Öt közönséges bizonyságot hoztam vala elő, melyekből világosan megtetszik, hogy mi bálványozók nem vagyunk. Első ez vala, mert Isaiás próféta azt mondja, hogy mikor az Messiás eljő és az nemzetségek őhozzája térülnek, akkor az bálványok teljességgel elrontatnak. Zakariás és Ezékiel próféták által azt fogadja az Isten, hogy mikor az Dávid kútfejét megnyitja az bűnnek lemosására, úgy kiveszti az földrűl az bálványokat, hogy soha többé emlékezetben sem lésznek. Ezek az ígéretek helyen nem maradnak, ha igaz, amit hirdetnek az kálvinisták, tudniillik, hogy gorombább és temérdekb bálványozás uralkodik az pápisták közt, hogysem Jeroboám idejében az zsidók között: Papistae idololatriam crassiorem habent, quam fuerit sub Jeroboam. Ergo etc.* Második: Calvinus+ maga megvallja, és tagadhatatlan dolog is, hogy ezer esztendőtűl fogva annyéra elhatalmazott vala az pápista vallás, hogy csak ez uralkodott nyilván az keresztyénségben. Tehát ha az pápistaság ily iszonyú bálványozás, mind elkárhoztak, akik Luther+ előtt ezer esztendővel éltek, mivelhogy az bálványozók az Isten országába nem mennek. Hihetetlen pedig, hogy mindezek elkárhoztak volna, és az Augustana Confessio, Luther+ ő maga az több atyafiakkal együtt, szenteknek nevezik Szent Bernárdot, Ferencet+, Brigittát, Sénásbéli Katalint etc. Ergo etc. Harmadik: Az Istennek igaz ígíreti tartja, hogy az ő eklézsiáját soha az pokol ereje le nem nyomja, hanem mint az hegyen épített város, fínylik és mindenkor doktori és pásztori lésznek, kik legeltessék. De ezekben az ígíretekben semmi sem költ volna, ha az pápisták bálványozók voltak; mert Luther+ előtt ezer esztendővel csak egy vallás sem tündöklött több ennél, soha egy doktor, egy tanító nem volt, aki azt hitte és tanította volna, amit Luther+ és Calvinus+. Mert noha egy vagy két dologban egyezett valaki vélek, minthogy az török is egyníhány dologban egyez, de ez okból ugyan nem mondhatják, hogy az ő hiteket követték.
Negyedik: Az Augustana Confessio azt mondja, hogy az római eklézsiátúl az ő vallások nem különböz az hit dolgában. Ha mi bálványozók volnánk, fölöttébb nagy különbség volna miközöttünk az hit dolgaiban.
Ötödik: Calvinus+ azt tanítja, hogy Urunk születése után ötszáz esztendeig, szinte Szent Ágoston+ idejéig, megmaradott az igaz tudomány az eklézsiában; és hogy aki igazán meg akarja érteni az régi keresztyének hitit, Szent Ágostonból+ tanulhatja azt meg. De mind ő maga Calvinus+ megvallja, s mind mi megmutathatjuk, hogy Szent Ágoston+, és ő idejében az hívek, ugyanazont hitték és tanították az szentek segítségül hívásokrúl, és az több közbevetett dolgokrúl, amit mi most hiszünk. Ezekre, lássuk, mit felel Alvinci!
Először azt mondja, hogy az első bizonyságban előhozott próféták Krisztusrúl szólnak. Köszönöm, jó Péter uram, hogy erre megtanítál, senki teelőtted ezt hírrel sem hallotta volt.
Másodszor azt mondja, hogy ezekből az prófétákból nem követközik, hogy széles ez világon valahol az Úr Krisztus nevét hallják, bálványozás nincsen; mert az Dávid Ferenc+ hitin valók* is, az anabaptistákkal igaz keresztyének volnának. Ám ítíld meg, jó Péter uram, ha néked kell-é inkább hinni, hogysem az prófétának, ki által így szól az Isten: Kivesztem az bálványok nevét ez földrűl, és soha többé emlékezetben nem lésznek. Annak is csak magadra hagyom ítíletit, ha jó konzekvencia légyen-é emez: Ha bálványozás nincs azok közt, kik Krisztus nevét vallják; tehát igaz keresztyének az Dávid Ferenc+ követői. Ez egy mákszemnyire sem követközik, hanem csak az követközik, hogy noha Dávid Ferenc+ követői hamis tévelygésben vannak, de azért még őköztök sincs olyan bálványozás, minémű az zsidók és pogányok közt volt, tudniillik, hogy valamely teremtett állatnak isteni tiszteletet tulajdonítanának. Ezt kell vala kihoznod az próféták mondásából, nem azt, amit te rebesgetsz. Mert hamis tévelygésben is lehet, de emellett pogány módra való bálványozás nélkül is lehet az ariánus.
