Nem mertek magok az Luther+ prédikátorok az Kalaúz-ba harapni: hanem egy csácsogó, nyalka mesterkét taszítottak elő, és ezáltal turkálnak három vagy négy cikkelykét az Kalaúz-ban, azaz, egy nagy erdőben két vesszőszálat akarnak levágni, hogy az erdő ligetes légyen. Ez pedig az nyelves haris*, fölöttébb elment az emberség mellől, és torkig merült az szemtelenségben. Azért gyermekdéd korában erős zabolát rántok szájába, talán ezután nem lészen ily hörcsökös. De nem szidalommal, mint ő, hanem vakmerő balgatagságának igaz feddésével, ha lehet, eszére hozom nyavalyást: és megismértetem véle, hogy különb az gyermekek kákumbákomiban szeleskedni, és az tudós emberek írásán akadozni; Hogy pedig szégyenvallását künnyebben szenvedje, nevérűl sem emlékezem, csak sóczének* hívom.
Azt írja azért, hogy az Kalaúz hamisan gyalázza az lutheránusokat hitekben és életekben. Azmi illeti az életben való gyalázatot, arrúl semmi bizonyságot nem támaszt, maga azt fogadta vala, hogy ezek mellől el nem múlik bizonyságok nélkül. De amit ő elfelejtett, az superattendens, seniorival egyetemben, helyre vivé. Azt sajnálják, hogy aminémű tanúbizonyságot töttek sok esztendőkig az prédikátorok gondviselésében forgott emberek, Bornemisza Péter és Böythe István, az alattok való luther prédikátoroknak iszonyú latorságirúl, nem más szavaival, hanem amint amazok kinyomtatták és világ eleibe terjesztették, feljegyeztetett az Kalaúz-ban. De vajon ebben mi vétke az Kalaúz-nak? Magátúl költött dolgot beszél-é? Ha Bornemisza vagy Böythe hazudott, mi az oka, hogy ezeket meg nem keresték, akikre méregosztogatást, házasságrontást és egyéb szörnyű latorságokat nyomtatott írásokkal hirdettek? Nem találá azért az lépést az superattendens, amikor azt írá, hogy az Kalaúz magátúl talált rútságokat ír az prédikátorokra. Mert noha sok bizonyos dolgokat írhatott volna, melyek nemrégen történtek, de ugyan tudományt tött, hogy egyébrűl sem emlékezik, hanem csak amit a prédikátorok gondviselői az alattok való prédikátorok erkölcsérűl nyomtatott könyvekben kifejeztenek. Azt sem igazán írja az attendens, hogy az Kalaúz sok jezsuitáknak egyenlő munkájából készíttetett. Mert bizonyos legyen, hogy abban senki keze szennye nincsen, hanem egyedül csak azé, akinek nevét viseli: ki efféle dolgokban nem szűkült más ember cimborájára. Abban is botlik az attendens, hogy az Kalaúz oltalmazza az bordélyokat. Vagyon-é orcád, hogy ezt mered írnyia? Két helyen emlékezik az Kalaúz e dologrúl: sohult nem oltalmazza, sőt gyalázza efféle undokságokat, és ezen szókat írja: Navarrus szép, és az én ítíletem szerént győzhetetlen erősséggel megbizonyítja, hogy jobb volna az bordélyokat teljességgel kigyomlálni. Az is szarvas hazugság, hogy valakit fenyegetett és valaki ellen fenekedett volna, aki arra intette az prédikátorokat, hogy jól fúvó szelekben magokat el ne higgyék, mert kerék az szerencse, meg is fordulhat. Mely dologrúl bővebben nem szólok, minthogy az Kalaúz végében elégséges feleletet találhat erre superattendens uram, ha nem restelli.
Végezetre abban is Szentírás-vesztegető hamisságot mond az attendens, hogy Szent Pál ezeket a szókat írja: Revelabitur ille iniquus Antichristus.* Mert Szent Pálban nincs az Antichristus neve kiírva.
