| | Nagynak lantja ragadja lelkemet |
| | Föl a halhatatlanok seregéhez |
| | Látni, csudálni, míveiket. |
| | Csak a magasan szállangó húru, |
| | S emelheti magas érzetekre |
|
| | Költözvén, Duna síma partjain |
| | Lenyúlt szebb hazát teremteni Árpád |
| | Győzelmeinek bús emlékvárát, |
| | Nevét diadalok isteníték, |
| | S mondják századok harcait. |
|
| | A szelíden intéző koronát. |
| | S Buda várába vivé őt föl, |
| | A nagy haza nagy népeire. |
|
| | Ifjú századait. Szabad hazát |
| | Szabad lelkek őrizének. Az ősi |
| | Férfi erőny le míg nem hajolt, |
| | Remegve vonult a szomszéd ellen, |
| | S aranyon vásárlott kegyet, |
| | Vagy hódolva örült szabad |
| | Viselni, s a nemesb anyának |
|
| | Mátyás, ó te királyok fendisze, |
| | Korok nagy csudája, népeid atyja! |
| | Szólt Buda, s hallgatott a világ; |
| | Szólt fegyvered, és népek vonultak. |
| | Az igazság volt bélyeged. |
|
| | Öntve mocskolák teljes nevedet. |
| | Koronád. Törve a Hold szarvai, |
| | Athéne, s örök vára Buda. |
|
|