Harmadszor azt mondja Alvinci, hogy azok közt az keresztyének közt nincs semmi bálványozás, kik az Úr Krisztussal és az ő érdemes áldozatjával megelégesznek. Az pápisták bálványozók; mert úgy vagyon, vallják Krisztus Urunkat egy üdvözítőnek lenni, de azonban az ő egy érdemes áldozatjával meg nem elégesznek, melynek elégséges voltát tanítja Szent Pál (Hebr. [Ad Haebros – Pál apostol levele a zsidóknak (Zsid) – a szerk.] 9. v. 28. cap. 10. v. 14.) Bellarminus+ pedig és Soarius azt mondják, hogy az mise is áldozat. Én itt négy dologra kérlek tégedet, Alvinci uram. I. Ha az pápisták bálványozók és Isten gyanánt teremtett állatot imádnak, amint te káromlod: miképpen vallják tehát Krisztust egy üdvözítőnek lenni? II. Hol olvastad az Írásban, hogy azok az bálványozók, akik Krisztus Urunknak egy érdemes áldozatjával meg nem elégesznek, mert én az bálványozásnak ilyen definícióját soha nem hallottam? III. Melyik pápista ember írta valaha, hogy nem elégséges az mi megváltásunkra Krisztus Urunknak egy véres áldozatja? Vajon s mikor azt mondjuk mindnyájan, hogy hasznos és szükséges üdvösségünkre az keresztség, az igaz hit etc., ezzel az Krisztus áldozatjának elégséges voltát felbontjuk-é? IV. Olvastad-é valaha, mint magyarázzák az tetőled előhozott mondásit Szent Pálnak az régi szent doktorok? Nem írom itt fel mindazokat; tekintsd meg Aranyszájú Szent Jánost (Homil. 17. in Epist. ad Hebraeos), Szent Ambrust+, az több doktorokat, s megérted, hogy az véres áldozat csak egy is elégséges volt, de ez az mostani, vér nélkül való áldozat annak az keresztfán való áldozatnak emlékezeti és hasznának hozzánk kapcsolása. Azt is feltalálod, hogy az Krisztus áldozatja csak egy, mert ugyanazon test és azonegy bárány, mely az keresztfán vérontás és halál által megáldoztaték, itt pedig annak az áldozatnak emlékezetire vérontás nélkül és halál nélkül áldoztatik. De ez dologrúl másutt kell bővebben szólanunk.
Negyedszer azt vitatja Alvinci, hogy magammal ellenkezem: Egyfelől azt mondod, hogy azok nem bálványozók, kik az Krisztus hitit vallják; másfelől minket ide alább (fol. 119.) bálványozóknak mondasz. Nem kételkedem, hogy itt is tapsoltak az te követőid, és vígan kiáltották: Lásd mint megrontja az jezsuitát Alvinci uram. Én pedig fölötte szánlak tégedet és az utánad tódult községet, látván, hogy lelkiisméreted ellen is fortélyokat keressz, csakhogy az igazat terhelhessed. Semmit én erre nem felelek, hanem csak ide írom, amit írtam vala az ötödik levélben (fol. 119): Azt akarám eszetekbe juttatni, minthogy az Szentírás azt nyilván tanítja, hogy az keresztyénségben nem lészen olyan bálványozás, mint az régi pogányok közt volt, és aminéműt álmodoznak az luther tanítók az szentek tiszteletiben és az képek böcsületiben: nem kell senkinek azt várni, hogy én efféle bálványozást vizsgáljak az lutherista és kálvinista vallásban. Csak azt bizonyítom azért meg, hogy az ő tudományok és vallások ágaiból oly dolgok követköznek, melyekből kitetszik, hogy ők némineműképpen részesek az bálványozásban.
Ítílje meg ebből akármely értelmes olvasó, ha én magam ellen harcolok-é itt ezaránt, vagy csak te akadozsz rajtam, mint az bojtorján.
