| Fölséges! trónod előtt áll |
| | A lant hevült keblü músája. |
| | Fölnéz Fölséged magasságára, |
| | S elborítja őt a dicsőség. |
| | A Ház, melyből eredsz, fénytengere |
| | S amely magadból kilövell, |
| | S szelíd sugarokban ömlik |
| | S a lant, dicsőülve nevedtől, |
|
| | Ki vagy dicsőbb, vagy kegyesb Nálad. |
| | Külsőken könnyű erőny volt győzned, |
| | Nemzeted sugárin túlhatnod |
| | Csudált csudán mív és isteni. |
| | Bőszült agyú honfi szeméről, |
|
| | Tevé az eloszlott hazát egy házzá. |
| | Ferdinandok és Leopoldok, |
| | Max, Rudolf, Mátyás és József, |
| | Ti fennragyogtok a magyar égen. |
| | De anyánk, a nagy Therézia, |
| | Kiért gyönyör volt folyatni vért, |
| | A bölcs és dicső kegyes asszony |
| | Emléke minden melly alatt él. |
| | Az érte folyott magyar vér |
| | Szívéből tisztán ömledező |
| | Kegyfolyam örök forrása lőn. |
|
| Föl Músám! tele keblednek |
| | Ki bőven öntsd folyamát. Zengd el |
| | A legfölségesb, a legjobb urat. |
| | Átvonulva a vad veszélyek, |
| | Mindenünnen csend mosolyg, és béke leng |
| | Trónjára hogy lép Ferencünk. |
| | Hol Ő járdal, és a magyar |
| | Esküdt Ferenc; hódola minden, |
|
| De forr Gallia nyugatról, |
| | Megrendít országokat. Keblébe |
| | Eljut Ausztriának. Beléd is |
| | Fészkel fáradt hazám, és rád feni |
| | Kemény vasát. Bécs pusztul; |
| | Lehajtja fejét Pozsony, s Győr |
| | Reszketnek; a honfi erő fogy. |
| | S Ferencünk? – csak Ő áll. |
|
| Európa nagy hatalmi törve, |
| | S a büszke sziget népe süllyedezve, |
| | Nézik a magyar fejedelmnek |
| | Állhatatosságát, s bámulják, |
| | Ó nagy Király! amit Te tevél itt |
| | Nem halandó Músa zengheti. |
| | A példa győzött: seregbe gyűlt |
| | A fölkelt tábor, és nyere. |
| | S a nagy béke atyja Ferenc lőn. |
| | Most ő szerelmes népe közt él |
| | Áldást oszt; Músákat koszorúz, |
| | S lát atya fiában hű királyt. |
|
|
