| Messze setétedik már a Ság teteje, |
| Ezentúl elrejti a Bakony erdeje |
| Megállok még egyszer, s reád visszanézek. |
| Ti kékellő halmok! gyönyörű vidékek! |
|
| Ti láttátok az én bölcsőmnek ringását |
| S ácsorgó ajakam első mosolygását |
| Ti láttátok a víg gyermek játékait, |
| A serdülő ifjú örömit, gondjait, |
|
| Mélyen illetődve búcsúzom tőletek; |
| Elmégyek: de szívem ott marad véletek |
| Hímezze bár utam thesszali virulmány, |
| Koszorúzza fejem legdicsőbb ragyogvány |
|
| Bánatos érzéssel nézek vissza rátok, |
| Ti szelíd szerelmek s vidám nyájasságok |
| Nem ád vissza nékem már semmi titeket! |
| Evezzem bár körül a mély tengereket, |
|
| Oh, gyakran a szívnek édes ösztöneit |
| S tárgyaihoz vonzó rózsaköteleit |
| A szilaj vágyások gígászi harcait, |
| E bujdosó csillag ezer orkánjait |
| | Bévont szemünk nem látja. |
|
| Hív szívünk csendesebb intésit nem halljuk, |
| Az előttünk nyíló rózsát letapodjuk, |
| | Messzebb járnak szemeink. |
| Bámulva kergetjük álmunk tarka képét, |
| Örökre elvesztjük gyakran éltünk szépét, |
| | S későn hullnak könnyeink. |
|
|
