| Oh mért nem hagysz el engemet |
| Te tiprod el víg kedvemet, |
|
| Ha mint hajdan víg napjaim |
| Most is kéjjel folynának, |
| De hajh! szívem bánatjának |
| Csak a csendes boldog sír |
|
| Elhúnyt, boldog, víg esztendők, |
| Melyekben gyermek voltam: |
| Akkor, hogy ily komor idők |
| Nem kerültem a rossz nyelvet, |
| Nem álmodtam veszedelmet; |
| Szívem nem ismert határt – |
|
| Majd ismét, hogy felserdültem, |
| Mindent jónak, szépnek néztem |
| S azt mondám, hogy e világ |
| Mennyből hullott gyöngyvirág. |
|
| Ami szép, jó, nagy és hasznos, |
| Mindezekért csak azt nyertem, |
| Hogy boldog mégsem lehettem, |
|
| Mintha egy szikláról nézném |
| Int a természet szépsége – |
|
| Emlékeztet, bár kerüljem, |
| Nézvén, éltem boldogságát |
|
| Mint a tavasz szárnyán leng, |
| S hallom ott a szép éneket, |
| Melyet a szárnyas nép zeng: |
| Látom régi szép hajnalom – |
| Nekem is ily víg volt dalom; |
| Mint ezek, hogy születtem. |
|
| Szintén mint más változik, |
| Csakhogy megújul zöldsége, |
| Az öröm, – szívem sírba vágy. |
|
|
