| Idvezli Músám éneke rangodat |
| Dicső Szivárvány! Béke követje vagy; |
| | Az Ég bocsátott, hogy parancsold: |
| | „Menj zavar e remegő vidékről” |
|
| Mord harsogás közt még az elébb felénk |
| Villámok esvén, bőgtenek a szelek; |
| | Mígnem te, óh frígy hirdetője! |
| | Megjelenél követül az Égből. |
|
| A fellegeknek harmatos ajtaján |
| Mihelyt kijöttél, fényre homály alól |
| | S lobogni kezdett díszes orcád, |
| | A zivatar riadozni megszűnt. |
|
| Tisztelte minden rangodat – a futó |
| Felhők bezárták szájokat, a dühös |
| | Visszafutott maga tömlöcébe. |
|
| A mord setétség, mely az elébb üle |
| A föld s az Ég közt, szállt az Ereb komor |
| | Völgyére, hogy tenger – s piros szín |
| | Öltözeted lobogott előtte. |
|
| A zápor elment; béke jelül mihelyt |
| Íved kitetted; csak csupa harmatos |
| | Esőcske kezdett gyözödölmi |
| | Bóltod alól lefelé görögni. |
|
| Látván az árvíz díszedet, a mezőt |
| Elhagyja; végig hömpörög a patak |
| | Habjával a hegyen, s az árkok |
| | Öblibe vonja magát előled |
|
| Téged csudáll a zápor előtt magát |
| A fákba rejtett kis Filoméla, ki |
| | Látván, hogy a zavar leszállott |
| | Általad, úszva köszönt az égben. |
|
| Én is köszöntlek véle, hogy a zavar |
| Leszállt előled: – már közelébb hiszem |
| | Óh szép követ! hogy vissza nem jön |
| | Többször ama nap ezer veszéllyel, |
|
| Mellyen ezen föld vesztire hirtelen |
| A fellegeknek megszakadoztanak |
| | Vízgyomraik, s a tengereknek |
| | Titkos üregjei felbomoltak; |
|
| A kútfejeknek torkai habhegyet |
| Ontottak; a föld színe felett dühös |
| | Szájával ordított az örvény |
| | S a habokon sok ezer halottját |
|
| Okádta széjjel. – Nem, soha nem fog illy |
| Özönnel a föld veszni el: ővele |
| | Szent frigyre lépett már az Ég: – ezt |
| | Hirdeted, oh gyönyörű Szivárvány! |
|
|
