Péteri Takáts József
Sóhajtás a békesség után*

Szelíd Galamb! ki zöld ággal
 Feded a Föld népeit,
Elmellőzvén okossággal
 A gyilkos ölyv körmeit:
Igaz-e, hogy jövendőben
 Már a lestől nem félhetsz?
Ha úgy van: jer, e mezőben
 Kényed szerint elélhetsz.
Vesd le az olajfaágot;
 Mély gyökeret hadd verjen,
S embert illő boldogságot
 Mennél előbb teremjen.
Ahol ez nyől, az erdőkben
 Nem dűl a fa sáncoknak,
Nem ásatik a mezőkben
 A vetett föld árkoknak.
Nem kapálja az ádáz ló
 A virágos réteket,
Nem pirítja a kifolyó
 Embervér a vizeket.
Az árnyékos ligetekbe
 A víg öröm visszatér,
A megindult jó egekbe
 A sok sohajtás felér.
A hitvestárs kiterjeszti
 Férje után karjait,
Atya Anya megfereszti
 Örömkönnyben fiait.
A hív barát alig várja,
 Hogy barátját láthassa;
S ha egyszer ölébe zárja,
 A hült vért lemoshassa.
A bujdosó félreteszi
 Koldúsbotját s táskáját,
Munkás szerit előveszi,
 S szánt-vet, fújván nótáját.
Siess tehát szelíd madár!
 Az olajfa ágával:
Vigasztalj meg egyszer immár
 A Békesség javával!


Hátra Kezdőlap Előre