| Ne kérdezd, barátném! mint töltöm időmet, |
| | S távolléted alatt kedvem miben lelem? |
| Tudod, elvesztettem édes enyelgőmet, |
| | Tudod, magam vagyok, mert te nem vagy velem. |
|
| Lefestem szüretem estvéli óráit, |
| | Ha már cselédimet nyugodni eresztem. |
| És csak alig hallom a vígság lármáit, |
| | Agg diófám alatt tüzemet gerjesztem. |
|
| Leplembe burkolva könyökemre dülök, |
| | Kanócom pislogó lángjait szemlélem, |
| A képzelet égi álmába merülök, |
| | S egy szebb lelki világ szent óráit élem. |
|
| Az őszibogárnak búsongó hangjai |
| | Felköltik lelkemnek minden érzéseit, |
| S az emlékezetnek repdező szárnyai |
| | Visszahozzák éltem eltűnt örömeit. |
|
| Életem képe ez. – Már elestvélyedtem, |
| | Béborult az élet vidám álorcája! |
| Még két mulatótárs van ébren mellettem: |
| | A szelíd szerelem hamvadó szikrája |
| | S bús melancholiám szomorgó nótája. |
|
|
