| Hold! mely szépen világítsz te |
| Nem tudván, mely könnyen mond le |
| Míg bús szemem sírva nézi |
| | Tiszta fényed mint halad, |
| Nyughatatlan szívem érzi, |
| | Hogy víg kedve úgy szalad. |
|
| Magán, árván járok kelek, |
| Ott két hársfa árnyékában, |
|
| Vess egy sugárt ablakára, |
| S hogy itt ülök, add tudtára, |
| Vagy ha talán azt hallgatja, |
| Mondd, szemem is itt hullatja, |
| | Könnyét, gyászba merülve. |
|
| Ó! mely komor a Természet, |
| | Mely eddig oly ékes volt; |
| | Minden jó s szép már kiholt. |
| | Csak a zúgó szél játszik. |
|
| | Mint egy hamis rossz barát, |
| | Hogyha szerencsétlent lát. |
|
| De te várhatd még a tavaszt, |
| Engem a bú holtig hervaszt, |
|
|
