III.


FEJEZETEK

AZ ÚJ STÍLUS európaibbnak tűnik a réginél; csak természetes, hogy rokonságát, előzményeit, inspirálóit mindenekelőtt a régi Közép- és Nyugat-Európában keresték és keresik.

Már Bartóknak feltűnt a új népdalstílusban oly gyakori felsőkvint-válasz közeli rokonsága a nyugati polifónia egyik közismert jelenségével, a fúgaválasszal, az ú. n. dux és comes viszonyával.126-4 A jelenség törvényszerűségeit azután Kodály tette vizsgálat tárgyává a mári népzenében,126-5 később a magyar típus egyes nyugati kapcsolataira is következtetett belőle.126-6 A visszatérő formával kapcsolatban Kodály főleg a régi francia és német dallamokat vizsgálta át s vetette egybe a magyar anyaggal. Vizsgálódásainak legérdekesebb eredménye egy-egy, a magyar típusnak meglehetősen pontosan megfelelő, XV. századi francia chanson, XVI. századi olasz „recerchar” és XVIII. századi német népdal; valamint az a meglepő statisztika, hogy a XV–XVI. század francia és német dalanyagában mindössze 1–9% visszatérő formájú. Annál egyszerűbb, summásabb és felületesebb Kodály után W. Danckert véleménye, aki szerint a szóbanforgó magyar népdalforma a német barokk zenestílus hagyatéka; a XVII. századi német korálirodalomból szlovák közvetítéssel került hozzánk.126-7 Danckert ezt az útvonalat annyira kétségtelennek tartja, hogy a számszerű bizonyításnak nem is érzi szükségét; így természetesen tisztázatlan marad a kérdés, valóban oly gyakori jelenség-e a XVII. század német népies dallamvilágában a kvintválaszos visszatérő forma s ha igen, eredeti német képződménynek tekinthető-e, vagy talán átvétel, esetleg épp a közép-európai szláv (cseh-morva) dallam-kincsből, amelyre már a XVI. században erősen jellemző volt.

De talán helyesebb, ha egyáltalán elhagyjuk az eredet kérdését; végleges választ úgysem találunk s tetszetős elméletek, még ha ideiglenes megoldást adnának is, lényegében tévútra vezetnek. Itt ezért csak arra szorítkozunk, hogy Kodály meggyőző francia, olasz és német összevetéseit néhány további adalékkal toldjuk meg. Olasz, burgundi-francia, cseh-morva és német dallamokról van szó, amelyek némileg tovább bővítik az európai összefüggések láncát.

{127.} Legrégibb az az olasz lauda-dallam, amelyet XIV. századi firenzei forrásból tett közzé F. Liuzzi.127-8 A melódia hatsoros: első két sora (kétszer azonosan induló periódus) a végén megismétlődik, a közepén – ugyancsak kétszer egymás után – kvint-magasságban, a fúga-válasz (azaz a tonális kiegészülés) törvénye szerint hagzik fel és variálódik a kezdősor dallama.