

Az alulszájasok vagy Hypostomata-csoportba olyan állatok tartoznak, melyeknek varsakészülékből álló szájuk hasoldaluk mellső felére tolódott el. Idetartozik édesvizeink legközönségesebb ázalékállatkája, az oldaltcsőrös, Chilodon cucullulus Ehrbg. Ezeknek az állatoknak alsó oldaluk teljesen lapos és elül átlátszó, hajlékony, jobbracsapott csőrük van. A Chilodonok közül egyik veszedelmes halparazita, a fönnebb már említett Ch. cyprini Moroff. került ki, amely pontyoknak és aranyhalaknak a bőrén s kopoltyúján telepszik meg s különösen az aranyhaltenyészetekben nagy pusztításokat okoz. – Színpompájukkal tünnek ki a varsásállatkák (Nassula), melyek a Nagy-Magyar-Alföld beszáradó tócsáinak a legközönségesebb élőlényei. A szárazságot éppen úgy tűrik, mint a szárazság elviseléséről nevezetes kerekesférgek, vagy Macrobiotusok. A Nassula ornata Ehrbg. gyöngén kék-, vagy világosibolya színű szokott lenni. A Nassula aurea Ehrbg. pedig sárgásszínű és sötétibolya hólyagokkal, vagy zöldbarna és világosibolya táplálékrögökkel van telítve. A Nassula elegans Ehrbg. pedig zöldes alapszín mellett feltünő tarkázatot és az N. rubens Perty szép rózsaszínben tündököl. A Nassulák a szájrés mögött kiképződő cirius- v. membranella-sorral bizonyos közeledést mutatnak az örvényszervesekhez.