Cseléd- és szolgadalok

Viszonylag keveset ismerünk, mert a gyűjtésük csak akkor indult meg, amikor már a feledés határmezsgyéjére kerültek. Az ismeretekből mégis jól kirajzolódik az a nehéz élet, ami a nagybirtokokon folyt valamikor, ahol a nincstelen cselédet nem is vették emberszámba (vö. 78–80. l.). E dalokat a parasztság nem vette át, hiszen számára ismeretlen érzéseket, kérdéseket, szenvedéseket fejezett ki. Így rendszerint nagyobb körben nem is váltak ismertté, legfeljebb egy-egy tájon vitték magukkal a helyüket változtatni kényszerülő cselédek.

Viszonylag kevés az olyan nóta, amelyik a nagyparaszt gazdánál szolgáló béres keserveit mondja el:

Kiskoromba árvaságra jutottam,

Nagykoromba szolgálatba állottam.

Megtanultam, hogy kell türni, szenvedni:

E világon buval, bajjal megélni.

Szolgálottam, szolgálottam négy tulkot,

Ki mind a négy gazdám keze alatt volt.

Megtanitom a négy tinót ekébe:

Szántogatok a más szántóföldjébe.

Székelyföld

A szolgalegényeket leginkább az keserítette, hogy hiába dolgoztak látástól vakulásig, mégis gyenge kosztos, kis kommenciót mértek nekik

Érik a szőlő,

Hajlik a vessző,

Bodor a levele,

Két szolgalegény

Szántani menne,

De nincsen kenyere.

Van vereshagyma

A tarisznyába;

Keserü magába.

Keskeny az abrosz,

Hosszu az asztal,

Kevés a vacsora.

Huncut a gazda,

Nem néz a napra,

Csak a szép asszonyra.

Szolgalegénynek,

Hej, de szegénynek

Kevés a vacsora!

Általánosan ismert

A cselédnek, béresnek, szolgának a folytonos vándorlás esett a legkeservesebben. Sohase tudhatta, hogy letelve az év, mikor küldi el a gazda, nem is a munkája miatt, hanem azért, mert esetleg visszafeleselt neki. E téma körül csoportosul a legtöbb cseléddal:

Béres vagyok, béres:

Ujra elszegődtem.

Itt az uj esztendő,

Jön a szekér értem.

{H-479.} Bánom ökreimet,

Vas járomszögemet;

Cifra ösztökémet,

Barna szeretőmet.

Ökreim a réten,

Gulyám a vetésen;

Taligám a barázdában;

Magam a csárdában.

Rábaszovát (Sopron m.)

A nagybirtokon külön csoportot képeztek a dohánykertészek, általánosan ismert nevükön a kukások. Bérlők, vállalkozók voltak ugyan, mégis teljes mértékben a földesúrtól, a gazdától függtek. Nehéz, kemény munkájukat sohasem fizették meg igazában. Jellegzetes dalaik közül alig néhány maradt fenn.

Pista bácsi, ha kimegy a pajtába,

Százhusz csomót oldoz le egy sorjába.

– No ti, lányok, nem alszotok az éjszaka,

Mig ez a sok dohány be nem lesz csomózva!

– Kérem szépen, Pista bácsi, jöjjön ki,

Elbocsátó levelemet hozza ki!

Írja meg az elbocsátó levelet,

Dolgoztunk a dohányában eleget!

Verpelét (Heves m.)