Ami illeti az vétkeket, melyekrűl Mantuanus és Palingenius emlékeznek, azokra egyebet nem felelek, hanem amit régen felelt az Kalaúz.
De térjünk az mi garázdás, nyalka sóczénkra, ki azzal bizonyítja, hogy hamisan gyaláztatik tudományok az Kalaúz-tól, mert azt írja az Kalaúz, hogy bujaságra tanít Luther+ és az Concordia. Ő pedig megesküszik, hogy sem Luther+, sem más ezt őközülök nem tanította, és hazudtolja az Kalaúz-t, hogy fel nem jegyzette ezaránt az Augustai Confessio mondását. Meggyünk efféle emberekkel, kik szemlátomást, lelkiisméretek ellen cigánykodnak, hogy az tudatlanok szemét békössék. Álnok, ravasz sóczé, miért nem hozod elő, amit bizonyságul támasztott az Kalaúz Luther+ Márton írásából? Azt írja Luther+: Ha feleséged nem akarja, az szolgálóleány jöjjön elő. Nem tagadhatod, ez Luther+ írása. Menteni sem tudod az éktelen baromságot, hanem elnyeged és hamisan megesküszöl Luther+ mellett. Annak fölötte Luther+ szava az is, hogy lehetetlen az fírfiúnak és asszonyembernek egymás nélkül lenni: és oly szükséges az szaporodás, mint az étel, ital és aluvás. Vajon ez nem bujaságra kíszteti-é azokat, kiknek társok beteg vagy messze vagyon? avagy akik örömest férjhez mennének, de nem találkozik férjek? Ezt sem említi az csalárd sóczé, maga ha igaz ember volna, vagy azt kellett volna mondani, hogy ezeket Luther+ nem írta, vagy pediglen meg kellett volna magyarázni, miképpen lehessen, hogy ezek bujaságra ne gyújtsanak. De efféle választételhez értelmes okosság kellene, melyet ubi non est, ott ne keresd. Nem jámborul hazudtolja pedig az Kalaúz-t, hogy fel nem jegyzette, mely helyen írjon az utolsó mondáshoz hasonlót az Concordia; mert ezek az szók vannak az könyv szélire írattatva: libro 4. cap. I. Men. dac. 5. Et cap. l. Mendac. 5. Et. cap. 5. Contradict: 8., mely szókkal jelentetik, hogy ugyanazon Kalaúz-nak 334., 356. levelén előhozatik az Concordiá-nak hasonló tanítása. Ezekből kitetszik, hogy csak hazugság s cigányság, valamit az iskolamester e dologban az Kalaúz ellen kérődik.
De semmiképpen az mi tisztes sóczénknak egy tetemes hazugságát el nem hallgathatom. Híven előhozta vala az Kalaúz Luthernek+ tulajdon szavait, melyekben azt beszéli, hogy az mi lelkünk halhatatlanságárúl való articulus, az pápa kamoraszékin költött portentum*, szörnyűség: kiből megtetszik, hogy az mi lelkünknek halhatatlanságát kamoraszékre való szörnyűségnek tartotta Luther+ Márton. Nem igaz, úgymond az mi sóczénk, hogy Luther+ tagadta az lélek halhatatlanságát. Hők, uramfia: mit mondasz az Luther+ írásából előhozott mondásra? Tátsd fel szádat, lássuk, mi sül ki belőle! De erre sóczénk csak fülel, mint egy bagoly, és hallgat: maga ha esze volna, vagy azt mondaná, hogy nem Luther+ szavai az előhozott igék; vagy oly értelemre csigázná azokat, hogy az lelkek halhatatlanságának articulusa gyalázatossá ne tétetnék. Ez pedig az tudatlan vakmerőségnek söpreje, csak szitokkal és garázdálkodással akar nyertes lenni.