Ötödször: Itt immár meg akarom vala mutatni; úgymond, hogy Luther+ előtt is volt ez az igaz evangéliomi tudomány az római elhanyatlott anyaszentegyházban De ezt az derék dologhoz hagyom. Nagy kárt vallottunk volna, ha ezt az te akaratodat meg nem jelentetted volna. Nem elég akarni. De kérlek, tartsd meg lovad száját*; nem szükség azt megmutatnod, hogy az igaz evangéliomi tudomány volt Luther+ előtt is: elhittük ezt. Sőt, mivelhogy őelőtte az igaz evangéliomi tudomány volt, ő pedig az elébbvaló tudománytúl elszakadt és azt meri írnia (in Praefatione Tom. 1.*), hogy egyedül kezdette ezt az vallást, melyet senki őelőtte el nem mert vala kezdeni: azt is elhittük, hogy az ő tudománya nem igaz evangéliomi tudomány. De azt kérdem tőled, ha az római anyaszentegyházban volt Luther+ előtt az igaz evangéliomi tudomány, mint lehetett elhanyatlott anyaszentegyház az római? Ha anyaszentegyház volt, elhanyatlott nem volt; ha ebben az anyaszentegyházban volt az igaz evangéliomi tudomány, elhanyatlott nem volt. Igazán mondom, Alvinci Uram, szánom az időt az te gondolatlan feleletidbe vesztegetni, és ha nem restelleném, ilyenkor az orcád bőrét jól megtörlőszűröztetném.
Hatodszor azt mondja, hogy Szent Bernárdot szentnek mondhatjuk, mert az pápák, kardinálok, papok vétke ellen sokat panaszolkodott: Szent Ferencet+, Katalint csak mimisissel, csúfolkodva mondjuk szentnek, kit ha nem tudtál, tudatlan szamár vagy. Megbocsáss, jó Alvinci uram, nem tudtam, hogy ily csúfosok vagytok. Olvastam vala az Luther+ írásában imilyen szókat: Sanctus Franciscus, vir admirabilis et spiritu ferventissimus, sapientissime dixit regulam suam esse Evangelium Jesu Christi.* Olvastam vala Illyricusban (in Catalogo Testium Veritatis),* hogy az luther igazságnak bizonysági Sénásbéli Szent Katalin és Szent Brigitta etc. Én azt tudtam, hogy miképpen Szent Bernárdról, azonképpen ezekrűl is ugyan valóban szóljatok. Tudom immár mesterségteket, és ezután semmi szótokat nem hiszem, hanem ha megírjátok, hogy ugyan valóban, nem csúfságban szóltok. És mivelhogy te sohult ezt nem írtad feleletedben, nem hiszem, hogy ex animi sententia,* ugyan igaz lelkiisméreted szerént írtál semmit abban. Továbbá az én bizonyságomnak győzhetetlen voltára elég az, amit te megengedsz, hogy Szent Bernárd, noha barát volt, noha Boldogasszonyt segítségül hítta, noha az római pápát minden eklézsiáknak főpásztorának nevezte, noha szinte olyan pápista volt, mint én, de azért ugyan szent volt, bálványozó nem volt. Szent Ferencnek+ az disznókkal való lakásárúl és egyéb marconaságokrúl amit beszéllesz, nem tudom honnan vötted, mert egyéb könyvet bizonyságul nem támasztasz, hanem Ugyanottant: ki légyen ez az Ugyanottan, nem tudom, mert te azelőtt semmi könyvet nem említettél. Az pozsonyi apácákrúl amit szemtelenül költesz, válaszod lőn reá nemrégen.
Hetedszer és utolszor, azt mondja Alvinci, hogy az Augustana Confessio, aminémű szokatlan dolgokat mibennünk helyén nem hágy, azok nem aprólék dolgok, noha ezeket az Augustana Confessio modeste* csak abususoknak mondja. Nem ez az kérdés, jó Péter uram, én ilyen bizonyságot támasztottam: Az Augustana Confessio azt mondja, és nem egyszer mondja, hogy az hit dolgaiban nem különböztök ti az római eklézsiátúl: de ha mi bálványozók volnánk, ez semmiképpen igaz nem volna; tehát vagy az Augustana Confessio hazug, vagy mi nem vagyunk bálványozók. Erre te csak egy kukkot sem mondasz, sőt az második, az harmadik, az ötödik bizonyságnak is hallgatással vészed eleit; és mégsem szégyenled ezt az te rút írásodat Feleletnek nevezni! Nem is ítílem, hogy feledékenységedből hallgattad el ezeket; az Nescio* marta béledet. No, nem bolygatlak több szóval, csak intlek, térj eszedre, és tudva, szemlátomást ne csald meg az szegíny községet, mert bizony nagy számadásod lészen Isten előtt érette.