| Fő gyönyörűségem, szebb fele lelkemnek, |
| Kinn mindennap becsesb kellemek teremnek, |
| Hív párom, e napot tenéked szentelem, |
| A legkedvesb oltárt Hymennek emelem, |
| S kegyes szívvel temjént égetek számára, |
| Mely sok jóságának légyen csekély ára. |
|
| | Életem mosolygó tavasza virult még, |
| Valamit mutatott a föld s a magas ég, |
| Mint megannyi tündér játszadozott velem, |
| Midőn hozzám kapcsolt téged a szerelem. |
| Kedves idő! melyre a hív emlékezet |
| Bájoló erővel mindég visszavezet, |
| S melynek képe bennem mennyei tüzet gyújt, |
| S ollyá tesz, mint kinek Ganymed nektárt nyújt. |
|
| | Kegyes genius volt, mely hozzád vezete, |
| Most érzem még inkább, mely jóval illete. |
| Ám átkozzák mások Hyment s vasigáját, |
| Mi méltán áldhatjuk ránk fénylő fáklyáját. |
| Elrepültek tőlünk húsz nyarak s húsz telek, |
| De boldog szerelmünk nem repült el velek; |
| S ámbár lángja már most csendesebben lobog, |
| Szívünk szentebb s hívebb érzésektől dobog. |
|
| | Oh áldassék mindég frígyünk szép kötele, |
| Örökké kapcsoljon az ég minket vele, |
| Szebbnél szebb rózsákat hintsen el utunkra, |
| Valamíg nem jutunk legvégső célunkra. |
| Jer kedves! jer menjünk, a munka s szeretet |
| Karjaiban éljünk szerencsés életet: |
| E két kegyes angyal legyen hív vezérünk, |
| Valamíg boldogabb hazánkba nem érünk. |
|
|