Haffenrefferrűl oly ítíletben vagyon az Kalaúz, hogy egyfelől támasztja, de másfelől elrontja az mi lelkünknek balhatatlanságát, mivelhogy azt vitatja, hogy az ember lelke az szüléktűl nemzettetik. Az ember lelke az testtel együtt az atyáktúl származik. Itt elsőben ugyan tajtékozik szája az sok rút szitok miá sóczénknak. Szitkait tartsa magának: azokra szitkokkal kellene megfelelni, de nincs kedvem az morgáshoz: magához hasonló morgó társot keressen. Sajnálja, hogy rossz könyvnek neveztetett az Haffenreffer írása. Azt hiszem, efféle iskolapor-szedő sóczéknál drága dolog ez az könyv, de az én ítíletem szerént nem méltó, hogy az tudós emberek csak kezekbe is vegyék. És igazán tudatlan közembernek kell lenni, aki ebből valamit tanulhat. Végezetre ekképpen álmodik az mi sóczénk: Ilyen azért az Kalaúz okoskodása eziránt: Valaki azt tanítja, hogy az lelkes atyátúl s anyátúl lelkes magzat származik, tehát azt vallja, hogy az ember lelke halandó. Haffenreffer ezt tanítja. Tehát halandónak vallja az ember lelkét. Nem tudom, hon kaptad ezt az argumentomot, mert az Kalaúz-ban jelensége sincs ennek. Ha jámbor vagy, ne fogd másra az magad esztelenségét. Mindnyájan tudjuk, hogy az lelkes atyátúl lelkes magzat származik: és ezzel az lélek nem tétetik halandóvá. De Haffenreffer nemcsak azt tanítja, hogy lelkes magzat születik az atyátúl, anyátúl: hanem azt mondja, hogy az okos lélek szüléktűl nemzetik és származik, mely dologbúl majd megérted, mint jő ki e léleknek halandósága.
Hogy pedig ez az hamisság messze ne terjedjen; rövideden bizonyítsuk meg, hogy az ember lelkét az Isten alkotja, és nem az atyák nemzik. 1. Ezt jelenti az első teremtésnek formája; mert az több élő állatoknak lelkét nemcsak magán teremté az Úristen, hanem azt hagyá, hogy az vizek és az föld hozzanak élő állatokat: madarakat, vadakat. Az ember lelkét pedig egyedül ő maga lehellé az testbe. Tehát az Úristen nyilván megismérteté, hogy az emberek és az barmok lelkének nem egyenlő eredetek és alkotások vagyon. Zakariás próféta az Úristenrűl mondja, hogy ő formálja az embernek lelkét az emberben. Salamon is azt írja, hogy midőn meghal az ember, ami az földből vétetett, földdé lészen: a lélek visszamégyen Istenhez, aki ezt adta. Itt az test és az lélek eredeti között azt az különbséget veti az Szentírás, hogy az lélek Istentűl adatott, az test földből alkottatott. Tehát máskülönb formán adatik Istentűl az lélek, hogysem az test. Ennek pedig az különbségnek helye nem lehet, ha az atyátúl úgy alkottatik az lélek is, mint az test. Mert tudva vagyon, hogy az testet is az Isten formálja, amint olvassuk (Jób. 10. vers. 9; cap. 31. v. 15: Jerem. [Jeremiás könyve (Jer) – a szerk.] 1. vers 5.), de az különbség abban vagyon; hogy az testet nem egyedül ő maga formálja az Úristen, hanem az atya és anya is ok ebben a formálásban. Az lelket pedig egyedül az Isten alkotja, és azért mondatik az lélek Istentűl adatni, az test pedig földből vétetni. Annak okáért Szent Hieronymus+ doktor, magyarázván ezt az Salamon mondását, imígyen szól: Ex quo satis ridendi sunt, qui putant animas cum corporibus seri, et non a Deo, sed a corporum parentibus generari. Cum enim caro revertatur ad terram, et spiritus revertatur ad Deum, qui dedit illum, manifestum est Deum patrem animarum esse, non homines*. Ezekkel kirekesztetnek azok az csavargások, melyekkel Haffenreffer szaladni akar ez előtt az Szentírás bizonysága előtt. 