| Szűkül a hajnalnak rózsa pirossága, |
| Támad a reggelnek eleven világa. |
| Már a hegynek arany bércén fényeskedik, |
| Majd halkkal a csendes völgybe ereszkedik. |
| Itten megpillantja a szűz virágokat, |
| Melyek széjjelhintik kedves illatjokat, |
| Felnyitván kebleknek legbelsőbb részeit, |
| Ahol zárva tartják a harmat gyöngyeit. |
| A gazdag mezőn is majd nevet sugára, |
| Mert a mag kalászba megy már nemsokára. |
| Az erdőnek is fogy mély homályossága, |
| Világoszöld színre nyílik vidámsága. |
| Azért a Madarak álmokból ébrednek, |
| Versenyt énekelve örömnek erednek; |
| A felkelő napot hangosan köszöntik, |
| Hál-adó szivöket példánkra kiöntik. |
| Hagyd el tehát édes álom már szememet; |
| Már kinyugosztaltad elfáradt testemet. |
| Lám a Nap is azért tűnt el csak előlünk, |
| Hogy megáldja akik távol laknak tőlünk: |
| Mihelyest megtette amott kegyességét, |
| Megtér, s velünk közli újra fényességét; |
| S fedje bár a felhő néha tekintetét, |
| De meg nem gátolja soha szeretetét: |
| Mint a jámbor ember, ha nincs is nézője, |
| Néma titokban is sok jóknak szerzője. |
| Eljár a Nap híven a maga útjában, |
| Amint az Alkotó szabta jóvoltában: |
| Hogy mi is bétöltsük szentül tisztségünket, |
| S a kis galyibákért ne ejtsük kedvünket. |
| S noha annyi jót, mint a Nap nem tehetünk, |
| De célunknak mégis úgy megfelelhetünk: |
| Hogy a szép estvének béköszöntésével |
| Iparkodó szívünk nyughatik békével. |
|
