ÚJ STÍLUSÚ MAGYAR NÉPDALOK

Monor, 1940, (katonáktól); Sz. B.

Országúton mennek a katonák,
Jaj de szépen fujják a trombitát!
Elől megy a hadnagy, aki vezet,
Te meg rózsám fogjál velem kezet.

{125.} Mátraháza, 1953. (26 éves taktaszadai leánytól); Sz. B.

Mikor megy a legény októberbe’ katonának,
Aszongya a lánynak: a szíved oda ne add másnak!
Mert az árva szívem a tieddel van összekötve, zárva,
Elmégy katonának, a szívem megszakad utánad.

b) Nagyobb szótagszám (6–25), amely az időbeli fejlődés során egyre bővül (azaz mind nagyobb számok felé halad).

c) Ú. n. alkalmazandó tempo giusto, tehát a szöveghez és előadáshoz símuló, de alapjában kötött (tánc- vagy indulószerű) ritmika. A ritmikai formák között nevezetesen szerepet játszik a verbunkos-zenével szoros kapcsolatban álló „kanásznóta” típusa (13,14, 15 szótagú sorok, ilyen tagolásban: „Megismerni | a kanászt | cifra járá- | sáról”, „Elvesztettem | zsebkendőmet, | megver anyám | érte” stb.).

d) Modern hangnemiség felé bővülő-módosuló, alapjukban még sokszor ötfokú vagy modális („egyházias”) hangsorok uralma.

e) A régebbi gazdag ornamentika elapadása.

f) Szerves kapcsolat a régi stílussal: ez főleg az ötfokú alapformákban, az izometrikus alapszerkezetben s a dallamválasz elvének a régi válaszelvvel kapcsolatba hozható formájában125-3 nyilvánul meg.

g) E szerves kapcsolat mellett azonban élesen elválik a régitől szociális szempontból is; „közösségibb”, „csoportosabb” a réginél (amely valaha szintén csoportos előadásra számított, de kései formájában már inkább csak „egyéni”; lásd az ornamentika elapadását is). Táncszerű vagy menetelő, kötött ritmusa révén szervesen kapcsolódik a fiatalság együttlétének különböző alkalmaihoz.

h) Egységesebb, közösebb jellegű a réginél; az a nyelvjárásszerű tagozódás, amely a régi stílusra jellemző, vagy csak elenyésző mértékben, vagy egyáltalában nincs meg benne. Ezért földrajzilag, eredetét tekintve sem lokalizálható.

i) Végül sokkal terjedékenyebb a régi stílusnál; a szomszéd népek zenéjére, mint Bartók kutatásai kimutatták, talán minden más stílusnál erősebben hatott.

{126.} Mindez arra vall, hogy az új népdalstílus, a maga szembeszökő, átható vitalitásában olyan rendkívüli életerőnek és teremtő-terjesztő-kedvnek kifejezője, amely hordozójának fejlődésében kétségkívül mindenütt döntően érvényesült; társadalmilag, történelmileg, földrajzilag valamilyen igen jelentékeny pillanat, valami szerencsés találkozás, valami fontos állapot vagy döntő alkalom hozhatta létre. Vajon mi állhat a hátterében? Semmiféle jelenség nem magyarázható meg önmagában, összefüggései, környezete, előzményei nélkül – legkevésbbé az ilyen, egész társadalmat, egész népi közösséget érintő tünemények. Ezért, mielőtt a magyar népdalstílus társadalmi feltételeit próbálnók megkeresni, előbb arra a két kérdésre kell felelnünk: milyen felderített vagy gyanítható külföldi kapcsolatai vannak e zenének, s mi állapítható meg magyarországi elterjedéséről?