2. Krisztus Urunk azt mondja; hogy ami a testtűl származik, test az. De az lutheristák tanítása szerént, az mi lelkünk testtűl származik, azaz atyánktúl, anyánktúl: tehát az új tanítás szerént, az mi lelkünk test; és mivelhogy az testnek meg kell rothadni, az mi lelkünk is megrothad. 3. Legfőbb ok, melyért Haffenreffer vítatja, hogy az mi lelkünk embertűl származik, az, hogy különben eredendő bűnbe nem esnénk. mely ok Szent Ágostonnak+ is gondot adott. De ez igen erőtlen fogás. Mert ha azért mocskoltatik meg az lélek, hogy embertűl származik, e kettő közül egyik követközik: vagy hogy Krisztus Urunk lelke is bűnben fogantatott, ha anyátúl származott; vagy hogy az ő lelke és embertűl való származása nem hasonló az mi lelkünkhöz és származásunkhoz, ha az ő lelke anyátúl nem származott, hanem Istentűl teremtetett. 4. Hogy azt az természet folyásából vétetett bizonyságot elhallgassam, melyrűl Alfonsus Castro emlékezik: az emberi okosság is megmutatja, hogy ha atyáktúl születik az lélek, testi és halandó állatnak kell lenni. Mert az teremtett állatok semmit nem teremthetnek, hanem valamit alkotnak, matériából alkotják, és az ő alkotmányok az matériátúl függenek. Ez az oka, hogy ex nihilo nihil fit:* az teremtett állatok semmiből semmit nem csinálhatnak. Ha azért az mi lelkünk atyáktúl származik, és az anyai nemzésből kezdetik, szükség, hogy matériából alkottassék és attúl függjön, úgymint az ő lételére szükséges dologtúl. Ezt ha megengedjük, nemcsak az jő ki belőle, hogy szinte oly corporea forma,* testi állat az mi lelkünk, mint szinte az barmoké, de ennek fölötte követközik az is, hogy az mi lelkünk oly halandó, mint az barmoké: mivelhogy szinte úgy függ az matériátúl, mint az oktalan állatok szele. És valaminémű okot feltalál Haffenreffer, melyért az barmok szelének el kell veszni az halálban, ugyanazon okát találja az ember lelkében is, ha ezt az atyák alkotják.
De lássuk, mivel támogatja Haffenreffer az ő hamisságát. I. Az Isten az teremtésben az embert is megáldá az ő nemének nemzésére és szaporítására: Tehát mint az ló lovat, úgy nemz az ember is embert. Felelet: Hogy az ember embert mondassék nemzeni, nem kívántatik hozzá, hogy lelkünk is embertűl alkottassék; hanem igaz elég, hogy az ember megkészítse az testet és az lelket uniat,* egybekapcsolja az testtel. Abban vétkezik azért Haffenreffer, hogy egy hamis mondáson fondálja bizonyságát, melyet ki sem mer fejezni. Ezen tudniillik: hogy aki embert alkot, szükség, hogy mind testét-lelkét alkossa. Mely mondás nem igaz: mert az feltámadáskor újonnan embert alkot az Úristen; maga az lelket újonnan nem alkotja, hanem csak megkészíti az testet és az lélekkel egybefoglalja. Azonképpen az ló lovat fajz, noha az lónak egy részét, az matériát, nem az ló alkotja.
