| Öröm-teremtő vagy te, nem a halál |
| Mord képe, lantom tiszteletedre zeng |
| | Óh édes Álom! földi tündér- |
| | Isten! erő s nyugalom királyja! |
|
| Te, bár belőlem főzze ki volt erőm |
| A munka, mégis nem hagyod a halál |
| | Vermébe testem dűlni: ismét |
| | Visszateremtheted azt erőddel. |
|
| Reám fuvallod lelkedet édesen |
| S hattyúpehellyel tölt puha ágyadon |
| | Altatsz, verejtékem patakját |
| | Mély nyugovásom alatt letörlöd. |
|
| Apadni kezdett véremet éltető |
| Balzsammal, amíg karjaidon vagyok, |
| | Rengetve gyengén, felvegyíted |
| | S életerőt tagaimba folytatsz. |
|
| A bánat és gond nappali fellegét, |
| Mely mennykövekkel rakva fejem felett |
| | Egymásra tornyodzott, elűzöd |
| | Képzeletim beborúlt egéről. |
|
| Előle, tündér-szárnyakat a sebes |
| Képzésre fűzvén, engemet elragadsz |
| | Jázminnal ültetett mezőre |
| | S hordozol a madaraknak édes |
|
| Koncertje közt. Majd átviszel a kegyes |
| Lelkekhez a víg Éliziomra, hol |
| | Léthének örvényébe hagyván |
| | Búmat, ezernyi öröm legeltet. |
|
| Ha engem onnan visszahozol, ragadsz |
| Oly hív barátom tiszteletére, kit |
| | Zártak el, és kebelébe nyugtatsz. |
|
| Az ó-világnak, mellyet az éh idő |
| Acélfogával morzsola semmivé, |
| | Lételt teremtesz s vissza-bájolt |
| | Díszeivel hozod azt előmbe. |
|
| Te nékem a sírt, mellybe szerelmesim |
| Ama Tirannak széki előtt dohos |
| | Vedrekbe meghűlten nyugosznak, |
| | Felnyitod, s megavúlt porukból |
|
| Mint Isten – amit nem tehetett soha |
| Még egy halandó – visszateremtheted |
| | Árnyékjok, és lelket fuvallván |
| | Portagaikba, velök beszéltetsz. |
|
| Te engem a menny szent kapuján belől |
| A csillagoknak számtalan és tüzet |
| | Mennyei szárnyaidon viszel be. |
|
| Ott a Teremtő széki körűl mutatsz |
| Olyan csudákat, mellyeket aki még |
| | Innen van a síron, erőtlen |
| | Testi szemével előre nem lát. |
|
| Teáltalad vitt titkainak bezárt |
| Házába már sok szentet az Ég Ura, |
| | S végzési szent könyvét kinyitván |
| | Megmutatá nekik a jövendőt. |
|
| Így nem halálnak képe vagy: én azért |
| Téged köszöntlek. Jőjj! hogy erőt teremts |
| Bennem, bekenvén balzsamoddal; |
| | Jőjj! s az Egekbe ragadj el engem. |
|
|
