Minden jóságos cselekedetekkel bévelkedni kell az igaz szerzetes életének, hogy belől is olyan légyen, mineműnek láttatik külsőképpen emberek előtt: sőt sokkal több jónak kell belől lenni, hogysem ami kívül látszik; mert az Isten reánk szemlél, kihez nagy böcsülettel kell lennünk, valahol járunk-kelünk, és angyali tisztaságban kell az ő szent színe előtt magunkat viselnünk. Mindennap meg kell újítanunk a jóra eltekéllett szándékunkat, és úgy kell serkegetnünk magunkat a buzgó szeretetre, mintha csak ma kezdenők magunkat az isteni szolgálatra adni; és így óhajtsunk: Uram Isten, segélj az én jó igyekezetemben, és a te szent szolgálatodban. Engedd, hogy ma és most kezdjek tekéletesen a te szolgálatodhoz, mert semmi, amit e koráig cselekedtem.
Igyekezetünknek mértéke szerént vagyon a jóban való előmenetelünk; és valóban szorgalmatosnak kell lenni, aki öregbedni akar az szent életben. Ha még az is gyakran megcsökönik*, aki nagy igyekezettel valamit eltekéllett: mint jár tehát, aki ritka és igen lágy igyekezettel szándékozik? Jóllehet sokképpen történik az elvégezett szándéknak félbenhagyása és kárvallás nélkül alig múlathatunk el akármi kicsinyt is szokott foglalatosságinkban. Az igazak igyekezeti inkább függ az Isten segítségétűl, hogysem a magok bölcsességétűl; azért ők is Istenben helyheztetik bizodalmokat mind elkezdett dolgokban, mert az ember szándékát Isten vezérli; nincs is embernek hatalmában az ő dolgainak véghezvitele.
Ha néha az isteni szolgálatért vagy felebarátunk javáért, szokott foglalatosságunkat elmúlatjuk, azt ismég künnyen helyreállathatjuk; de ha magunk megúnásából vagy tunyaságból künnyen akármit elmúlatunk, elég vétkesen cselekeszünk, és kárát valljuk. Bár minden tehetségünkkel igyekezzünk is, de azért sokban künnyen megfogyatkozunk; mindazáltal ugyan mindenkor valamit bizonyost kell előttünk viselnünk, és legfőképpen azok ellen, amelyekben nagyobb akadékink vannak. Mind külső-belső magunkviselését meg kell vizsgálnunk és jó rendre kell szabnunk, mert mindenik hasznos a jóban való előmenetelre.
Ha magadra szüntelen nem vigyázhatsz, bárcsak néha szállj valóban magadba; és legalább napjában egyszer, úgymint reggel vagy estve. Felköltödben elrendeljed és estve megrostáljad, mint viselted magadat azon a napon beszédedben, cselekedetedben és gondolatidban; mert netalán ezekben gyakran megbántottad Istenedet és felebarátodat. Ember módon felfegyverkezzél az ördögi próbák ellen. Zabolázd meg a torkosságot, és minden testi vétkes indulatokat künnyebben megzabolázhatsz. Soha ne légy mindenestül hivalkodásban; hanem vagy olvass, vagy írj, vagy imádkozzál, vagy elmélkedjél, vagy a közönséges jóért valamit munkálkodjál. A kézi munkához pedig módjával kell nyúlni, és nem egyaránt kell mindeneknek ezeket felvállalni.
Nem kell egyebek előtt mutogatni, amit közönségesen nem szokás mívelni; mert az embernek magátúl választott jó cselekedetit jobb szem kívül és rejtekben véghezvinni. Attúl pedig megójjad magadat, hogy a magad jókedvéből választott dolgokra serény lévén, a közönséges szokásokra meg ne restülj; hanem épen és híven véghezvivén azt, amivel tartozol és amire téged köteleznek, ha üdőd vagyon hozzá, ájtatosságod szerént tégy eleget magadnak is. Nem mindnyájan egy dologba foglalhatják magokat, hanem ennek egyféle s amannak másféle dolog inkább szolgál; sőt az üdőnek alkalmatossága szerént különbféle ájtatosságokhoz vagyon kedvünk. Mert némely dolgoknak innepnapon érezzük nagyobb ízit; némelyeknek pedig köznapokon. Egyféle dologra vagyon szükségünk, mikor kísírtetünk; másra pedig, midőn békességünk és csendességünk vagyon. Másféle gondolatok tetszenek, mikor szomorúk vagyunk; másfélék pedig, mikor az Úrban örvendezünk.
Az jeles fő innepekben meg kell újítanunk az isteni szolgálatban való serénységünket, és a szenteknek érettünk való esedezését nagyobb buzgósággal kell kívánnunk. Minden jeles innepnapon úgy kell életünket rendelnünk, mintha e világtúl akkor búcsút vennénk, és amaz örökkévaló innepre költöznénk. Annak okáért szorgalmatos készülettel illik a szent napokon lennünk, ájtatosb erkölcsökben foglalván magunkat, és minden jó rendtartásokat keményben megtartván, mintha az Istentűl csakhamar kellene fáradságunk jutalmát vennünk; ha pedig ebben haladék történik, készületlen voltunknak tulajdonítsuk és arra vessünk, hogy még méltók nem vagyunk arra a nagy dücsőségre, mely az elvégzett üdőben megjelenik mibennünk, és igyekezzünk jobban készülni kimúlásunkhoz. Boldog az a szolga, kit midőn eljövend az ő Ura, vigyázásban talál: bizony mondom tinéktek, hogy minden javait őreája bízza.