| Boldog, boldog idők! hová repültetek, |
| Képzelt arany-várak, hát mind ledőltetek |
| Mikor karjaimmal még ölelhettelek |
| Mikor enyémnek még nevezhettelek |
| Azt véltem kedvesem, hogy felnevekedel, |
| Előre láttam már miként törekedel |
| Azt véltem aggkorom támasza majd te léssz, |
| Jeges ágyam, mohos völgyébe is te téssz |
|
| S majd ha ezüst szálak fedik atyád fejét |
| A reszkető inak elfogyó erejét |
| De hajh, eltüntek a gyönyörübb képzetek, |
| Helyébe fájdalmak, epesztő rémzetek |
| Mint a rózsabimbó, ha jön a kora dél, |
| Halványodott fejét lehajtva véget ér |
| Téged tavaszodon fagylalt vad szellete |
| Előle alkotód dicsőbb lehellete, |
|
| Jajgatok; te intesz, de nem, hogy elmenjek, |
| Hanem mint te, én is oly ártatlan legyek, |
| Te légy hát vezetőm – én tied nem lehetek; |
| Téged már dicsőbbé tettek a végzetek |
| Engedd, had mulasson lelkem emlékiddel, |
| Megjelenek, kedves! gyakran testvériddel |
| Mágnesi erővel húz ég s föld engemet, |
| Ott is, itt is látom az én kedvesemet, |
|
|
