| Vége van már a gyönyörű időnek, |
| Elrepült tőlünk siető futással |
| S mi kinyílt karral, szemeink utána |
|
| Vissza nem jő már; el, örökre eltűnt. |
| Puszta a kép, mely maradott sajátunk. |
| Sors! ha már azt elragadád, miért nem |
|
| Némaság búsong, hol az égi táncban |
| Lágy zefirként mi szabadon lebegtünk, |
| Bús zajok közt reng örömünknek ott most |
|
| Így foly el minden, szeretett barátim! |
| Aki Léthe bús özönébe nem fúl, |
| Érhet ilyent még; nem örökre vész el |
|
|