II. Az Éva teremtésében nem olvassuk, hogy Isten új lelket teremtett volna őbelé. Mert lelkes csontból teremtetett: azért nem volt szükséges az új lélek. Felelet: Ez immár nem bizonyság, hanem eretnek bolondság. Sok dolgok felől nincs emlékezet az teremtésben, úgymint az angyalok alkotásáról, az ő esetekrűl etc., kiből nem követközik, hogy meg nem löttek. Annak fölötte azt ítíli-é Haffenreffer, hogy az ember lelke feldaraboltathatik, és egy darab csonttal, egy darabja elszakasztatik? Hány lélek volt vajon Ádámban, hogy egyikét Évára terjeszthette? Avagy ha csak egy részét adta néki, nem egész ember volt egyik is. Ha pedig azonegy lélek volt mindkettőben, egyik az másik nélkül sem vétkezhetett, sem kárhozhatott. De ha ugyanúgy volna is, amit Haffenreffer mond, hogy Évába más lélek nem adatott: ebből nem követközik, hogy az atyák, anyák nemzik az lelkeket, hanem hogy az atyák lelke száll az fiakra; és így keresztyénekből averroisták* lehetünk, ki azt tanította, hogy csak egy lelke vagyon az egész emberi nemzetnek,
III. Ádám Séthet az ő ábrázatjára szülte. Itt az bűnös Ádám ábrázatja az Isten ábrázatja ellen vettetik. Tehát nemcsak az testnek, de az léleknek szüléséről kell ezt érteni. Felelet: Nagy dolog, ha józan volt, mikor ezt írta Hat-fél-réf ember; az mi sóczénk is alkolmas dialektikus, ha ezekből az terminusokból egy argumentomot tud önteni. Rövideden azt mondom: hogy magátúl gondolta és bizonyság nélkül böfögi Haffenreffer, hogy az Ádám ábrázatja az Isten ábrázatja ellen vettetik. De bár úgy volna is, ebből nem követköznék, hogy az Séth lelkét Ádám nemzette: hanem csak az jöhetne ki belőle, hogy az bűnös Ádám bűnös fiat szült.
IV. Az első szülésben éppen az atyáktúl születik, ami az lelki újításban újonnan építtetik. Az egész ember testestül-lelkestül újonnan építtetik: Tehát testestül-lelkestül az atyáktúl nemzettetik. Felelet: Az első mondást, ha bizonyság nélkül, csak ingyen akarja, hogy megengedjük, az más dolog: de sem meg nem bizonyította, sem meg nem bizonyíthatja.
V. Ha az lélek atyáktúl nem származik, meg nem érthetjük, miképpen száll reánk az eredendő bűn. Annak fölötte: Ha az Isten tisztátalanul teremti az lelket, ő lészen oka az bűnnek. Ha pedig tisztán teremti, kegyetlen, hogy az tisztátalan testbe önti, melytűl megrútíttatik. Felelet: Hogy hallgatással múlassam, amiket ír errűl Szent Ágoston+ doktor, azt mondom Szent Tamással: hogy az eredendő bűnben keverednek az emberek, noha lelkeket Istentűl veszik. Mert Ádámnak vétkéért, a nélkül az igazság nélkül születnek, valakik az Ádám magvából természet szerént származnak, mellyel születtek volna, ha Ádám nem vétkezett volna. Azért, ha az Istennek kiváltképpen való malasztja eleit nem veszi, az eredendő bűnnek reánk szállására elég az, hogy Ádámtúl szármozott magból, az természet folyása szerént születtetünk. Megmondók pediglen az első bizonyságnak fejtegetésében, hogy az embernek embertűl való származására nem szükséges, hogy az lélek is atyánktúl alkottassék. Azért az embernek lelke Istentűl bűnbe nem kevertetik: hanem az mi első atyánk vétkével megförtőztetik, mihent az testhez csatoltatik. Abban pedig, hogy oly lelket teremt az Úristen, mely az testtel való egyesülésben megförtőztetik, csak annyi kegyetlenség vagyon, mint abban, hogy oly angyalokat teremtett az Isten, melyeknek esetit annak előtte látta. Ezekből fejtegetve maradnak azok is az alkolmatlanságok, melyeket mond Haffenreffer, hogy követköznek az mi tanításunkból.