| Arany sugárod ujra terjedez |
| S lelkem levonzó élte terheit |
| Szétrázva, röppen boldog képeken |
| A szüntelen kivánt és mindenütt |
| Fellelni vágyott bájvilág felé. |
| Csapkodva ver túl a gőzök körén, |
| Mindég merészben tisztábban röpül |
| S nem félve néz le, mint midőn |
| Az óceán felett hasít el a sas |
| S kevély szemet vet és lehullni büszke. |
|
| Királyi arccal jő a nap, keletjén |
| S nyugvása táján általellenében |
| Ragyogva égnek a szirt bércei, |
| Mig önvidéke árnyékban dereng: |
| Úgy bár nyomomban éj homálya jár, |
| A képzelet mennyének messze táját |
| Áradt özönben tündökölteted. |
| Amint phoenix égve tisztító tüzében |
| Hullong körültem a durvás salak. |
|
| Már élem érzem Lethe cseppjeit, |
| Az elfelejtő csésze ajkomon! |
| Itt e magasban, aholott örök |
| Szépnek s dicsőnek fénye folydogál, |
| Teremnek édes álmodásaim. |
| Innét tekintem a szél szárnyain |
| Elfolyt időkből, egybeállt zavart, |
| Mely semmiségre menni úgy tolong, |
| Mint a haragját völgybe csapdozott |
| Felhők csoportja hegytető megé. |
|
| S tisztábba kélvén a lement idő, |
| Repeső örömmel, remegő kebellel |
| Hevesen megindúlt meleg érzetek közt |
| Karolom mellyemhez mosolygva zengő |
| Víd képezetjét a még vesztegetlen |
| Természet áldott ártatlan korának. |
|
| Az istenek leszálltak akkoron, |
| S a gyermek ember hajnallásinak |
| Magok valának hív vezéreik |
| S nem esett el a menny s földi részből |
| Gyarlón s keményen egybefont alak. |
|
| Magában érzé ez tettekre kész |
| Hév indulatja hánykódó tüzét, |
| S belszabadság önhatalmait, |
| Követte ösztönharcát, s fékjei |
| Köze bonyolgva röppent s elbukott. |
|
| Hősök s pulyák ti, mondák a vezérek, |
| Maradjatok hát kényetekre már! |
| S vezesse azt a bízó önerő. – |
| Azolta tévelyg sokba’ s küszködik, |
| Ezer vakítás szenderítgeti. |
| Jelesse vágyik s bukdozásiban |
| Hamis dicsőség fojtó füstjein |
| Hizlalja félreértett tetteit. |
|
| Gyöngén legyinted e megtévedést, |
| Te képzeletidnek nyájas Grátiája. |
| S a szív felolvad rajzod bájain, |
| Békére hajtja a gigász erőt, |
| S a féletlenség józanná leszen; |
| Igy égető könny, megtörő keserv |
| Ölelni kísztvén a természetet, |
| Az elröpült vezérlők visszatérnek, |
| S mennyet mosolygnak a kebelbe bé. |
|
| Még napjaimnak reggelén mikor |
| Csak a jelenre függeszteni szemem, |
| És vágyam ahogy kelt már nyúgodott |
| Elsőbben is te édesítgetél, |
| Te gyönge érzés közt nyiló virág; |
| Fellobogó láng járt rajtam keresztül, |
| Melyen feszülve terjengett, hevűlt, |
|
| S én azt nem értem, merre és hová? |
| Az önmagokkal háborúra kelt |
| S magokba néma érzések közűl |
| Felszárnyalál, s egy új világ közét |
| Jártad be mint önalkotásodat. |
|
| A pálya-vívott lelkek sírjain |
| Előttem egy szép csillag járdogált, |
| A komoly dicsőség Elyzéuma |
| Lengvén keresztül szent magányomat, |
| Isten’sedésnek nimbusában állva |
| Bámultam azt a fénytetőt, hová |
| Felvívja létét a pornak fia. |
|
| Késő nyomokba átható napok! |
| Ti vagytok a lángifjú ősei, |
| Kik intve visztek lakhelytek felé, |
| Osztozn’ abból amit birtatok, |
| S a szépet, a jót szent nyomdoktokon |
| Mint hív öröklők híven míveli. |
|
| Ah! mennyetekben mért zudít zavart |
| A földi élet forgó szélvésze? |
| Melynek sötéte jót, rosszat sodor, |
| S malasztja zúzza a fő célokat. |
| Ott vívod akkor a szép s nagy csatáját, |
| Te fenremegve járdalt s megtörött szív. |
| Ott okulanak ledőlve váraid |
| S füstben gamolya a fényes tördelék. |
| Magányosan állsz büszke könnyeiben, |
| Mint győzödelmét vesztve Honnibál. |
|
| Ha feltalálál, sejtve szüntelen |
| A millióknak változón zsibongó |
| Sergében egyet, egy hozzád rokont, |
| Ki visszazengi minden hangodat, |
| Mindent felejtve csüngsz annak mellyén, |
| S csalatkozásid fájdalmát sirod. |
|
| Majdnem megedzi azt a férfi kéz, |
| Ha a szelíden fejlett bizalom |
| Magasba lépett elpuhult panasznál, |
| S az ömledett sziv még nyiltan marad, |
| De már magának oly paizst vivott, |
| Melyet kitűzvén a csafart gonosznak, |
| Ő csendesen marad, nagy a pulyák |
| Irtózatos rab századában is. |
|
| Te ingerelted e csatás tüzet, |
| Te gyönge érzés közt nyiló virág! |
| S belé ragadván, játszva elhagyád, |
| S felette tündér arccal röpdezél, |
| Hogy önmagától légyen csendesebb, |
| S nyomosb erővel hasson alkotása. |
| Te andalítni tudsz csak s nem vezetni, |
| S a szenderegve néző ifju ész |
| Hamar fogollyá hajlik lépiden. |
|
|
