| Hátra! halálod, rózsa, közelget, |
| Ősz szele zúzos szárnyat emelget, |
| Gyenge palástod prémjei mellett |
| Öszve-fagyasztó dért le-lehellett. |
|
| Tengere téged nem melegíthet, |
| Bús nyakadonn a Nap se segíthet, |
| Cenk derekadról nyári ruhádat |
| S gyászra cseréli zöld tafotádat. |
|
| Egy tanya féreg, hogy szeme lássa |
| Foggal előre sírodat ássa: |
| Hullt töredékit öszve-cibálja |
| E darabokkal majd becsinálja. |
|
| Bús levelidről könnyed ezekre: |
| Olvad el a dér cseppnyi vizekre? |
| Aki mulandó sorsra születtél, |
| Sorsom, előttem példa te lettél. |
|
| Ősszele szintúgy fog hidegedni, |
| Díszeit ekként fogja leszedni, |
| Zúgva csapott el már amaz orkán, |
| Durva halálnak omla ki torkán. |
|
| Látok előmbe jönni borongva, |
| Ellenem a bús Égre tolongva, |
| A komor inség kezd fenyegetni, |
| Kínok alá fog majd betemetni. |
|
| Telve leszárad e puha kéreg |
| Engem is elrág egy tanya féreg – |
| Rózsa! hogy én is, mint te, kimúlok, |
| Szemfedelem lefagyva, borúlok. |
|
| Egy Tavasz; akkor por-nyoszolyádba |
| S öltözöl ismét zöld tafotádba |
| Porba, reményt nyújt az hit aránta, |
| Díszei közt egy mennyei plánta. |
|
|
